2012. március 25., vasárnap

Rántotthús

Tulajdonképpen nekem a maihoz hasonló túrákról csak jó emlékeim vannak. Már persze ha leszámítjuk a meccsek eredményét és lefolyását, amely körülmények viszont értelemszerűen elég nagymértékben járulnak hozzá az adott esemény minőságének megítéléshez. Mert emlékszem például a tavalyi kínszenvedős gól-nélküli összejövetelre, ami kb. annyira volt élvezhető, mint egy rosszul elvégzett béltükrözés. De ettől függetlenül tény, hogy pár óra múlva az ország egyik leghangulatosabb, legódonabb, legrusztikusabb stadionjában van jelenésünk, jó időben, ott, ahol a helyi büfé és az ott kínált rántotthúsos szendvics legendásabb, mint Alekosz és Pákó együttvéve, szóval semmi nem állhat útjába a felhőtlen meccsélménynek, pláne, h én biztosan tudom, most nyerünk is, csak amúgy bónuszként.

Hamarosan randi, vigyázzatok  magatokra!

A klip csak a cégnek, nem a csapatnak szól, akiknek minden jót, túlélést kívánok!


2012. március 10., szombat

Minden héten túra

Szeretek utazni. Épp ezért annál boldogabb vagyok, minél hosszabb túrára indulhatok. Nekem Baja, Barcs (amíg volt), Veszprém, Paks és társai számítanak a legjobb szórakozásnak, és nem csak azért, mert útba esik Zámoly (azért nem elhanyagolható szempont...). Ezek a túrák persze nem önmagában a hosszuk miatt jelentenek olyan sokat nekem, hanem azért is, mert ezt a hosszúságot van lehetőségem valódi túraként megélni, vagyis veletek együtt megközelíteni a "műsor" színhelyét. Azaz, nem úgy, mint most... Mert bizonyos szemszögből ezek a Pest-közeli események számomra nagyban hasonlítanak akármelyik hazai összejövetelhez, nagyjából ugyanis a tatabányai meccsekhez hasonló távolságot kell utaznom ahhoz, hogy aktív részese lehessek. Persze tudom, hogy az "Always Away'" grupponak közel sem egyedül vagyok tagja, sőt, talán a minden meccsre "idegenbe" utazó tagok összlétszámhoz viszonyított arányát tekintve országos bajnokok is lehetünk, dehát mit tegyek, mindenkinek a maga "ügye" a legsúlyosabb... Ezt persze még véletlenül sem panaszkodásképpen mesélem, hisz ahogy mondom, igazán élvezem az éppen valamerre tartás, az utazás filozofikus szemszögből is jelentőségteljes állapotát, csakhogy az utóbbi hetek valahogy éppen úgy alakultak, hogy minden szombatra jutott egy-egy olyan kaland, élmény, eset, amit nem annyira kívántam volna magaménak tudni, s amely szorosan összefügg azzal, hogy még véletlenül sem egyetlen városrészt kell átszelnem, ha Farkas-gólokat akarok látni.
Elmesélem röviden.
Először is két héttel ezelőtt úgy adódott, hogy Csepelről hazafelé tartva a nullásról lefelé jövet egy tudatalatti sugallat arra vezérelt, hogy kipróbáljam, milyen érzés egy autópályán kilométerenként 7500 forintért haladni. Nos, tegnapelőtt, mikor megkaptam a visszaigazolást arról, hogy eme semmiképp sem a tudat irányítható szintjén vezérelt akcióm sikerrel járt, megtudtam, hogy nem jó érzés. Megvolt, köszönöm, de nem akarom újra átélni. Drága túra volt, ennyiért elmehettem volna kicsivel Szigetszentmiklóson túlra is.
Majd az azt követő héten, azaz a múlt heti, egyébiránt foci-szempontból boldog 45 percet hozó (az első félidőre boruljon jótékony feledés homálya) matiné után megint megtapasztaltam valamit, amit azelőtt nem: a gépkocsi rekordfogyasztását, aminek visszaigazolását sajnos a kilométeróra kérlelhetetlenül a "0" jelzés felé való elindulása, majd egyenletes ütemű továbbhaladása jelentette. Bizony, megálltunk. Aurélnak és az élete első Tatabánya-meccsélményét megtapasztaló kisöcsinek köszönhetően az 1.2 tonnányi vasat letereltük az útról, majd a 2 kilométerre lévő cél (Oroszlány) helyszínén tartózkodó "sárga angyalt" (kösz, apu!) segítségül hívva megoldottuk a helyzet kínálta, komikummal bőven átitatott feladatot.
Nos, mint látható, bármennyire lételemem a haladás, a valamerre való tartás, azért ezzel bizony együtt járnak olyan elemek, amelyeket olykor boldogan ignorálnék.
Remélem, ma sikerül, és marad a Budaörsön egyébként számomra azért be-bejelentkező meccsélmény. Vasas-drukkerek és fájó, szenvedő döntetlenek nélkül.

Hamarosan találkozunk.

2012. március 3., szombat

Vissza a gyökerekhez

Mert az alapok, a gyökerek mindig is a csapat, a Club szeretete, a soron következő megmérettetés iránti lázban égő vágyakozás, a feszült izgalommal teli várakozás érzésegyüttese köré csoportosulnak, ez teljesen világos, történjék bármi az előző héten, lássunk akármilyen produkciót. Ezek árnyalataiban ugyan befolyásolhatják fent említett emóció-spektrumot, de át nem festhetik. És mivel most még semmi tragédiába illő nem is történt múlt héten azon kívül, hogy volt egy nyögvenyelős szezonkezdet egy számomra sem túl kirobbanó erejűnek megélt túrával (aminek oka persze könnyen lehet az is, hogy amikor egyedül érkezem, és nem veletek, akkor kimarad az egyébiránt alapvető fontosságú közös szellemi ráhangolódás), a 3 óra múlva bekövetkező indulást is körülbelül annyira áhítom, mint OV a kétharmadot. Külön öröm, hogy ragyogó tavaszi idő van és az, hogy megítélésem szerint a hír, amiről percekkel ezelőtt értesültem és ami a támadóegység megerősítéséről szólt a rutinos Weitner személyében, abszolút bizakodásra okot adó tartalmú. Vujovicsnak persze jobbulást, és Jani továbbra is az isten, de azért én kíváncsian várom, mikor lenne bővíthető az alábbi videó néhány Tatabánya-mezben előadott jelenettel (a 8:16-nál kezdődő képsorra különösen felhívnám a figyelmet).

(Aki nem tudná, annak elárulom, hogy a csatár a GYIRMÓT FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG nevű csapattól érkezett, a klubhonlap szerint legalábbis. De játszott már korábban a szintén dallamos nevű FELCSÚT FC SPORTSZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG-ban is...)


Hajrá, Bányász!