Képek és üzenet a Sport utcából

Rekord gyorsassággal itt vannak a mai képek a BKV Előre elleni meccsről:

De van itt a képek mellett valami más is... A mai, pontosabban nem a mai, hanem az utóbbi időben mutatott "teljesítmény" mellett egyszerűen nem lehet elmenni szó nélkül. Komolyan mondom, nem tudom felfogni, hogy mi lehet a hátterében az ilyen szintű mélyrepülésnek. Én elhiszem, hogy kurva jók az edzések, hogy régóta nem volt ilyen színvonalas szakmai munka a csapatnál, csak az a picike gond van ezzel, hogy ezt a játékot nem az edzésen mutatott teljesítmény alapján pontozzák (ahogy egyiket sem...). Innentől kezdve pedig el kell gondolkodni, hogy ha ebből az edzésmunkából ez jön ki, akkor nem lenne-e érdemes megpróbálkozni valami mással. Persze ennek a mérlegelésnek már sokkal korábban el kellett volna jönnie, nem kellett volna feltétlenül megvárni azt, hogy egy feljutásra ácsingózó csapat közelebb kerüljön a kieséshez, mint az első helyhez. De talán még mindig nem lenne késő, ha az első helyet nem is, de egy tisztes szezont még összehozhatnánk, csak ehhez olyan hozzáállás kellene edző és játkos részéről, ami nem engedi meg, hogy egy gyenge középcsapat elleni meccs után, amin nem helyzetünk, de kapura tartó lövésünk nem volt, vigyorogva gratuláljanak egymásnak az edzői stáb tagjai, és néhány játékos örömmel a képén vonuljon az öltözőbe. Mert ez itt most a szégyenkezés ideje, bizony.

És mivel tudom, hogy vannak a klubnál, akik olvassák ezt az oldalt, ezúton szeretném nekik, és remélhetőleg rajtuk keresztül az egész csapatnak eljuttatni üzenetemet az általunk nagyra becsült Sisa Mester szavain keresztül. Szeretném, ha ezeket a szavakat felolvasnák a következő edzés előtt. Azt hiszem, nem ártana, ha kicsit mindenki elgondolkozna egykori szeretett edzőnk szavain, és megpróbálná azt valahova elültetni a tudatába. Játékos és edző egyaránt találhat benne megfontolandó részeket... (A nyilatkozat az idei 7. forduló előtt készült, az Nemzeti Sportnak nyilatkozva a kaposvári sikerek kapcsán.)

"Örömmel tölt el a társaság hozzáállása. Bízom benne, ez így is marad. Ha igen, bármilyen eredményt érünk el, büszkén vállalhatjuk. Csak azt kérem a fiúktól, hogy adjanak ki magukból mindent. Sokat tudnak futni, és ami még fontosabb, hajlandók is. Aki akar és tesz is azért, hogy jó legyen, mindent elérhet. Csak egy példa: amikor még tanítottam, volt egy kislegény, aki elsőben még hasra esett futás közben, de nyolcadikos korában már szaladt, mint a nyúl. Szeretek olyanokkal dolgozni, akikben van alázat a futball iránt, akik akarnak valakik lenni, akiknek látom a szemükben a csillogást, akikkel közösen megmutathatjuk, mire vagyunk képesek. Szerencsére több ilyen csapatom is volt – ha azt mondtam a srácoknak, fussanak a kapufának, visszakérdeztek, hogy melyiknek. Sajnos volt egy olyan is, ahol a játékosok az edzéseken parádéztak, aztán a meccsen érthetetlen dolgokat műveltek. Tanáremberként próbáltam nevelni őket, de ez sem segített, miként az sem, hogy ikszet kivettem a kezdőből, és ipszilont tettem be a helyére. Amikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy olyan morális problémával szembesültem, amelyet nem tudok megoldani, bekopogtam a tulajdonoshoz, és közöltem vele: ehhez én nem adom a nevem, egy percig sem maradok itt tovább. Kezet fogtunk, és elmentem. Sok mindennel lehet játszani, de a becsülettel nem. Tudja, mit mondok? Azt, hogy ha van alázat, lelkesedés és becsület, felőlem akár utolsó is lehet a csapatom"