Tatabánya büszke!

Kicsit a tegnapiról...
Alapvetően úgy voltam vele, hogy nem nagyon tüzelt fel a tegnapi válogatott meccs, persze mint mindig, amikor van rá lehetőségem, ez elé is leültem, hogy megnézzem, de nagy elvárásaim vagy izgatott várakozással teli érzésem azért nem volt, gondoltam elkortyolgatok mellé egy kis Takler Kékfrankost, és megnézem, most épp mire lehet majd írni meg mondani, hogy "idény végi forma", "elfáradt játékosok", stb. Egy dolog miatt volt számomra a hasonló súlyú összecsapásoknál mégis kicsit érdekesebb az ütközet, az pedig egy tatabányai srác bemutatkozásának lehetősége volt. Én már az ősz végén éreztem, láttam, hogy valami nagy dolog van kibontakozóban, és akkor azt mondtam, egy-két éven belül válogatott lesz a srác. Aztán ahogy jöttek a tavaszi fordulók egymás után, egyre inkább azt lehetett sejteni, hogy ez az idő még ennél is rövidebb lesz. És lám, az idény végi kerethirdetésnél már rá is került a neve a listára, amin minden korábbi várakozásom ellenére valamelyest mégiscsak meglepődtem, tudván, hogy idehaza nem jellemző az, hogy ha valaki - még ha folyamatosan és látványosan ki is emelkedik a mezőnyből - ilyen bizalmat kapjon abban az esetben, ha még nem töltötte be a 23., 24., vagy ki tudja hányadik életévét. Valamiért itthon az ilyen korúakra még azt "kell" mondani, hogy fiatal tehetség, türelem kell neki, majd beérik, később jó lesz, nem szabad elrontani és hasonló ordító blődlik. Hogy ez valójában mekkora ökörség, és a szellemiség, ami mögötte húzódik valójában milyen lineárisan is determinálja honunk labdarúgásának jelen állapotát, abba most nem is érdemes belemenni, nem ide tartozik. A fontos, hogy a számomra szakmailag még mindig nem túl sokra tartott Faszrajz kevés jó húzásainak egyikeként felismerte azt, amit már mindenki lát, és meglépte azt, amit a helyében nem biztos, hogy mindenki megtett volna. És mellé ráadásul azt a minden irónia nélkül valóban szimpatikus megnyilatkozást is elengedte, hogy nem megelőlegezett bizalomról van szó, hanem kiérdemelte a meghívót Ádám.
Szóval elkezdődött a meccs, de valahogy még az sem igazán generált bennem semmi bizsergetőt, mikor Juji újabb ravaszságával meglepte a sisakost, mert egyrészt azt gondoltam, nem befolyásolja a hazai győzelmet, másrészt mint ahogy említettem, nem tekintettem a mérkőzést a kedélyem állapotát jelentős mértékben befolyásoló tényezőnek.
Számomra az a pillanat, amiért leültem, a 65. percben jött el. Beállt Gyurcsó, és ekkor, hosszú idő után újra (nem googlizom ki, hogy pontosan mióta, majd megmondja valaki, akinek statisztika van a fejében) tatabányai születésű játékost üdvözölhettünk a magyar nemzeti válogatottban. Hogy ki hogy van vele, nem tudom, nekem jó érzés volt. Ha valaki más, hasonlóan fiatal, tehetséges magyar srác mutatkozott volna be ekkor, annak is örültem volna, de ez így azért teljesebb érzés volt. Egyben végig is futott az agyamon, hogy nemrég még a PUSKÁS-SUZUKI Kupa döntőjében láttam a lurkót, amint gólt lő a Real Madridnak korosztálya legtehetségesebbnek tartott ifjoncaként egy olyan meccsen, ahol bizony még a mi Rolandunk is pályára lépett, ha tetszik, akkor még együtt haladtak egy bizonyos úton. Most meg alig pár év múlva nem csak stabil Nb 1-es a figura, hanem válogatott játékos. Jó volt nyugtázni a tényt, hogy bizony ha van elszántság, alázat, akarat, áldozatkészség, kitartás, akkor akadályok nem léteznek és nagyot dobhat az ember.
De nem volt vége.
Mert a végén, amikor szállt felé a labda, valahogy lehetett érezni, hogy ott most valaki nem elégszik meg azzal, hogy bemutatkozott, de nem ám. Ennél egy becsvágyó talentum többet akar. És lehet, hogy "nem tudta", hogy ki van vele szemben, de nem is kell, akárki lehet, akár egy BL-győztes sztárportás is. Mellette is van hely, tehát oda kell lőni a labdát. Így hát oda lőtte.
És persze, ez csak egy barátságos meccs, se pont, se más nem jár érte, de kérem szépen, egy Eb-re készülő csapat hazai főpróbáján a 90. percben higgadt profizmussal győztes gólt rúgni az idény legjobb kapusának úgy, hogy az reagálni se tudjon rá: így kell kezdeni egy remélhetőleg hosszú és sikerekkel teli válogatott karriert.


Ádám! Csak így tovább, Tatabánya büszke rád!