ÜZENET

Engedjétek meg, hogy ezúton továbbítsak nektek egy üzenetet, ami ma délután érkezett a telefonomra. A feladójától természetesen engedélyt kértem rá, hogy ezen platformon keresztül veletek is megoszthassam a tartalmát.

Így szól:

"Sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánok.
                                           Sisa Tibor"

B.U.É.K.!

Sikerekben, gólokban, hosszú túrákban gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek! Ünneplésként, avagy az esti mulatság felvezetéseként nézzetek meg egy igazi klasszikust azokból az időkből, amikor még a szilveszteri tévéműsorok is valódi alternatívát jelentettek az év utolsó napjának vidám hangulatú búcsúztatására!

Boldog Karácsonyt!

Most, hogy ilyen szépen megválaszottuk az év túráját (Barccsal vajon mi bajunk volt...?), amit majd talán az ünnepek között értékelünk is egy kicsit (mármint szeretném, ha Ti is megtennétek, hisz én már előálltam a magam verziójával, ugye), eljött az ideje, hogy mindenkinek áldott, szeretetteljes Karácsonyt kívánjak. Legyen az ünnepetek békés, legalább egy pár este erejéig tegyétek félre a mindennapok rohanását, ügyes-bajos dolgait, és töltsetek el pár kellemes órát azon szeretteitekkel is, akikkel év közben esetleg csak kevés időt tudtok együtt lenni. Töltődjetek fel érzelmileg, ez a legfontosabb.

KELLEMES KARÁCSONYT MINDENKINEK!

Ui: Kérlek, kérlek bocsássatok meg nekem! Próbáltam, esküszöm a születésnapját ünneplő Krisztusra, hogy próbáltam elkerülni a közhelyesség látszatát, és tényleg megfogadtam magamnak, hogy ezúttal NEM fogok cicis Mikulás-néniket berakni az ünnep alkalmából, hisz annyira elcsépelt már. Ezért a kép kiválasztásánal egyszerűen a következő kulcsszavakat adtam meg: foci és karácsony. Dehát mit csináljak, ha az első találatok egyike a következő volt? Ha egyszer az abszolút pártatlan és rajtam kívülálló "szakértő", gugli pajtás szerint is témába vág, akkor témába vág, nem kerülhetjük meg... :)

SZAVAZÁS

Kipróbálunk egy új dolgot, az interaktivitás szintjét egy kicsit emelni próbálva. Kérem, hogy aki sem áprilisban, sem októberben nem tette, most az is tegye le a voksát valahova, hisz itt nem a sok szar közül kell kiválasztani a legkevésbé hígat, hanem több nagyszerű lehetőségből a rátok legnagyobb hatást tevőt.

Válasszuk meg a 2010-es év legnagyszerűbb túráját! Az első voks az enyém volt.

Találkoztam Télapóval

És ő ajándékot küldött nektek. Tudjátok, az enyém nem csokit meg mogyorót szokott hozni... :)

Nagyon jó ez így...

Gondolom, mindenki ismeri a nagy „klassziklust”:
http://www.azbeszt.hu/whatsdope/telefon/nemmukodik/takeone/dallasnemvolt.mp3
Ezt csak azért mondom, mert nekem a mai nap első felének történéseiről ennek a szofisztikált gondolatsornak a lelke ugrik be folyton. Mert lássuk csak, mi is az, ami ma nem volt:

- Öltöző
- Eredményjelző
- Közönség, érdeklődés
- Meze a csapatnak
- Kísérőprogramok
- TU-gólparádé
- Csapatkép (ne tévesszen meg az összeállás, az akkumulátor döntött…)

Persze a világért sem akarok csomót keresni a kákán (tudja bárki is, mi az a káka? Vállalva a kockázatát, hogy kiderül, egyedül én vagyok tudatlan, kérem, ha valakinek van elképzelése, ossza meg velem. Guglizni nem ér…) is csomót keresni, hisz mindezek mellett a számomra legfontosabb dolgok viszont nagyon is megvoltak, úgymint jószándék a klub részéről azáltal, hogy ezt az egészet megszervezte, vidám hangulat, kellemes testmozgás, újra ütős stáb, csinos lányok, szóval azt gondolom, mindenképpen érdemes volt ezt a hideg, de napsütéses szombat délelőttöt (remélem érzitek, hogy néha visszanyúlok azért a már régen levitézlett újságírói panelekhez, amiket szerintem a képzéseken az első félév záródolgozatainak mentőkérdéseiként alkalmaznak a tanoncok totális inkompetenssé faragása gyanánt) rászánni a részvételre. Igen, lehettünk volna eredményesebbek, figyelhettünk volna jobban a taktikára, de sajnos el kell fogadnunk, hogy amíg a tüdőkapacitás akkora, amekkora, és az agyba nem jut több oxigén, addig teljesen mindegy, mi az, amit előtte elterveztünk.
Amit azonban személy szerint mindenképpen szeretnék kiemelni, az az, hogy most már egymás után a második olyan hétvégét éljük meg, amikor nem volt bajnoki, mi mégis találkoztunk és együtt töltöttünk néhány élménygazdag órát. Nem tudom, mikor, melyik évben volt ilyen utoljára, vagy egyáltalán volt-e az elmúlt 10 évben, de az biztos, hogy valami olyan folyamat jelének tartom, ami az én szívemet mindenképpen melegséggel tölti el, hisz ez a folyamat nem más, mint a TU nem halkuló szívdobbanásainak sorozata. Másként, ami jelzi:

A TU élt, él, és élni fog!

Folytatás Komáromban, a termálfürdőben, valamikor januárban. Addig meg itt, remélem.

Ui.: Oké, tudom, nagy ívben kellene leszarnom, de ismertek, tudjátok, hogy semmit nem tudok magamban tartani. Ígyhát csak úgy, bele a világba engedjetek meg egy üzenetet:

Nőt, kocsit cserélhetsz, klubot soha!

Szurkolói foci

Szombaton újra szurkolói foci, találkozó a csarnoknál 08:30kor. Mi 9kor kezdünk a Bányásszal.
Részt vesz 3 szurkolói brigád valamint a Csapat.

TU CÉL: AZ ELSŐ HELY!!!:)

Levezetés

Akkor holnap a régóta érlelődő terveinknek megfelelően megejtjük az évzáróval egybekötött harmincasozást, megbeszélünk mindent, ami történt, eszünk valami finom pastát, leöblítjük egy apró limoncellóval, majd olyat teszünk, mint még sosem: kollektíve ropunk egyet.

Találkozó 20.00-kor a Salvatoréban.

Buta vagy!

Íme két emlékeztető arra, hogy ellentmondásos figurával van dolgunk.

http://turulultrai.blogspot.com/2009/10/szamomra-szezon-legnagyobb.html

http://turulultrai.blogspot.com/2010/03/jani-ezt-nem-kell.html

Ellentmondásos, megosztó, de mindenképpen érzelmeket, indulatokat gerjesztő ember. Ez utóbbi persze nemhogy probléma nem lenne, de kifejezetten rajongás tárgyává tehetné őt, már persze amennyire ilyenről beszélhetnénk egy olyan közegben, ahol örömtáncot lejtenénk, ha félezer polgártárs úgy érezné, hogy a szombat délutánját az egykor szebb napokat látott stadion újrabetonozott lelátóin tölti… Tulajdonképpen még akkor sem lenne baj, ha olyan irányba lehetne most terelni a jellemzést, hogy aszongya „öntörvényű zseni”, meg „kezelhetetlen klasszis” satöbbi, azaz elő lehetne venni mindenféle elcsépelt szókapcsolatot, amit olyan futballisták esetében szokott puffogtatni a mélyen „tisztelt” sportsajtó, akik képtelenek feldolgozni, hogy tehetséget és ezzel az átlagnál könnyebb boldogulás lehetőségét kapták a sorstól. De ebben az esetben mindezt ugyanolya barokkos túlzás lenne állítani, mint azt, hogy a Dombi Stiri legerősebb oldala a rövidtávú sprintfutás… Remek képességű focista a Jani, aki játszhatna minimum az Nb 1-ben, ezt mindenki tudja, aki látta már őt egy-egy jobb napján, de ezeket a sallangokat le kell vetkőznie! Nincs más választása. Kurvára nem miattam, de még csak nem is a TU miatt (mit ér az a tizenegynéhány év, amit a lelátón töltöttünk), de a fent is említett általános érdektelenség ellenére azért még most is kijáró, korábban sok nagy csatát és igazi sportembereket látott tiszteletreméltó urak, bácsik, emberek miatt, akik előbb végigdolgozták az életüket a bányában vagy máshol, és közben, majd utána tisztes nyugdíjas éveik alatt most is egyetlen igazi kikapcsolódásuk a Bányász meccseinek látogatása volt. Lehessen már nekik (de persze nekünk is, azért még mi is láttunk itt Vincze Pilut meg Kiprich Józsit…) szidni azt, akit akarnak, kritizálni azt, akinek mentalitását nem tartják méltónak a kék-fehér mezhez. Engedtessék meg, hogy egy senkiházi zsoldos, aki a klub alapításának évét sem tudja valószínűleg, és akinek az a feladata, azért kapja a pénzt, hogy gólt rúgjon, ne tehesse már meg retorziók nélkül azt, hogy amikor elvégzi a munkáját, vegye a bátorságot arra, hogy a saját nézőit hergelje… És ami az egészben a leginkább szót érdemel, hogy mindezt, ahogy fent is láthattuk, meg ahogy emlékezhetünk is, nem először tette!



Jani, honnan a bátorság? Miért nem az őszi góljaidat számolgatod inkább? Ja, hogy az nem tart sokáig…?

Átkötés

Elszaladt egy újabb idény, 14 (nemsokára 15...) meccs emléke a fejünkben, benne élmények mindenféle előjellel, szép gólok, bosszantó megoldások, váratlan győzelmek, kijózanító pofonok, minden úgy, mint általában. Sajnos a téli szünet is épp oly hosszú lesz, mint mindig, és pár hét múlva (vagy hétfőtől...) épp annyira fogjuk várni, hogy megint mehessünk a lelátóra, mint eddig. Sajnos ettől most egy ideig el kell tekintenünk, viszont remélem, ezúttal végre tényleg sikerül a szünet alatt is összehozni néhány randit, megyünk majd ugye Tatára, lesz a kupa a csarnokban, és néhányszor tényleg elmehetnénk valahova focizni is.
Ami pedig az oldalt illeti, nyilván aktuális események híján itt is vegetálás lesz, illetve lenne, de mivel ezt nem szeretném hagyni, meg amúgy is szórakoztat, hogy mindenféle dolgokat megosszak itt veletek, ezért úgy tervezem, hogy azért heti legalább egyszer betegyek ide valami érdekeset, szórakoztatót, vicceset, amik nem feltétlenül fognak kapcsolódni a focihoz, de a szellemiségünkhöz, az értékerendünkhöz, vagy akármilyen módon hozzánk igen. Amolyan "off-folyam" következik tehát, aminek első állomása mindjárt egyben ez a poszt egy olyan videóval, aminek történetesen a címet szolgáltató városon keresztül van hozzánk köze.

Azt hiszem a bejegyzés címe azért még egy kicsit magyarázatra szorul. Arról van szó, hogy mielőtt végletesen átmennénk a magyarországi Nb 2-es csapatok lelátói látogatásának a világából egy teljesen más területre, egy kicsit még szeretnék visszacsatolni a múlt hét végére a következő hanganyaggal. A gyönyörű az, hogy ehhez hasonlót nagyon sokat lehetett volna készíteni úgy, hogy nem lett volna köztük kettő egyforma...

Szavakban...

...mármint a hétvégéről, természetesen. Hiszen bár nyakunkon a következő, a záró forduló, azért az teljesen egyértelmű, hogy az előző hétvége Bélának köszönhetően már bekövetkezett képes megidézése után annak szöveges értékelése sem maradhat el. És akkor ezen a ponton a következő óhajt vagyok köteles megfogalmazni: KÉREK 10 MILLIÓ FORINTOT! Jogos a kérdés: hogy kerül a csizma az asztalra? A válasz egyszerűbb, mint bárki hinné: az előző szombat számomra azt igazolta, hogy az én kéréseim mintha meghallgattatnának odafent. Ezért talán nem árt kipróbálni, hátha tartós ez a helyzet… :) Ugyanis lássuk csak, mit is kívántam, mit kértem én múlt pénteken, miért fohászkodtam a fociistenhez: jó idő, tisztes létszám, remek hangulat és persze három pont. S mi lett meg ezek közül? Minden! 3 autóval utaztunk le, ugyan kis kompromisszumot vállalva Zámolyt a hagyományokkal szakítva elkerülve, ám cserében időben megérkezve, kis bajai városnézés keretében a Petőfi-szigetet beiktatva, s ott alternatív focipálya-lehetőségeket lelve, majd pedig a már-már olaszos főtéren áthaladva megérkezvén a vendégszektorral (s a legutóbbi alkalommal ellentétben sajnos sörcsappal is) ellátatlan objektumba nekiláttunk egy olyan 90 percnek, amilyen az utóbbi évek tendenciáit figyelve tulajdonképpen csakis az őszi utolsó fordulókban adatik meg, akkor viszont mindenképpen. Hisz emlékezzünk csak a tavalyi évre (ha nem megy, akkor használjuk eme blog adta remek lehetőséget, s keressük vissza az akkori nagyon tömör rezümét): az utolsó túrán 5-1-re nyertünk Hévízen egy szintén remek hangulatú, dalolásokkal telített meccsen. További párhuzam a nagy távolság, ennek kapcsán azt hiszem, most már egyértelműen kezd kőbe vésődni a tétel: élménygazdag kirándulásokhoz sok kilométer szükségeltetik. A mostani találkozóról hosszas szakmai elemzést nem lennék képes alkotni (ami azt illeti, rövidet sem), de abban biztos vagyok, hogy amíg megvan a győzelem, addig a többségünk a taktika vagy bármilyen játékelem analizálásának lehetőségét szíves-örömest beáldozza az egyéb hangulati elemek által elvont figyelmünk oltárán. Márpedig hangulat, az volt dúsan, gyakorlatilag az 1999 óta, a szép emlékű Los Banditos megalakulása óta kialakult dal-repertoárunk nagy részét elővezettük legalább ízelítő jelleggel, láttunk egy fej nélküli piros ruhás bácsit (vagy a bajai Mikulás volt?), a végén megvolt a köszönet a pályáról, nem volt pacsi, tehát minden úgy volt, mintha csak így terveztük volna.



Most már csak egy valamire kell készülni idén. A Salvatore és Pikantó fémjelezte jövő szombatra. Előtte meg persze kiélvezni az utolsót az utolsó ellen…

Túra Baján...

Teszt

És most következzék valami, ami nálunk még nem volt: Rorschach-teszt. Kinek mi ugrik be a következő képről?

Mivel esély van rá, hogy amúgy sem nagyon érkezne más tipp, ezért kezdem én. Szóval nálam a "megfejtés": Bognár Gyuri.

A csapat holnapi feladata nem más, mint hogy ezt az embert továbbra is ezzel a képpel azonosítsam, és ne a remek edzői húzásaival, a csapata ellenünk aratott győzelmével. Be kell húzni és kész!

De nekünk is lenne ám egy feladatunk. Korrekt létszámmal megjelenni az idei utolsó, és egyben egyik leghosszabb túrán. A külső körülményekre nem panaszkodhatunk, nézzétek csak:

Mindenki Bajára!

Bányász-Ajka

Hogy mik valósultak meg az elvárásaimból? Annyi mindenképpen, hogy számszakilag legalább annyi területen gazdagodtam pozitív élménnyel, amennyin azt vártam. Az, hogy teljesen más területeken, az pedig most legyen az én gondom... Mi volt a jó? Legelőször is az eredmény. Nem épp úgy jött, ahogy leginkább szerettem volna, de mint régóta tudjuk, a foci nem volt, és nem is lesz sosem kívánságműsor, annak meg amúgy sem voltam sosem híve, hogy kifogásokat keressek egy győzelemben, tehát legyen ebből a szempontból csakis az örömé a terep. (Naná, hogy legközelebb, amíg el nem kezdődik a meccs, megint nem "csupán" diadalt, de minőségi játékkal elért triumfálást fogok remélni, aztán legrosszabb esetben ismét be kell majd érnem a három egységgel...) Aztán ott volt még emellett az idő, a gyönyőrűséges napsütéses klíma, amit szeptemberben nem kaptunk meg, hát most pótolták az égiek. Jó volt még a stáb, maximális létszám, kellő mennyiségű "dörrenéssel", na és akkor amit nem vártunk: megismerhettük egykori legendás kapuspalántánk közeli rokonságát. :))

Ha ennek a hétnek a végére is csak ennyi lelkesítő faktor együttes átélésére lesz módunk, akkor semmi sem ment meg az utolsó helyezett elleni fiesztától a záró fordulóban :)

Alázat, becsület, hit, akarat

Tudom, hogy még van ebből a szezonból hátra két meccs a main kívül, de számomra mégis ez lesz a vízválasztó. Ebben a szezonban gyakorlatilag (az első meccset kivéve) nem kaptunk mást ettől a társaságtól, csak pofonokat, és ez még akkor is így van, ha a vezetőséggel régen volt ennynire korrekt és rendezett a viszonyunk. Dehát az ember nem azért jár meccsre, hogy ezt elérje, hanem azért, hogy győzni lássa a csapatát. Bár most csak a magam nevében beszélek, de mivel úgy érzem, valamelyest ismerem az általános szurkolói lélektan mibenlétét, megkockáztatom, hogy tán sokan egyetértenek velem, ha azt mondom, ezen a találkozón sok mindent helyre tudnak tenni a srácok. Kicsit helyreállíthatják a megtépázott renoméjukat. Ez az ősz, de gyakorlatilag az egész év nagyjából már a kutyáké, de azt azért még elérhetnénk, hogy mégis kellemes szájízzel mehessünk el téli álmot aludni. Erre pedig nem sok alkalmasabb lehetőség adódhatna, mint az évek óta kiegyensúlyozott csapatnak számító, jelenleg is előttünk tanyázó Ajka lesimázásása. Nem, most nem egy szar játékkal elért, pótyagóllal megszerzett kínkeserves győzelemre gondolok, hanem parádéra. Szép játékra, gólokra, tapsviharra okot adó gyönyörű megoldásokra. Hogy nagyok az igényeim? Nem hiszem, az év eddigi részében beértem volna jóval kevesebbel is. De most kárpótlást akarok!

Ja, és még valamit. Alázatot, becsületet, hitet és akaratot.

A végső visszaszámlálás elindult. Itt az idő, meg kell ragadni az alkalmat, ha most sem sikerül, felropognak a puskatüzek...

Képek és üzenet a Sport utcából

Rekord gyorsassággal itt vannak a mai képek a BKV Előre elleni meccsről:

De van itt a képek mellett valami más is... A mai, pontosabban nem a mai, hanem az utóbbi időben mutatott "teljesítmény" mellett egyszerűen nem lehet elmenni szó nélkül. Komolyan mondom, nem tudom felfogni, hogy mi lehet a hátterében az ilyen szintű mélyrepülésnek. Én elhiszem, hogy kurva jók az edzések, hogy régóta nem volt ilyen színvonalas szakmai munka a csapatnál, csak az a picike gond van ezzel, hogy ezt a játékot nem az edzésen mutatott teljesítmény alapján pontozzák (ahogy egyiket sem...). Innentől kezdve pedig el kell gondolkodni, hogy ha ebből az edzésmunkából ez jön ki, akkor nem lenne-e érdemes megpróbálkozni valami mással. Persze ennek a mérlegelésnek már sokkal korábban el kellett volna jönnie, nem kellett volna feltétlenül megvárni azt, hogy egy feljutásra ácsingózó csapat közelebb kerüljön a kieséshez, mint az első helyhez. De talán még mindig nem lenne késő, ha az első helyet nem is, de egy tisztes szezont még összehozhatnánk, csak ehhez olyan hozzáállás kellene edző és játkos részéről, ami nem engedi meg, hogy egy gyenge középcsapat elleni meccs után, amin nem helyzetünk, de kapura tartó lövésünk nem volt, vigyorogva gratuláljanak egymásnak az edzői stáb tagjai, és néhány játékos örömmel a képén vonuljon az öltözőbe. Mert ez itt most a szégyenkezés ideje, bizony.

És mivel tudom, hogy vannak a klubnál, akik olvassák ezt az oldalt, ezúton szeretném nekik, és remélhetőleg rajtuk keresztül az egész csapatnak eljuttatni üzenetemet az általunk nagyra becsült Sisa Mester szavain keresztül. Szeretném, ha ezeket a szavakat felolvasnák a következő edzés előtt. Azt hiszem, nem ártana, ha kicsit mindenki elgondolkozna egykori szeretett edzőnk szavain, és megpróbálná azt valahova elültetni a tudatába. Játékos és edző egyaránt találhat benne megfontolandó részeket... (A nyilatkozat az idei 7. forduló előtt készült, az Nemzeti Sportnak nyilatkozva a kaposvári sikerek kapcsán.)

"Örömmel tölt el a társaság hozzáállása. Bízom benne, ez így is marad. Ha igen, bármilyen eredményt érünk el, büszkén vállalhatjuk. Csak azt kérem a fiúktól, hogy adjanak ki magukból mindent. Sokat tudnak futni, és ami még fontosabb, hajlandók is. Aki akar és tesz is azért, hogy jó legyen, mindent elérhet. Csak egy példa: amikor még tanítottam, volt egy kislegény, aki elsőben még hasra esett futás közben, de nyolcadikos korában már szaladt, mint a nyúl. Szeretek olyanokkal dolgozni, akikben van alázat a futball iránt, akik akarnak valakik lenni, akiknek látom a szemükben a csillogást, akikkel közösen megmutathatjuk, mire vagyunk képesek. Szerencsére több ilyen csapatom is volt – ha azt mondtam a srácoknak, fussanak a kapufának, visszakérdeztek, hogy melyiknek. Sajnos volt egy olyan is, ahol a játékosok az edzéseken parádéztak, aztán a meccsen érthetetlen dolgokat műveltek. Tanáremberként próbáltam nevelni őket, de ez sem segített, miként az sem, hogy ikszet kivettem a kezdőből, és ipszilont tettem be a helyére. Amikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy olyan morális problémával szembesültem, amelyet nem tudok megoldani, bekopogtam a tulajdonoshoz, és közöltem vele: ehhez én nem adom a nevem, egy percig sem maradok itt tovább. Kezet fogtunk, és elmentem. Sok mindennel lehet játszani, de a becsülettel nem. Tudja, mit mondok? Azt, hogy ha van alázat, lelkesedés és becsület, felőlem akár utolsó is lehet a csapatom"

Egy szektorkiürítés margójára...

Nem szoktam blogot írogatni, a képbeszúrást jobban kedvelem de történtek a hétvégén olyan dolgok a magyar stadionokban amik olyan dolgokat indítottak el bennem amiket ki kell írnom magamból...
Szóval arról van szó, hogy véleményem szerint körülbelül 5 éven belül vége a jelenlegi értelemben vett magyarországi ultra-mozgalomnak...ez a hétvége bizonyította, hogy nem számít semmi, nem számít a néző, nem számít a gyerek a lelátón...nem lesz más a jövőben mint néhány száz ücsörgő, szotyizó néző, aki néha elküldi a kurva anyjába a bírót...ez lesz és semmi több.
Igen, tudom... hülyeség bedobni a tüzet a pályára, de...kiszorítani MINDENKIT a szektorból? Lefújni mindenkit? Bemenni a szektorba és ütni aki ott van (Debrecen-FTC)? Nem is maga a tett, a válaszreakció a döbbenetes hanem az a folyamat, az a háttérben történő megegyezés, kiegyezés (nem tudom kik között - biztos MLSZ, rendőrség, politikusok, média, mittudomén) ami ide vezetett.
Kiknek és miért érdeke, hogy ilyen jelenetek játszódjanak le? Mi a motiváció? Miért történt ez a fordulat? Nem tudom, de gondosan megtervezett, precízen kitalált folyamatokat érzek a háttérben.
Talán jó mutogatnia TV-ben és elvenni az emberek kedvét a meccsre járástól? De miért? Mert nekem ne jöjjön senki azzal a dumával, hogy fél kihozni a gyerekét a stadionba a sok huligán miatt mert már röhögni sem bírok ezen a faszságon. Nem fog kijönni senki akkor sem, ha minden ultrát, szurkolót kitiltanak mert SZAR A FOCINK. Nézhetetlen. Ennyi.
Vagy valami pénzügyi megfontolás áll a háttérben? De ha nincs néző nincs bevétel sem. Vagy ez sem számít?
Vagy politika? De ezzel a témakörrel mit lehet még elérni? Kiket lehet befolyásolni az évekkel ezelőtti balhékról bemutatott videókkal?
Nem tudom.
Nem tudom miért lett megint a szurkoló a közellenség. És már nem csak a tüzet a pályára dobáló hülye. Minden néző és szurkoló. Miért nem a sikkasztó, körbetartozó, nemfizető cégekkel foglalkoznak? Miért nem a 20 Forintért öregeket gyilkoló cigókkal? Miért nem a hanyatló oktatási színvonalra küldik a forrásokat? Miért kell több száz rendőrt és több milliós fényképezőgépeket küldeni a meccsekre? Talán, hogy legyen végre egy szerencsétlen akit lefotóznak és adhatnak neki 100 000 Ft büntetést? Ez a nagy cél és a nagy eredmény? Ekkor vége lesz a huliganizmusnak? Többen járnak meccsre? Nem, nem fognak többen járni.
Szóval a vég szerintem elkezdődött. Egyre több hasonló túlkapás lesz és igazolni fogják őket valamivel, a sok hülye meg beveszi. Aztán kitiltanak mindenkit és nem lesz senki a meccseken.Mert persze a a családok nem járnak majd mert magasak a jegyárak, hányadék a stadion és szar a foci.
De nem baj mert nincs "petárda"...

Hétvégi szubjektív

Most pedig a hétvége tömör, vázlatos, a szokásosnál is szubjektívebb és szókimondóbb rezüméje következik:

- Köszönöm a klubnak, Krisznek és Győzőnek a lehetőséget és az ajándékot, örök élmény lesz!

- A csapat kompletten, teljes egészében szégyellje magát, szánalmas, amit művelnek.

- Kiprich meg irtsa inkább a férgeket a saját háza táján, kezdje mindjárt a dagadt fiával, aki nem csak focistának, de bukmékernek is gyenge...

Fotó: nso.hu

Emlékezés

Mondják, a himnuszt énekelték
úgy indultak a puskatűznek
s a könnygáz meg a tűzzel telt ég
sem riasztotta vissza őket.

Csorgott a könnyük.
Talán sírtak.
Csorgott a vérük.
Belehaltak.

Diákok voltak.
S ők csinálták
a dicsőséges forradalmat!

1956. október 24.

(Jobbágy Károly: Mondják, a himnuszt énekelték)

Felcsúti memento

Az "ünneplés" után röviden szeretném összefoglalni hétvégi benyomásaimat, főképp azért, mert ezúttal elég sokan hiányoztak közülünk (apropó: az 5 óra utáni "pletycálkodás" nem mentség ám...:).

A hangulat a szokásos, a tatabányai létszám is, leszámítva minket, sajnos a "sarokban", ahogy említettem, kevesebben voltunk a megszokottnál. Szurkolgattunk, már amennyire egy olyan meccsen lehetséges, ahol a 10. percben jogtalan tizenegyest kapunk és emberhátrányba kerülünk. És itt el kell mondanom, hogy én magam a véletlenek ilyen sorozatában valahogy nemigen hiszek. Bár belátom, mennyire nehéz dolga van egy-egy ítélet meg(nem)hozatalakor a sporttársaknak, legyen szó megyei bajnokságról vagy világbajnoki döntőről, de azt akkor sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy egy ennyire nyilvánvaló szituációban habozás nélkül egyszerűen elkaszáljon minket holmi jöttment MLSZ-bérenc. Persze lehet mondani, hogy mi elfogultak vagyunk, de ennek cáfolataként elég felidéznünk azokat a korábbi szituációkat, amikor büntetőket fújtak ellenünk (sajnos volt pár), mégpedig olyanokat, amiket mi is jogosnak láttunk. Merthogy ezeket gond nélkül elismertük. Na, ez a mostani nem volt ilyen, nagyon nem. És ha a bírónak nem is, a partjelzőnek mindenképpen látnia kellett volna, mert abból a szögből, ahol ő állt (vagyis inkább ahol állnia kellett volna), tökéletes rálátás nyílt az események középpontjára. Nem szoktam ennyit foglalkozni a játékvezetéssel, mert meggyőződésem és hitem, hogy a téves ítéletek hosszú távon kiegyenlítik egymást, de valahogy mégsem tudom nem észrevenni, hogy ha Felcsútra megyünk, mindig ez a sors vár ránk. De erre még mindig lehetne azt mondani, hogy ez akkor is csak véletlen lehet, minek keresek én összefüggéseket, hisz ugyan mi érdekében állhatna egy bírónak a Tatabánya ellenében a Videotont részesíteni jogtalan előnyben. Jogos kérdés lenne ez, valóban, ha nem ismernénk pontosan a legújabb kori magyar futballvezetés szerkezetét, háttérországát, összefonódásait. De így, hogy ismerjük, több szót azt hiszem, nem is kell fecsérelnem elméletem kifejtésére…

A sors fura fintora, avagy e csodálatos játék örök paradoxona egyébként, hogy minden nyomás ellenére - merthogy nem csak a balsors tépése előtt, de utána is - ebben a tavaszi szezonban talán most nyújtottuk a legjobb teljesítményt…

Elkeseredésre ok nincs, a lemaradás még simán behozható, ehhez bőven elég sok van még hátra, hétvégén pl. mindjárt kínálkozik is egy príma lehetőség a felzárkózásra.

A szezon előtti nyilatkozatokra gondolva azt azonban mindezek ellenére sem tudom kihagyni, hogy felvessem a kérdést: hány forduló után is álltunk a dobogón...?

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

S hogy kinek? Nos, annak a „valakinek”, aki épp ma egy éve jött világra, és azóta éppen 48-szor (vagyis majdnem hetente egyszer) „szólalt meg”. Remélem, a jövőben még sokáig, és ennél is többet fog „beszélni”. Rajtatok is múlik…

Ma egy éves csoportunk blogja. Rekordszámú hozzászólással köszöntsétek! :)

On tour Felcsút

Bár sajnos győzni nemigen szoktunk (ami nem elhanyagolható szempont), de nekem valahogy mégis tetszeni szoktak a felcsúti túrák, nem tudom, miért. Lehet, hogy a környező porta áraszt pozitív kisugárzást? :) Persze, valójában inkább az lehet az ok, hogy elég eseménydúsra szoktak sikeredni ezek a párharcok, gondoljunk csak a tavalyi szezonbéli csapaton belüli összezörrenésekre, melyeknek aztán komoly következményei lettek. Azelőtt meg ott volt az elkeseredett harc az egy szem gólért, a végén utolsó perces kapufával, meg egy lüke partjelzővel, aki üzeneteinket továbbította a bíró sporinak. Persze, az ilyesféle történésekről ezennel szívesen lemondanék, maradjon meg a szép számú néző, a kellemes idő, a jó hangulat, és ezúttal egészüljön ki mindez 3 ponttal, s akkor csodaszép napunk lesz.

Találkozunk Felcsúton!

MAGYAR ÁTOK?! A FASZOMAT!!

GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!

DZSUDZSÁÁÁÁÁÁÁÁK!

GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!

OLYAN SELEJTEZŐSOROZATOT AKAROK, AMIBEN CSAK A FINNEKKEL JÁTSZUNK!

Emlékképek a mislenyi túráról

Avagy nekem többek között erről szólt a szombat. De miért nem nyertünk?!



Na és persze a Vidéki skanzen

Kozármisleny

Szokásos létszám a 3. kozármislenyi túrán, kitűnő hangulattal. Hihetetlen, hogy sosem sikerül itt győzni...

Kozármisleny

MEGHÍVÓ - Tőlem, nektek...

Az apropó pedig nem más, mint hogy hétvégén Dumakanyar 2010 néven stand up-comedy fesztivált rendeznek lakóhelyemen, kiegészítve nívós zenekarok koncertjeivel, pénteken pl. a következő a menü:

17 óra: Badár Sándor megnyitó

18 óra: Fusio Group koncert - Nagyszínpad

20 óra: Dombóvári István és Beliczai Balázs Stand Up műsora - Hordó

22 óra: Pannónia Allstars Ska Orchestra koncert - Nagyszínpad

Azt gondolom, ez egy kíváló alkalom, hogy a másnapi hosszú túrára egy kicsit együtt ráhangolódjunk, hamár úgyis egyre többször említjük ilyen típusú összetartások szükségességét. És egy kicsit viszonozhatnám legalább minden heti "vendéglátásotokat", ezúttal nem én látogatnálak meg titeket, hanem fordítva... Gondoljátok meg, szerintem jó kis móka lenne, az út csak jó fél óra. :)

És akkor egy kis ízelítő a menüből:

A rekordért... (Veszprém-képekkel!)

Ez a bizonyos rekord pedig nem lesz más, mint az egy nap alatt felkerült legtöbb poszt rekordja. :) Olyan ugyanis itt még nem volt, hogy ennyi idő alatt 3 bejegyzéssel szaporodjunk, de szerencsére az új szerkesztő aktiválásával ezt is megéltük.

Még valami!

Ugyan külön komment-rovatot nem tudtam csinálni (blogok esetében ez nem igazán működik sehol), viszont mostantól az oldalsávon láthatjátok a legfrisebb kommenteket, így könnyebben nyomon lehet követni, hogy az utolsó látogatásotok óta van-e újabb hozzászólás, valamint egy kattintással el is juthattok annak a kommentnek a helyére. Azt gondolom, ez már majdnem olyan, mintha lenne egy kölön rész erre a célra.

És akkor befejezésként pár kép hétvégéről:

Szigetszentmiklós (SZTK...)

Hiányzó képek az eddigi túrákról...Pécs

OFF: Világsztár a magyar Derbyn!

Eleve faramuci a helyzet, ha egy meccs legemlékezetesebb momentuma egy olyan jelenet, ami normális esetben nem képezi egy futballmeccs szerves részét, dehát a magyar foci esetében nem kell ilyenen csodálkozni. És a szomorú igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy valahogy van egy furcsa, bizarr érzésem annak kapcsán, hogy ez a bizonyos oda nem illő jelenet egyfajta rangot adott a derbynek, hisz nem gyakran fordul elő hazánkban, hogy egy hétvégi bajnoki rangadón főszerepet kapjon egy olyan ember, aki pályára lépett a legutoló világbajnoki döntőn is. Márpedig most ez történt...:

BCO: Első hely!

Megérkeztek a hivatalos képek az UEFA-tól a múlt hét végén megrendezett szurkolói díjátadó gáláról, melyen az elmúlt szezonban kimagasló teljesítményt nyújtó egységünk a "Legtöbbet fejlődött szekció" kategóriában első helyezést szerzett. A díjat a jól ismert FIFA-licences menedzser és elismert borsodi vállalkozó, a vagyonát színesfém- és bodza-kereskedelemmel megalapozó Jakab Romárió adta át.

Fotó: Reuters

Csoportunknak ezúton is gratulálunk, és ehelyütt bejelentjük, hogy a győzelem elismeréseként a magunk ajándéka gyanánt megtettük a szükséges lépéseket Vitya-vezér rabszolgasorsból való kiléptetése irányában!

Most számít a szurkolók véleménye, "Mester"?

A helyzet röviden és tömören a következő: egyszerűen nem csinálhat ilyet egy edző. Nem, nem és nem. Akármi történik, akármit hall, kutya kötelessége elviselni. Ha egy egész pályafutáson át tart, akkor végig. Szegény Pöci bá', ha valaki, hát ő aztán kapott éppen eleget tavaly, de valahogy soha, egyetlen egyszer nem jutott eszébe ilyesmire vetemedni. Hogy mire? Nemsokára elmondom. De kezdjük azzal, hogy az előző meccs után, amikor olvasni lehetett az azóta már-már szállóigévé erősödött nyilatkozatot (sommásan: "nem érdekelnek a szurkolók"), személy szerint nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva nem tettem, hogy a három pont zsebben volt, a győzelmek után pedig nem tartom szükségesnek a körülmények részletes boncolgatását. Persze mindig utólag okos az ember, így aztán most már világos, hogy az akkori megnyilvánulás egy mélyen gyökeret vert, ámde ezen szakmában érvényesülni kívánó ember esetében meglehetősen furcsának tetsző beidegződés első, tavaszi mezőn kizöldellő friss hajtása volt csupán, merthogy azóta már egész komoly szárat is növesztett az elmúlt hétvége skandaluma képében. Magunk között szólva, rekord sebességgel fejlett termékeny korúvá ez a bizonyos jellem-gaz…

Történt, hogy a második félidő egy reményvesztett pillanatában egy szurkoló kollega a következő „sarlatán” kérdést merészelte feltenni (és most a történeti hűség kedvéért szó szerint idézek):

„Mester, kétgólos hátrányban nem kellene talán becserélni még egy csatárt?!”

Erre én, és azt gondolom minden jóérzésű, ép ésszel gondolkodó ember MAXIMUM két dolgot tud elképzelni, ami a „címzett” esetleges válaszreakcióit illeti:

1., Nem szól semmit, továbbra is nézi a meccset, és próbálja a tőle telhető eszközökkel megtenni a legtöbbet az állás kedvezőbbé tétele érdekében (ha már addig nem tette).

2., Nagyon szélsőséges helyzetben, a sulykot végletesen elvetve, a szerepéből teljesen kibújva ad absurdum arra vetemedik, hogy a lelátó felé fordulva elenged egy „Sajnos nem nagyon van kit, Spori”-hoz hasonló tartalommal bíró reflekciót.

Itt azonban egy harmadik, normális világban nem létező opció valósult meg, melynek keretében az eddig sehol semmit nem bizonyító „kiváló” szakember útszéli, alpári, faluvégi kocsmába való stílusban csattogtatott verbális ostorcsapások formájában vélte megtalálni az őt ért „sérelem” rendezésének módját.

Igen, ekkor a kerítés közelében tartózkodó jómagam, miután először nem akart hinni a fülének és a szemének (a stílus nem csak a füllel volt érzékelhető…), meggyőződvén arról, hogy márpedig ez nem egy rossz álom, hanem tényleg csizma került az asztalra, a kollektív szurkolói önérzetét és a futballpályák világának hagyományos szerepeit sárba tiporva érezvén a kerítésre hágva azonnal hasonló formátumú felszólítást talált küldeni a tajtékzó „szakinak” a közeljövő lehetőségeiről, akit persze ez aztán tovább tüzelt, de innentől mindegy is mi történt, mert már nem ez a lényeg, ebben a pillanatban a kultúrált viselkedés már mindkét részről rég a sutban volt.

Úgy tűnt, a múlt heti dogmatikus látásmód hamar elillant. Ezúttal érdekelték a szurkolói vélemények…

Ez a meccs gyalázat volt, gyalázat volt a bírói hármas, szégyen a csapat (a minket sújtó ítéletek nem szolgáltatnak alapot a lélektelen játékra!), de még mindezek ellenére sem kéne feltétlenül úgy éreznünk, hogy keserű szájízzel ért véget a nap, de ez a járási grundokon is ritkán látható eseménysor mindent beárnyékol.

A legjobban a vezetőségünket sajnálom, mert az tisztán látszik, hogy szerencsére ott nagyon szurkolóbarát mentalitás látszik meghonosodni, tisztában vannak azzal, hogy ennek a klubnak, még ha aktuálisan kevesen is járnak ki a mérkőzéseire, azért még mindig nagyon sokan szorítanak, látszik, világos céljuk, hogy ezekből az emberekből minél többet visszacsalogassanak a lelátókra, és azért is tisztelet jár, ahogy a jelenlegi, máig kitartó fanatikusokat próbálják a lehető legtöbb módon kiszolgálni. Tényleg köszönet érte.

Már csak az öltözőben kell rendet tenni.

Igaz, nekünk nincs licencünk, mi nem értünk semmihez.

Mi csak szurkolók vagyunk…

A FENT LEÍRTAK HANGSÚLYOZOTTAN SZEMÉLYES VÉLEMÉNYT TÜKRÖZNEK, SEMMILYEN KOLLEKTÍV ÁLLÁSFOGLALÁSNAK NEM TEKINTHETŐK. A TURUL ULTRÁI, AHOGY EDDIG SEM, EZUTÁN SEM TÖREKSZIK A CSAPAT EGYETLEN VEZETŐJÉVEL, DOGOZÓJÁVAL SEM ROSSZ KAPCSOLAT KIALAKÍTÁSÁRA, CSUPÁN AZT SZERETNÉ, HA TOVÁBBRA IS FENNMARADNÁNAK E CSODÁLATOS SPORTÁG ÉVSZÁZADOS KULTÚRÁJÁNAK KIALAKULT SZEREPEI.

Képek Barcsról

Beszámoló később...

On tour Barcs! Csak 520 km!

Túra Barcsra!

Indulás vasárnap kora délután, részletek holnap! Még lehet jelentkezni!

MINDENKI BARCSRA!

Bienvenuto, Amico!

Ünnepélyesen szeretném bejelenteni, hogy a mai naptól új szerzővel bővül oldalunk, hogy ki az, azt mindenféle bemutatás helyett a következő képpel szeretném tudtotokra adni:

Ebből is láthatjátok, a blog nyitott, nem áll szándékomban "kisajátítani", természetesen további szerzők jelentkezését is szívesen fogadom, Bécinek pedig szapora posztolást kívánok!

Emellett próbálok magam is az elmúlt időszakban jellemzőnél nagyobb aktivitást mutatni, hogy végre tényleg úgy működjön ez az egész, ahogy anno elterveztem, és mindenki örömét lelje benne.

MINDENKI BARCSRA!

Zenenap

Úgy látszik, ez a nap zenéé. De hát mit tegyek, megint ihletet kaptam... :)

La Vida Tómbola

Nem azért írom ezt a posztot, mert az argentínoknak szurkolok... (csak a saját nemzetemnek tudnék igazán szurkolni egy világversenyen). Hanem inkább azért, mert a fő témájának tekinthető lenti zeneszám az egyik kedvenc előadóm szerzeménye egy olyan emberről, aki az életemben oly fontos csoda, a labdarúgás valaha volt egyik legmeghatározóbb, legnagyobb jelentőséggel bíró személyisége, még akkor is, ha edzőként talán nem tartozik a legkiválóbbak közé (még?), de hatása az egyetemes focitörténelemre elvitathatatlan. Az argentínokat tehát mindenképp kiemelt figyelemmel fogom követni, és nemcsak azért, hogy lássam, mire lesz képes DunDiego, és hogy edzőként is történelmet ír-e, hanem azért is, hogy egy másik, később talán szintén kultikussá váló pályafutás újabb dícső fejezetének is közeli szemtanúja lehessek...
Ja, és ha befejeztem az írást, megnézem az egyik legjobb kortárs filmrendező, Emir Kusturica Maradonáról készült filmjét, csak hogy teljes legyen a paletta. :)

Si yo fuera Maradona viviría como él
si yo fuera Maradona frente a cualquier portería
si yo fuera Maradona nunca m'equivocaría
si yo fuera Maradona perdido en cualquier lugar.
La vida es una tómbola... de noche y de día...
la vida es una tómbola y arriba y arriba....
Si yo fuera Maradona viviría con él...
mil cohetes... mil amigos
y lo que venga a mil por cien...
si yo fuera Maradona
si yo fuera Maradona saldría en mondovision
para gritarle a la FIFA
¡Que ellos son el gran ladrón!
La vida es una tómbola... de noche y de día...
la vida es una tómbola y arriba y arriba....
Si yo fuera Maradona viviría como él
porque el mundo es una bola
que se vive a flor de piel
Si yo fuera Maradona frente a cualquier porquería
nunca (¿siempre?) me equivocaría...
Si yo fuera Maradona y un partido que ganar
si yo fuera Maradona perdido en cualquier lugar...
La vida es una tómbola de noche y de día...

Ha én lennék Maradona
Úgy élnék, mint ő
Ha én lennék Maradona
Minden kapuval szemben
Ha én lennék Maradona
Senki sem bírna el velem
Ha én lennék Maradona
Bárhol elvesznék

Az élet egy sorsjáték
Éjszaka és nappal
Az élet egy sorsjáték
És így tovább, és így tovább

Ha én lennék Maradona
Úgy élnék, mint ő
Ezer rakéta... ezer barát
És ami száz százalék, hogy ezzel jár
Ha én lennék Maradona
Megjelennék a világ tévéiben
Hogy beszólhassak a FIFA-nak
És elmondjam, milyen szemetek

Az élet egy sorsjáték
Éjszaka és nappal
Az élet egy sorsjáték
És így tovább, és így tovább

Ha én lennék Maradona
Úgy élnék, mint ő
Mert az egész világ egy labda
Amelyet egy bőrvirág éltet

Ha én lennék Maradona
Minden kapuval szemben
Senki sem bírna el velem

Ha én lennék Maradona
És egy meccs, amit így hívnak
Ha én lennék Maradona
Bárhol elvesznék

Az élet egy sorsjáték
Éjszaka és nappal
Az élet egy sorsjáték

OFF: Videóajánló

A komoly téma után lazításként egy kis videó-összeállítás, vidám és kevéssé vidám apropókból. Ha a túrák a régi szép időknek megfelelően most is kis(vagy nagy-)busz fedélzetén zajlanának, most mindenki egyformán tudná, melyik beágyazását mi ihlette... Így lesz olyan, ami esetében ezt csak a kis Chevy már-már fixnek mondható "Városon Kívüliek" szekciójának tagjai mondhatják el magukról. :)

Ma lesz az idei szezon záróműsora. Hogy melyik műsoré? Hát ezé:

Egy régi kedvenc, avagy kifeszülés Cavese-módra

Az árvizi hajós szavai a Hazáról. Sokak tudatába épülhetne be ez a pár gondolat...

És végül egy kis "zeneajánló" punk témakörben:

Nem épp ilyet szeretünk...

Hát, mozgalmasan végződött, az már igaz. Meg az is, hogy nem épp efféle mozgalmakra vágyunk, úgy általában. Persze nem baj az, ha azon kívül, hogy elutazunk, ott vagyunk, megnézzük a meccset (és mostanában bosszankodunk is közben), történik mondjuk más is, de azoknak nem feltétlenül ilyen dolgoknak kellene lenniük. Csakhát ettől függetlenül vannak helyzetek, amiket nem lehet megkerülni. Másképp, talán józanabbul kezelni persze igen, de megkerülni kevésbé. És itt el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor ki kell mondani, hogy bizony, márpedig vannak olyan helyzetek az életben, amikor többfajta igazság létezik. És ezek az igazságok egymással nem versenyeznek, egymást nem kiütik, egymásnak nem ellentmondanak, hanem egymásnak a tökéletes komplementerei… Merthogy lássuk csak:
Igaz-e, hogy ha elvárunk egy kultúrált viselkedést az esemény minden egyéb szereplőjétől (játékosok, vezetők, ellenfél szurkolói, bírók, szekusok, stb.), akkor nekünk is kutya kötelességük ugyanolyan kultúráltan viselkednünk, és nem lejáratni magunkat alpári, mocskos, értelmetlen és alaptalan fröcsögéssel, visszahelyezve magunkat abba a masszába, amelyből saját és nyilván e sorok olvasóinak örömére is kiválni óhajtunk azóta, mióta a lelátóra szoktunk? Igaz, bizony, hogy igaz. Ezt továbbfűzve igaz-e, hogy nem kívánjuk, hogy számunkra gyakorlatilag ismeretlen, a „közösbe” eddig semmit be nem tevő, totális önértékelési zavarban szenvedő és szereptévesztésben élő málé kisfiúk miatt bajba kerüljünk, és azt a megbecsülést, amit az évek alatt a fent említett más irányvonal követésével kivívtunk, egy csapásra elveszítsük? De mennyire, hogy igaz! Naná! Csakhogy. Igaz-e vajon az, hogy a lelátói életet, az egészet, amit jelenleg szurkolói szubkultúrának, vagy akárminek, bárminek hívunk, de mindannyian nagyon jól körül tudunk határolni, szóval hogy ezt a réteget mindig is leginkább a bajtársiasság, a mindenek felett álló összetartás, a becsület, az elszántság és a karakán, magáért és a vele egy színekért küzdőkért az ellennel, az egységét megbontani igyekvővel szemben mindig végsőkig harcoló jellemek összessége emelte ki és választotta el a társadalom erkölcsileg, morálisan sajnos folyamatoson erodáló tömegétől, és ha magunkat kicsit is eme mentalitást követőnek érezzük, nem lehetőségünk, hanem feladatunk bárki és bármi ellen azonnal fellépni, aki vagy ami veszélyt próbál jelenteni ránk (és a T/1 használatának jogosságáról persze, megint lehetne polemizálni, de részben pont ez az üzenete most mondandónak, hogy ilyen esetben ez irreleváns)? Naná! Egyértelmű! És akkor a kettőt összefűzve, igaz-e, hogy ebben a pillanatban két elrendeznivaló dologról beszélünk, és egy ideális világban nem azt kell eldönteni, melyiket rendezzük el (merthogy ugye, mindegyiket), hanem csak azt, hogy melyiket előbb… És igen, azt is, hogy melyiket hogyan… Kurvára igaz, hogy ez utóbbira több jó válasz van, és elfogadom, lehet, hogy nem a tegnapi válasz volt a megfelelő, de tartom, mindenképpen egy a lehetőségek közül. Az első kérdésre viszont (melyiket előbb) - és ezt akárhogy aludtam rá, nem tudom másképp látni - továbbra is csak egy választ látok: ott és akkor nincs lehetőség mérlegelésre. Lehet diplomáciailag (ez passzol hozzánk), lehet másképp (ez nem annyira), de abban a pillanatban, amikor egy hasonló eseménysor nem váltja ki VALEMILYEN cselekvés szándékát, el lehet menni a tükör elé, felszívni a turhát, és…

Béci!
Tegnap valamit elmulasztottunk, ami nagyon fontos. Én azt mondom, reggel egy kiskanál porcukorra 13-15 csepp, és be a szervezetbe. Nagyon hamar el fog múlni minden bajod, az immunrendszered pedig megerősödik úgy, hogy semmi gond nem lesz. Ha nagy a gáz, este is dobj be egy hasonló dózist. Amúgy meg:

http://www.mezfutar.hu/propolisz/

És akkor, mivel most épp Bob bácsit hallgatom, meg azért mondanivalójában is passzol ide, ezzel zárom, hallgassátok meg, amúgy is hallgassatok reggea-t, és meglátjátok, teljesen nyugodtak lesztek mindig… J (Igen, én az utóbbi napokban nem hallgattam eleget, valószínűleg.)

Mindenki Ajkára!

A jó életbe, egy nehéz, hosszú és viszontagságos szezon utolsó túrája következik, méghozzá nem is egy szomszéd faluba, ráadásul Zámolyon keresztül (vagy ez csak nálam számít pluszpontnak? - hiába no, a Pedrónál készülő sör világbajnok), azaz nehogy már ne legyen egy kurva nagy vasárnapunk...!
Oké, nem láttam az előző két meccset, biztos lehangoltabb lennék, ha én is végigszenvedtem volna őket, de egyrészt a fentiek okán, másrészt azért, mert a lelkesedést mindig is a KLUB, és nem az aktuális - olykor bizony szedett-vedett zsoldosokból álló - csapat iránti vonzalom táplálta, azt mondom: szarni rá, előre azért, hogy szép élménnyel menjünk majd pihenőre, olyannal, ami átrepít az ubiszezon prognosztizálható fájdalmas meccs-ínségén.

"Tatabánya érted élünk,
A Bányászé a szívünk,
Hogy a három pont ma meglegyen,
Daloljuk együtt az énekünk!"

(Hát, igen, egyelőre csak Peti meg én szoktuk énekelni, de ki tudja...)

Ki kell írnom magamból...

Na, hát a faszom kivolt, de nagyon… Indulás előtt nem sokkal észrevettünk egy szöget a bal hátsóban. Oké, mondom, király, akkor a mai nap ugrott. Azért persze jó szokásomhoz híven mindjárt utánanéztem neten, már amennyire egy ilyen, egyébként eléggé a gyakorlati síkhoz kötött problémának a virtuális világban segítséget lehet találni, és ezek alapján arra jutottam, talán mégis belevágunk. Ott van a szög, oké, de egyben el is tömi a lukat, a kerék nem ereszt, simán el fogok jutni Egomból Tatabányára, és majd a jövő héten valamikor, amikor lesz időm, megcsináltatom egy szakival. És akkor fél öt körü,l ahogy kell, meg is indulunk, de mondom azért a biztonság kedvéért nézzünk egy keréknyomást a kúton. Így is lett, csakhogy mennyit mutatott a cáger? Na? Hát, nem többet 1.1-nél… Na, abban a pillanatban sejtettem, hogy nekem marad a tévén a Fradi-Kispest (hú, de „jó” volt…), és ezt a sejtésemet csak megerősítette a látvány, ami a kerék fújásának folyamata közben a szög környékén a gumin lévő vizes részek buborékolása formájában elém tárult. De ez még mindig nem elég, a 2.7-re töltött abroncs a többi kerék levegővel történő kiigazítása (pár perc) után újraellenőrizve már csak 2.4 kpa nyomással rendelkezett… Maradunk… Még egy utolsó esélyt adva magunknak elnézünk pár gumis felé, hátha, de hát szombat délután van, ugye… Zárva, zárva, zárva. Most már csak abban bízok, hogy a következő hét közepéig, amikor majd el tudom vinni, nem ereszt le teljesen, és lábon el tud majd menni a „gumidokihoz”. (Jelzem, hogy ránézésre legalábbis még elfogadható kondícióban van.)
De legalább majd az eredmény kárpótolni fog, gondoltam akkor. Aha, ja. Hát annyiban mindenképpen, hogy legalább nem kell azt éreznem, valami fantasztikus dologról maradtam le…
A kurva életbe, mi volt ott, srácok? Bunda lehet? :)

Igen, most igazán, valódi értelemben „blogos” lett az írás, nem a csapatról, nem a klubról szól, hanem rólam, de annyira bennem volt a düh, hogy ki kellett írnom magamból. Ez nem az én szezonom, idén tavasszal már a hatodik mulasztásom, remélem, nem kell több ilyet elszenvednem.
Kárpótlásként „film-terápiát” tartottam, megnéztem a The Firm 2009-es változatát (szar), és a Futball Faktort újra (könyvben jobb), és remélem nemsokára az Awaydays-re is sok kerül.

Ui: A kiskésit, hát senkinek nem hiányoztam legalább egy telefonhívásnyira? :)

Bognár! A kurva anyád!

Ezeken a hasábokon az esetek többségében higgadt, megfontolt módon szoktam véleményt formálni, a legtöbbször aludva párat a történtekre, kicsit megszabadulva az adott esetben meglévő hirtelen gerjedt indulattól. Most azonban egyrészt azt hiszem, akkor leszek a legkifejezőbb és leghitelesebb, ha pont akkor írom le a véleményemet, amikor az a legkarakteresebb formában él bennem, másrészt azt sejtem, napok múlva is ugyanezt fogom gondolni, mint most...

Mondom mindezt úgy, hogy nem láttam az esetet több kameraállásból visszanézve, lelassítva, elemezve. Meglehet, ha megtenném, némileg árnyalódna a véleményem, de erre kevés esélyt látok. Ami ma történt, az számomra a botrány kategória. A szegény Gyirmótnak, akit tavaly nem engedtek indulni, idén vissza kell adni valamit. Tudom, pont én vagyok az, aki sosem kedvelte az összeesküvés-elméleteket, és aki a bírói ítéletekről mindig úgy vélekedett, azok hosszú távon kiegyenlítik egymást. Azonban most már kezd eljönni az a pillanat, amikor már én sem nagyon vagyok képes nem tendenciát látni ezekben az esetekben. Ami ma az utolsó percben történt, az nálam már-már kimeríti a csalás fogalmát. De az égbekiáltó botrányét mindenképp...

Bognár! A jó kurva anyád neked és az egész MLSZ-nek!

A fiúk előtt le a kalappal, így kellene ezt valahogy minden meccsen, a hátralevő idei találkozókon, és jövőre végig... Külön öröm, hogy végre szerepet kapnak a fiatalok, és kezd bebizonyosodni, hogy talán mégsem egészen használhatatlanok...

És még egy örömömről had szóljak! Fasza volt, hogy ennyien voltunk, nemcsak a stadionban, de elsősorban a Kanyarban. Rég nem látott arcok, talán nem utoljára. Volt egy kis kifeszülés. :)

Kétfunkciós poszt

Szégyen. Ez az első szó, ami eszembe jut, ha rápillantok az utolsó bejegyzés dátumára. Az valahogy nem megengedett, hogy csaknem négy hét teljen el két poszt megjelenése között! Még akkor sem, ha éppenséggel a kommentek száma nem mutat nagy érdeklődést eme új formátum iránt, merthogy ugyebár egy naplót (és az annak modern változata volna, vagy mifene) elsősorban magának ír az ember... Bár igaz, hogy ebben az esetben viszont csak akkor kell írni bele, ha ő maga (tehát a "tulaj") úgy érzi. Na, és ezzel be is zártam leheletnyi belső vívódásaim polemizációs körét, és visszajutottam oda, hogy rátérhetek ezen virtuális kocsmaasztal érdemi mondanivalójának ismertetésére.

Ez pedig két részből állna.

Egyrészt szeretném a magam, ezúttal kifejezetten lakonikus módján vitaindítás gyanánt bedobni személyes álláspontomat a Klub elmúlt időszakban átélt eseményeivel kapcsolatban. Ez pedig annyi lenne, hogy

a) Jani távozását kurvára sajnálom, de őt kurvára megértem.

Jani, köszönünk mindent, sok sikert az edzői pályán, magunknak meg hasonló habitusú játékost kívánok magunknak a jövőre nézve!

Mátyus Jani! Mátyus Jani!

b) Ferencz elküldése végső soron rendben van, bár megjegyzem, egy normálisan rendben tartott ölözőben ilyen nem történhetett volna meg. Ez pedig az edző felelőssége.

c) És végül a két fiatallal kapcsolatban: ha sokáig voltak és bebasztak, rendben van, ha csak kimentek, és időben otthon voltak, a bűnük pedig annyi, hogy megfordultak egy szórakozóhelyen, akkor kapja be a vezetőség.

Na, de ez csak a fent említett két poszt-gerjesztő ok közül az egyik volt, a másik, hogy kissé megkésve bár, de a magam stílusában lereagáljam a választások eredményét. Íme:

Stefi!
Ide várunk egy hosszabb beszámolót a többségünk által ignorálni kényszerült múlt heti ankétról!
Köszi előre is!

Az egyensúlyért...

Előző bejegyzésünk kevéske hozzászólásaiból (meg a potenciális olvasók ismeretéből) kiindulva némi viszolygást válthatott ki annak tartalma. Annak érdekében, hogy a lehetőségemre álló eszközökkel tudatosítsam, eszem ágában sincs semmilyen kóros irányba elmenni, és hogy kicsit helyreállítsam az esetlegesen megbillent belső lelki egyensúlyokat, most két (+1 ajándék) videóval jelentkezek. És ilyeneket, ehhez hasonlókat ezután is tervezek, mert ha már élőben nem élünk át gyakran ilyet (soha?), legalább pár percre had próbáljuk meg átérezni a kifeszülést...(Ha minden igaz és eltaláltam, Viktor ezekről a videókról beszél pár hete. Amúgy a végig hallható dallamra nekünk is mintha lenne egy dalunk, mégha már nagyon régen nem is "vettük elő"...)


Éééééés, jöjjön a ráadás. Ezt csak úgy. :) Úgy rémlik, ilyenekről is szokott szó lenni. :)

Csak hogy képben legyünk, avagy linkajánlónk következik

Minden meccsnek megvan a maga motívuma, azt hiszem, a legutóbbié nem is kétséges, hogy mi volt... És hogy a témában teljesen kiművelhessük magunkat, ajánlom figyelmetekbe a vonatkozó linket (én magam természetesen egy sort sem olvastam el...):

http://www.lauder.hu/web/guest/home

Így is lehet...

Ma délután az első idei meccs a stadionban, gyönyörűen süt a nap, semmi ok otthon maradni, remélem, leszünk is vagy háromszázan... :)

Addig is nézzetek meg egy példát arra, más országokban miképpen emlékeznek azokra, akik valaha sok örömet okoztak nekik...

Jani! Ezt nem kell...

Nem, mert könnyen ez lehet a vége:
Tegnap megint történt valami, ami egy apró jelenet volt csak ugyan, de kiválóan alkalmas arra, hogy megossza a szurkolókat. Még kicsiny csoportosulásunkon belül is eltértek a vélemények arról, hogy egy ilyen momentum, egy ilyen tett belefér-e, lehet-e, szabad-e egy játékosnak ilyenre vetemednie. (Aki nem látta, röviden: Farkas Jánost kilátástalan játékát látva pocskondiázta a nézők egy része, majd az ajtó-ablak helyzetének második próbálkozásra történő értékesítése után a lelátóhoz szaladva próbált "szóbeli elégtételt" venni, mutogatott, pofázott a sértéseket küldőknek.) Nyilván vannak érvek pro és kontra, egyértelmű igazság viszont nem nagyon, én mégis levonom a magam konklúzióját ebben az írásban.
Mert van ugye az alaphelyzet, hogy a játékos is ember. Ez igaz. Hogy neki is vannak érzelmei. Ez is igaz, sőt, ez éppen az a rész, ami a leginkább kritikus pontja ennek a kérdéskörnek. Ugyanis ha egy játékosnak nincsenek érzelmei, az már régen rossz. Igazán szeretni, igazán szívébe zárni csak azt a spílert tudta egy szurkoló mindig is, aki nem csupán játékban nyújt kiválót, mondjuk gépiesen, hidegen, szenvtelenül, már-már robot módjára téve a dolgát, de aki bizony, ha úgy adódik, a szurkolói érzelmek hevítésében egyéb gesztusok, (meta)kommunikációs eszközök felhasználával is közrejátszik... Azaz, ha úgy tetszik, egyfajta interaktív viszonyt képes kialaktani a lelátó szereplőivel. Csakhogy persze a legtöbb esteben ezt akkor szoktuk díjazni, ha ezek az eszközök valamifajta pozitív erőtérben jönnek létre, egy pozitív érzelmet turbóznak fel, és tesznek valamilyen megynyilvánulás segítségével még erősebbé, intenzívebbé. Példaként talán elég emlékeztetnem pont mostani főszereplőnk siófoki kerítésmászására gólja után, ami tökéletes volt arra, hogy lássuk, neki pont olyan nagy öröm egy gól, mint nekünk... Ez kell, ez jó, örülünk tehát, ha vannak érzelmek egy játékosban, legalábbis olyankor ezt mondjuk, gondoljuk.
Ilyenkor meg jön ugye a bizonyos másik oldal, mely szerint egy profi focista nem engedhet meg magának ilyet, mert neki az a dolga, hogy a nézők, szurkolók, szimpatizánsok, tulajdonképpen a lelátón helyet foglaló bárki felől érkező esetleges kritikákat kiszűrje, akár jogosak, akár nem. Ne foglalkozzon velük, ne befolyásolják, vagy ha mégis, egyet semmiképp se tegyen: ne reagáljon rájuk! Mert nem az a dolga. Nem ezért fizetik. Ugyanis profi. (Mármint a státusza, ugyebár...) Akinek a gólszerzésen, a védéseken, a védekezésen kívül az is feledata, hogy profi módjára viselkedjen, s ha szükség van rá, uralkodjon az érzésein.
Na, e két érv az, amelyek mentén, azokat tovább fejtegetve, továbbgondolva nyilván órákig lehetne vitázni, én mégis azt mondom, nem érdemes, hisz nincs igazi ellentét, nem beszélünk diszjunkt dolgokról...
Igen, ha kell, amikor az valami olyan irányba visz, olyan dolgot vált ki, ami hasznos a két főszereplő (úgy, mint: játékos és szurkoló) viszonyára, ami örömet okoz mindkettőnek, akkor nem hogy lehet, de már-már muszáj is utat engedni az érzelmeknek. Ha viszont úgy érzi, sérelem érte - és itt hangsúlyozom, mert fontos szerepe van a feltételnek: olyan sérelem, ami egy szurkoló felől érkezve abszolút belefér (azaz nem megy túl a verbális megnyilvánulási formákon), mégha jogosságát mindenki másképp is ítéli meg adott esetben -, akkor márpedig legyen benne erő és tartás, hogy az ezen beszólások, szidalmak, egyéb egrecíroztatások kellő visszajelzésének a pályán mutatott teljesítménye feljavítását válassza.
Lehet, sőt, én nagyon remélem, hogy másképp cselekszik Jani, ha tőlünk érkezik a kririka, mert bár nem tudom, hogy mérlegelt-e ilyen értelemben, de talán nem vagyok túl elrugaszkodott, ha azt mondom, nekünk talán kicsivel több alapunk lehetne rá, mint a végül a történet másik főszereplőivé váló "fröccskirályoknak", akiket a legtöbb esetben magunk is a pokolba kívánunk, mert az "ősbányász"-mentalitás legaljának szintjét hozva sokszor valóban bicskanyitogató módon viselkednek, de ami tény: ők is szurkolók, ők is kijöttek megnézni a csapatot, ők is joggal várnak jó játékot, eredményt, a kapustól bravúrokat, a csatártól gólokat. És ha nem kapják meg, akkor ezt ők is nyugodtan szóvá tehetik, mert minden fentebb vázolt mellett és azok ellenére egyet nem szabad sosem elfelejteni:

A játékos van a szurkolóért, és nem fordítva...

Képek Kozármislenyből

Egy rövid értékelés majd később valamikor... Addig itt a szeku Szálasi Árpi és Kardos Peti vezetésével. :)

KEZDŐDIK!! ON TOUR KOZÁRMISLENY

Végre-valahára, hosszú-hosszú várakozás után, megannyi centiméternyi lehullott havat feledve, átdideregve egy igen kemény telet, a lelátókon való bosszankodás sajátosan mazochista érzésének az idő jótékony ködébe veszése után, tűkön ülve, tettre készen várva az esetleges tavaszi csodát, nekivágunk a szezonnak... Az első túra egyben az egyik leghosszabb is, ebből fakadóan remélhetőleg az egyik legtartalmasabb is lesz. Hétvégén megcsináljuk Kozármislenyt...

OFF: Bányászból Valencia-ölő

A kissé bulváros cím ellenére azért azt hiszem, érdekes lehet számunkra ez a videó, amin egy olyan játékos lő győztes gólt a spanyol bajnokság egyik élcsapatának, aki ellen pár éve mi magunk is játszottunk. Hát, úgy tűnik, nem csak én nem tudtam sehogy sem leszerelni... :)

VACSORA :: 2010-01-29, 20.00; Tata, Don Salvatore

Ez most itt egy nagyon rövid poszt lesz, nem is szolgál másként, mint emlékeztetőként a holnapi vacsira.

Na meg persze arra is jó lesz, hogy majd utána kommentekben lehessen értékelni, elemezni az élményeket...

Lehet készülődni...

Először is Boldog Új Évet mindenkinek! Szeretnélek emlékeztetni titeket, hogy már csak két hét van hátra a szezon első komolyabb eseményéig. Amint a plakáton is látható, rangos és több szempontból is pikáns mezőny találkozik a teremtornán, azt hiszem egyértelmű, hogy kötelező a tisztes megjelenés.

A hivatalos oldalon pedig Krisszel olvashattok egy viszonylag hosszabb interjút, azt se hagyjátok ki!