Csak hogy képben legyünk, avagy linkajánlónk következik

Minden meccsnek megvan a maga motívuma, azt hiszem, a legutóbbié nem is kétséges, hogy mi volt... És hogy a témában teljesen kiművelhessük magunkat, ajánlom figyelmetekbe a vonatkozó linket (én magam természetesen egy sort sem olvastam el...):

http://www.lauder.hu/web/guest/home

Így is lehet...

Ma délután az első idei meccs a stadionban, gyönyörűen süt a nap, semmi ok otthon maradni, remélem, leszünk is vagy háromszázan... :)

Addig is nézzetek meg egy példát arra, más országokban miképpen emlékeznek azokra, akik valaha sok örömet okoztak nekik...

Jani! Ezt nem kell...

Nem, mert könnyen ez lehet a vége:
Tegnap megint történt valami, ami egy apró jelenet volt csak ugyan, de kiválóan alkalmas arra, hogy megossza a szurkolókat. Még kicsiny csoportosulásunkon belül is eltértek a vélemények arról, hogy egy ilyen momentum, egy ilyen tett belefér-e, lehet-e, szabad-e egy játékosnak ilyenre vetemednie. (Aki nem látta, röviden: Farkas Jánost kilátástalan játékát látva pocskondiázta a nézők egy része, majd az ajtó-ablak helyzetének második próbálkozásra történő értékesítése után a lelátóhoz szaladva próbált "szóbeli elégtételt" venni, mutogatott, pofázott a sértéseket küldőknek.) Nyilván vannak érvek pro és kontra, egyértelmű igazság viszont nem nagyon, én mégis levonom a magam konklúzióját ebben az írásban.
Mert van ugye az alaphelyzet, hogy a játékos is ember. Ez igaz. Hogy neki is vannak érzelmei. Ez is igaz, sőt, ez éppen az a rész, ami a leginkább kritikus pontja ennek a kérdéskörnek. Ugyanis ha egy játékosnak nincsenek érzelmei, az már régen rossz. Igazán szeretni, igazán szívébe zárni csak azt a spílert tudta egy szurkoló mindig is, aki nem csupán játékban nyújt kiválót, mondjuk gépiesen, hidegen, szenvtelenül, már-már robot módjára téve a dolgát, de aki bizony, ha úgy adódik, a szurkolói érzelmek hevítésében egyéb gesztusok, (meta)kommunikációs eszközök felhasználával is közrejátszik... Azaz, ha úgy tetszik, egyfajta interaktív viszonyt képes kialaktani a lelátó szereplőivel. Csakhogy persze a legtöbb esteben ezt akkor szoktuk díjazni, ha ezek az eszközök valamifajta pozitív erőtérben jönnek létre, egy pozitív érzelmet turbóznak fel, és tesznek valamilyen megynyilvánulás segítségével még erősebbé, intenzívebbé. Példaként talán elég emlékeztetnem pont mostani főszereplőnk siófoki kerítésmászására gólja után, ami tökéletes volt arra, hogy lássuk, neki pont olyan nagy öröm egy gól, mint nekünk... Ez kell, ez jó, örülünk tehát, ha vannak érzelmek egy játékosban, legalábbis olyankor ezt mondjuk, gondoljuk.
Ilyenkor meg jön ugye a bizonyos másik oldal, mely szerint egy profi focista nem engedhet meg magának ilyet, mert neki az a dolga, hogy a nézők, szurkolók, szimpatizánsok, tulajdonképpen a lelátón helyet foglaló bárki felől érkező esetleges kritikákat kiszűrje, akár jogosak, akár nem. Ne foglalkozzon velük, ne befolyásolják, vagy ha mégis, egyet semmiképp se tegyen: ne reagáljon rájuk! Mert nem az a dolga. Nem ezért fizetik. Ugyanis profi. (Mármint a státusza, ugyebár...) Akinek a gólszerzésen, a védéseken, a védekezésen kívül az is feledata, hogy profi módjára viselkedjen, s ha szükség van rá, uralkodjon az érzésein.
Na, e két érv az, amelyek mentén, azokat tovább fejtegetve, továbbgondolva nyilván órákig lehetne vitázni, én mégis azt mondom, nem érdemes, hisz nincs igazi ellentét, nem beszélünk diszjunkt dolgokról...
Igen, ha kell, amikor az valami olyan irányba visz, olyan dolgot vált ki, ami hasznos a két főszereplő (úgy, mint: játékos és szurkoló) viszonyára, ami örömet okoz mindkettőnek, akkor nem hogy lehet, de már-már muszáj is utat engedni az érzelmeknek. Ha viszont úgy érzi, sérelem érte - és itt hangsúlyozom, mert fontos szerepe van a feltételnek: olyan sérelem, ami egy szurkoló felől érkezve abszolút belefér (azaz nem megy túl a verbális megnyilvánulási formákon), mégha jogosságát mindenki másképp is ítéli meg adott esetben -, akkor márpedig legyen benne erő és tartás, hogy az ezen beszólások, szidalmak, egyéb egrecíroztatások kellő visszajelzésének a pályán mutatott teljesítménye feljavítását válassza.
Lehet, sőt, én nagyon remélem, hogy másképp cselekszik Jani, ha tőlünk érkezik a kririka, mert bár nem tudom, hogy mérlegelt-e ilyen értelemben, de talán nem vagyok túl elrugaszkodott, ha azt mondom, nekünk talán kicsivel több alapunk lehetne rá, mint a végül a történet másik főszereplőivé váló "fröccskirályoknak", akiket a legtöbb esetben magunk is a pokolba kívánunk, mert az "ősbányász"-mentalitás legaljának szintjét hozva sokszor valóban bicskanyitogató módon viselkednek, de ami tény: ők is szurkolók, ők is kijöttek megnézni a csapatot, ők is joggal várnak jó játékot, eredményt, a kapustól bravúrokat, a csatártól gólokat. És ha nem kapják meg, akkor ezt ők is nyugodtan szóvá tehetik, mert minden fentebb vázolt mellett és azok ellenére egyet nem szabad sosem elfelejteni:

A játékos van a szurkolóért, és nem fordítva...

Képek Kozármislenyből

Egy rövid értékelés majd később valamikor... Addig itt a szeku Szálasi Árpi és Kardos Peti vezetésével. :)

KEZDŐDIK!! ON TOUR KOZÁRMISLENY

Végre-valahára, hosszú-hosszú várakozás után, megannyi centiméternyi lehullott havat feledve, átdideregve egy igen kemény telet, a lelátókon való bosszankodás sajátosan mazochista érzésének az idő jótékony ködébe veszése után, tűkön ülve, tettre készen várva az esetleges tavaszi csodát, nekivágunk a szezonnak... Az első túra egyben az egyik leghosszabb is, ebből fakadóan remélhetőleg az egyik legtartalmasabb is lesz. Hétvégén megcsináljuk Kozármislenyt...