Zeman vagy Ranieri?

Néha guglizok posztírás közben meg az előtt annak érdekében, hogy ne pötyögjek le kapitális baromságokat, ne legyen gondolataim közt megbúvó fájdalmas tárgyi tévedés. Most nem teszem, mert a szubjektív álláspontoknak nem lehet utánakeresni a hálón, azok csak a saját tekervényeinkben léteznek. Mint pl. az felismerés, hogy akit most ismét a padunkon üdvözölhetünk, nem más, mint a magyar Zeman vagy a magyar Ranieri. Hogy melyik inkább, azt kerestem volna ki, de ezt elég nehéz lett volna, mert bár számokat meg statisztikákat találhattam volna szekérderéknyit, de arra bizonyosságot, hogy van külföldi, neves képviselője is annak az tréner-archetípusnak, akit amikor baj van, mindig hívhatnak, s aki mindig szívesen és azonnal jön is, s akivel bár nagy eredményeket prognosztizálhatóan nem ér el csapata, de látványos, közönségszórakoztató, sok esetben gólgazdag meccseket bármikor produkálhatnak, nos, nem igazán találhattam volna még a teljes web2-vezérelt, wikipediával ékesített virtuális térben sem.

De ez így van és kész.

Pöci bácsi, üdvözöljük újra a padon, már csak egy kérésem van: ha adott esetben a fent vizionált meccskimenetel által generált pozitív érzelmek másik végpontjáig jutnánk valamely mérkőzésen, és mi erről kedélyesen elbeszélgetnénk önnel, kérem, halassza el a telefonbeszélgetését, akkor is, ha az csak egy imitált fajta. Sőt, akkor halassza el igazán!

Hajrá, Bányász, hajrá, Pöci bácsi!

Ui.: Még mindig van néha olyan érzésem, mintha vagy figyelnének minket az illetékesek és adnának a véleményünkre (ezt adom nagyobb odds-szal), vagy értenénk valamicskét a futballhoz. Mert mintha mostanában pedzegettük volna, hogy Auréllal nem biztos, hogy jó irányba haladnak a dolgok, s hogy a mostani borús állapotokhoz képest még Pöci bácsi regnálása idején is fényesebb lett volna felettünk az ég...