Rég nem jelentkeztem itt, és most sem leszek hosszú. Pedig történt egy s más a Sport utcában lejátszott MTK-fakó elleni meccsünk óta, melyen a pár évvel ezelőtti thaiföldi utam óta először láttam élőben igazán hiteles harcművészeti bemutatót. Lepörgött életem leghosszabbként megélt szezonja, volt egy Eb, ahol kaptunk egy kis ízelítőt abból, milyen is lehetett volna az elmúlt harminc évünk, hogy aztán ezen hét csütörtökére az sors anesztesének utolsó infúziócseppje is felszívódjon vérünkből és ismét éber állapotunkban egy jó mélyet szippanthassunk a magyar klubfutball húgyszagú mocsarából.
Most azonban inkább a szűkebb pátriánk fociéletének környékén (nem) történtekről kívánok pár szót ejteni.
A tavalyi év egyes időszakában a megyei szereplés lehetőségének toposza gyakran látott vendég volt a lelátókon folytatott beszélgetéseink során. Most nem mondom, hogy akkor ezt kizárólag az aktuális események okozta pillanatnyi elkeseredés valóságot elferdítő mivolta váltotta ki, azt viszont állítom, ilyen valós, ilyen közeli, ilyen húsba markolóan életszerű még sosem volt az első negyedik vonalban játszandó ütközetünk víziója. Feljutásról beszélnek még mindig a vezetésben, pedig a kérdés számomra egyelőre inkább az, hogy vajon a Leicester tavalyi bajnoki címe, vagy a mi jövő évi bennmaradásunk számítana-e nagyobb csodának. Szavak vannak, lózungok repkednek bőszen, de egyelőre semmi más. Két kérdés mindenesetre erősen foglalkoztat engem.
Az első, hogy Pepét vajon mivel győzték meg, vajon mi az, ami őt itt tartja? Tegyük fel, hogy megkapja a pénzét, na de szakmai hiúság az smafu? Mert ebből jól nem jöhet ki, az biztos. Persze lehet, hogy erre a kérdésre egyszerűbb a válasz, mint sejteném, hisz ugye dolgozni muszáj, és az ember azokból a lehetőségekből tud válogatni, amiket felkínálnak neki... (Én már csak tudom.)
A másik kérdésem viszont némileg akadémikusabb. Úgy szól, hogy vajon mi a faszért kell a fészbukon olasz nyelven ajvékolni annak, aki teljesen jogosan, és kulturált hangnemben fel vagyon kérdezve? Vajon mi az, amit mentségére fel tud hozni azon kívül, hogy idén még nem igazolt külföldi állampolgárt? Vajon tényleg a fejéhez kell vágni az istenadtának, hogy aggódni mer csapatáért, mert fél attól, hogy azok után, hogy valaha még az első osztályban szerzett érmeket és a nyugati profi klubok felett aratott győzelmeket ünnepelhette, most várhatóan végig kell néznie, ahogy szeretett csapatára az Nb3-ban fognak haute couture-zakókat varrni?
Nem tudom, őszintén szólva nem tudom, kell-e nekünk, szükségünk van-e nekünk erre az előttünk álló idényre. Mármint ott, ahol azt a tervek szerint tölteni fogjuk. Mert meccsek persze kellenek, de én még emlékszem a 2013/2014-es szezonra, de az akkor szerzett élményeket nem igazán sírom vissza. Félek, hogy lassan elő lehet venni egy rég nem látott drapit, meg egy dalt bizonyos cipőkről és testvarratokról.
Ne legyen igazam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése