Béla 31

Ünnepi poszt, úgyhogy kezdjük az "ajándékommal" :)

Ma mindent a te tiszteletedre csinálok, miattad főztem meg a rumosteámat, amit kortyolgatok, miattad hallgatok Jean-Michel Jarre-t, és miattad írok posztot is.

ISTEN ÉLTESSEN BÉLÁM!

És akkor térjünk át az általam csak elmésen Türr István-emléktúrának becézett kirándulás felidézésére, amit én ezen sorokkal csak elkezdek, és remélem a kommentek között mindenki hozzárakja a maga részét, amit én figyelmetlenség vagy egyéb típusú hanyagság miatt kihagyok.

Mindenképpen érdekes események vezették fel a túrát, gondolok itt az előző hazai utáni "felkérdezésre", de méginkább az azt követő csütörtöki találkára, ami úgy tűnik, ilyen vagy olyan okokból, de évente egyszer elér minket, és amiért ezúton is tisztelet és köszönet Pilunak, aki összehozta, és köszönet azoknak, akik ott voltak és tolmácsolták álláspontunkat. Számtalanszor bebizonyosodott már korábban, hogy mivel ebben a játékban (is) minden fejben dől el, és hogy a futballt bizony emberek játsszák, érzésekkel, gondolatokkal, lélekkel, valamint a lelátón pontosan ugyanezen attribútumokkal rendelkező teremtmények foglalnak helyett, a két főszereplő oldal közötti nexus jelentősége semmiképp nem irreleváns. Mivel az egyeztetés jól sikerült, remélni lehetett, hogy ennek bizony a pályán is viszontlátható hatása lesz már most szombaton, ámde ennek a túrának nemcsak emiatt vágtunk neki nagy elvárásokkal, hanem azért is, mert tavaly éppen a bajai kirándulás volt az év túrája, s bíztunk benne, hogy a históriás könyvek képzeletbeli nyomdászai néha hibát követnek el, s ugyanazt a lapot kétszer is kinyomtatják.

Nos, nem tették.

Nem, mert ez a szombat (nálam legalábbis, de majd ki-ki eldönti maga) a tavalyit is felülmúlta. Engem már az is örömmel töltött el, hogy a mi egységünk idejekorán el tudott indulni, mégha ez némi áldozattal is járt e sorok írójának (is), hiszen olyan nagyon régen fordult elő velem, hogy egy meccs miatt pontosan abban az időben kelljen felébrednem, mintha dolgozni mennék. :) De nem szocproblémák gyűjtőhelyének nyílt a poszt, tehát a lényeg, hogy megérkeztünk Zámolyra (sose csináljunk dél irányába tartó túrát Pedro-megálló nélkül!), ahol nem kellett kapkodni, volt idő a "spirituális" és árpa-elméleti warm-up-ra, nem voltak disszonanciák, senki nem akart hamarabb indulni, senki nem akart tovább maradni, minden úgy és akkor történt, ahogy és amikor annak történnie kellett. Apróságnak tűnhet, de vannak pillanatok, mikor az ördög pont az ilyen apróságokban lakozik, s nekem ezen a napon pont az ilyen apróságokban is meghúzódó teljes egyetértések adták a pluszt. Ezen a napon rég nem látott egységbe tömörültünk, akkor is, ha egyik alakulat más úton érkezett, legalábbis egy darabig, hisz Paks mellett a 107-es kilóméterkőnél eggyé olvadt, ami eggyé tartozik: A Turul Ultrái legénysége. Voltunk már pár kiránduláson és leszünk is még sokon, emiatt kívánom, hogy az, amit én most és akkor éreztem az "egység" szó ereje mértékeként, mindig legyen velünk, vagy minél többször. Sokszor, sokan elmondtuk, hogy a mi brigádunk alapvetően heterogén, igazából elég sokféle ember alkotja, nincs mélyen gyökerező ideológiai, érzelmi, gondolati unió, de azon a nyilvánvaló tényen kívül is, hogy összeköt minket az FC TATABÁNYA 101 éves múltja iránti tisztelet, a klub iránti elkötelezettség, van valami magas szintű tolerancia és velünkszületett alapvető intelligencia, amely legalábbis a csoport felszínén olyan védőhálót és egyben biztos bázist képez számunkra, ami ellentmondást nem tűrően plántálja az érzést ebbe a tucatnyi indivídumba: tartozunk valahova.

Most érhet persze a túlzott pátoszosság vádja, ám ha a továbbiakban el akarnám hagyni eme megközelítést, és csak a meccs tényszerű leírására törekednék mesterségesen, hiteltelenné válnék, mert erről a napról autentikusan beszámolni másképp nem nagyon lehet. Arany középutat megpróbálván fellelni a meccsről magáról és az alatta átéltekről nem is írnék hosszabban, azt gondolom, azok mindenkiben örök élmények maradnak, olyanok, amikért valaha elkezdtünk lelátókat látogatni, a meccs forgatókönyvétől elkezdve az ezzel összefüggő izgalmakon át a gólok ünneplésének módjáig, meg az olyan meglepetésekig, hogy a kispadunkon lehet hogy mégis élő emberek s nem preparátumok foglalnak helyet, szóval mindent az utolsó rezzenésig ideértve kell azt mondanom, hogy a 90 perc jellemzése csak kedvenc őrültjeim refrénjével történhet:

És mitől volt még ez a nap több, mint egy átlagos túra? Hogy olyat tettünk, amit a 12 év alatt nem sokszor: a meccs után nem rohantunk haza (pedig biztos mindenkinek lett volna dolga a saját életében), hanem még rászántuk az időt egymásra, a közösségre, az élményre, és beültünk egy kellemes kis csárdába, hogy annak layout-ját percek alatt képzett enteriőrként újrahangolva még alávessük magunkat egy kis anekdotázásnak a csoportunk minden héten gazdagodó történelméből.

Egy biztos.

A legközelebbi hasonló anekdotázáson eggyel több kiemelkedő élményről tudunk beszámolni ez után a szombat után.

Köszönet érte mindenkinek, aki ott volt!

Ui: következő posztban lesznek képek, mobilról is, facebook-ról is, úgyhogy akinek még van, de nem küldte el nekem, tegye meg, összevárom őket, hogy egy helyre tudjam feltenni. Címem: tekhy@citromail.hu