Bravúr (?)

Nem szeretném, hogy így legyen, de erősen el kellett gondolkodnom, hogy azt a kérdőjelet a címben egyáltalán odategyem-e. De azért a 3/3 mégiscsak 3/3. És most nem a letűnt idők megvetett beszervezettjeire utalok, hanem bizony az elmúlt időszakban felrajzolt mutatónkra. A legfájóbb pedig nem is a ténye, hanem az, hogy pont azon három csapat ellen jött össze, akik ellen a legjobban kellett volna a vereségek számával megegyező pontszám. Mármint meccsenként... Nyilván per pillanat nem én vagyok a legalkalmasabb személy arra, hogy ennél részletesebb bírálatot fogalmazzak meg, hisz a háromból kettőről "sikerült" lemaradnom, de úgy érzem, a vereségekkel nem csak akkor lehet baja az embernek, ha a lelátón volt "szerencséje" végigkövetni, ahogy megszületett. Tudom, mert mondtátok, hogy ezen meccsek alatt voltak olyan időszakaink, amikor alkalmasint a szezon legjobb teljesítményét tettük ki a gyepre, de mint régóta tudjuk, a foci nem is műkorcsolya, és nem is talajtorna, itt nem számítanak fel pluszpontokat a kivitelezés szépségéért. Ami a fociban számít, abban pedig elég határozott mozdulattal ugrottunk fel a szopórollerre sajnos. És mivel nem ez az első ilyen kellemetlen szekvenciánk a szezonban, élek a gyanúperrel, hogy a háttérben hasonló mozaikszemek álltak össze prosztatavizsgálathoz hasonlóan fájdalmas egésszé, mint az ezt megelőző esetekben. A privát kérdésem csupán annyi: van-e olyan lehetséges kimenetel (itt most nem túl halványan például egy hetedik helyre gondolok az év végi eredményhirdetéskor), ami után az illetékesek azt mondják: "Köszi, nagyon köszi, hogy megpróbáltad, de úgy tűnik, aki jó focista volt, nem biztos, hogy jó edzőnek is. Viszlát." Ez persze csak egy provokatív teória, de nem érzem minden idegszálammal a vágyat arra, hogy ne álljon elő ez a helyzet a valóságban... Nem azért, mert rosszat akarok a csapatomnak, nem. De nagyon-nagyon nem szeretem, ha semmibe vesznek. Mert a szurkoló megértő is lehet, türelmes is, sőt, kell is, hogy az legyen, el is fogad sok mindent, de egyet sose tesz: nem ad fel harcot. Amikor látja, hogy nem lehet meg az első számú cél, akkor szeretné a második legjobbat. Azaz: nincs bajnoki cím? Kár. Előre a második helyért!
A bajom az, hogy nem látom, hogy a "túloldalon" is elegen képviselnék ezt a hozzáállást...

Sebaj.

Újváros jó túra, én még nem voltam ott, tán az eső sem esik annyit, mint a legutóbbi dél irányába indított utazás alkalmával, hátha meglesz a bravúr (?)!

Vékony határ

Szánalmas és lenyűgöző. Látszólag egymástól távol álló jelzők, azonban mint korábban többször, hétvégén is bebizonyosodott, hogy olykor a két ellenpólus nincs is oly messze egymástól. Észak és dél, fekete és fehér, sötét és világos, jó és rossz, édes és keserű, ezek nem csak nincsenek egymás nélkül, de tulajdonképpen messze sem esnek a másiktól. Lényegében mindig minden csak attól függ, miképpen határozzuk meg az origót, vagyis inkább magát a koordináta-rendszert. Mert ugyanaz a vektor, ami az egyikben ilyen utat jelöl, az a másikban bizony könnyen előfordulhat, hogy teljesen más irányt mutat. Most pedig nem, egyszerűen nem vagyok hajlandó olyan univerzumot viszonyítási alapnak tekinteni, amiben a hétvégi túra egyértelműen szarnak minősíthető. Hiányosnak, torzónak talán igen, de jusson eszünkbe ezen a ponton, hogy a világegyetem legemlékezetesebb, s emiatt is legértékesebb kulturális, szellemi vagy akár épített emlékei sok esetben illethetők pont ugyanezzel a jelzővel, ami talán azért is van, mert a világ maga is ilyen, azaz tökéletlen, s így lényünk legbelsőbb kérgeiből fakad ki a velünk-született ösztön, hogy a lét alapvetésével, a szabálytalansággal azonosuló, azzal egynemű jelenségeket sokkal könnyebben fogadjuk be és ítéljük meg a természet rendszerébe illeszthetőnek, ezáltal élőbbnek, emberibbnek.

De nem filozofálni akarok, mert utálok olyanokkal foglalkozni, amihez nem értek.
Azt akarom ezzel mondani, hogy hiába esett az eső, hiába kaptunk ki, hiába a volt olykor hű a hazai oldal a "legajka" jelzőhöz, ezt a szombatot igenis lehetett élvezni.
Elsősorban a büfében :), de azért a "lelátón" is, mert meg kell mondjam (és remélem nem csak a sör torzította el audioreceptoraimat), hogy régen tűntünk ilyen hangosnak, s időtartamban sem énekeltünk ennyit Baja óta szerintem.
Az meg nagy túra volt.
Ahogy ez is. Mert a szánalmas és a lenyűgöző nincs messze egymástól.