Giornalista terrorista

Be kell vallanom, néha azért ránézek a blog statisztikáira, de inkább csak úgy kíváncsiságból, urambocsá alávaló hiúságból, mert érdekel, hogy ha már valóban kommunikáló közösséget képtelen vagyok itt megalkotni,  legalább olvasni olvassa-e valaki betűvetéseim eredményeit. És képzeljétek el, igen. :) Majd nemsokára lesz a statisztikákról külön poszt, most röviden csak megpendítem, mennyire elgondolkodtat, ki a rosseb lehet az, aki pl. Oroszországból 80-szor, vagy Japánból 20-szor megnézte már az oldalt (azt azért nem hiszem, hogy több ember is lenne fent jelölt távoli országokban, aki erre vetemedett, így viszont a számok alapján kizárható a véletlen félrekattintás lehetősége).
A helyzet azonban az, hogy vannak pillanatok, helyzetek, amikor azt kívánom, bár én lennék mondjuk az origo és az index főszerkesztője egy személyben, mert akkor jóval nagyobb lenne a vélemény-befolyásoló, vagy mondjuk inkább plasztikusabban, a szem-felnyitó potenciálom. És hogy ez mihez kellene nekem? Pl. ahhoz, hogy amikor azt látom, az újságok orbitális ökörségeket hírként tálalva próbálják meg galád módon eladásaikat növelni, akkor azt tudjam mondani: KAPJÁTOK MÁR BE! Mert ha mindezt egy bulvár újság teszi, rendben van, hisz annak ha nem is deklaráltan, de elfogadott szerepét illetően mindenképpen feladata, hogy megírjon mindent, ami érdeklődésre tarthat számot, függetlenül attól, hogy mennyi valóságtartalom társul hozzá. De azért kellenének, és régen voltak is olyan lapok, mint pl. a akkoriban a Nemzeti Sport, melyek viszont egy másik fajta igényt kielégítve a szikár tényekre, a tájékoztatásra hagyatkoztak. Nos, akinek még mindig erre van igénye, az úgy tűnik tényleg el kell, hogy felejtse a hagyományos formátumú, klasszikus újság-platformot, és meg kell hogy maradjon a blogoknál, fórumoknál, azon helyeken, ahol olyan forrásokból értesülhet, amiknek nem fűződik gazdasági érdekük a blődli, a bullshit tálalásához. De hogy ne szaporítsam tovább a szót, és elmondjam, mi generálta közvetlenül ezt az ingerültségemet, megkérdezem tőletek, szerintetek mégis milyen racionalitása lehet annak, hogy egy egymilliárd forint feletti éves keresettel rendelkező, patinás klubban játszó és legjobb korban levő focista hazaigazoljon a remek Nb 1-be ádáz harcokat vívni a Siófokkal meg a Pakssal? 
Csak mert a szakmai zsurnalisztikában napok óta téma ugyebár, hogy bizony a két ominózus ikonunk kacérkodik ennek a lehetőségnek a gondolatával. Lófaszt, kérem szépen. Majd ha látom őket egy videón, ahol ezt mondják, akkor lesz ez hiteles, de valahogy érdekes módon, nem tudom miért, de ilyen képsor még nem vált közkinccsé. Leírni meg ezek szerint mindent le lehet, és aztán ha már le van írva, akkor lehet kész tényként, megtörtént kinyilatkoztatásként kezelni. A dolognak persze nincs különös jelentősége elvileg, hisz akinek csepp esze van, tudja, hogy annyi erre az esély, mint hogy jövőre bajnoki rangadót nyerünk a Loki ellen, de akkor is felbőszít, hogy minimális normakontroll sincs a tömegtájékoztatás területén, aminek csak egy szűk vetülete persze ez a téma, tágabb értelemben sokkal fájóbb aspektusai is vannak, de ez nem tartozik ide. Nemrég néztem bele egyébként a Digi "szenzációs" műsorába, a vén fasz, tökélesen dilettáns Vitray vezette vitaműsorba, ahol szintén úgy polemizáltak a témáról, mintha létező sansza lenne, ez adta meg a kegyelemdöfést indulataimnak s ezért folyamodtam az "írásterápiához". :)


Mert egyébként arról akartam ma írni, ami kevéssé lett volna off, hogy tudniillik a mai meccs érzésem szerint vízválasztó lesz a javából. Nem azért, mert a 7. forduló után ne lehetne ledolgozni akár 9 pontos is, mert de, le lehet. De az az egylet, amelyik hét forduló alatt negyedszer is pontvesztésbe szalad, ráadásul egy közvetlen rivális ellen, az nem fogja.

De ilyen nem lesz, mert nyerünk. Győzőéknek meg majd sok sikert kívánunk, de nem mától, hanem holnaptól.

Megbomló sormintát akarok!

Kezd a törpöm rohadtul tele lenni azzal a tendenciával, ami nagyjából akkor kezdett kirajzolódni, amikor 2008-ban megkezdtük dicstelen hadjáratunkat a Nyugati csoportban, s ami akármennyire is fájó, de ki kell mondani, hogy mára megdönthetetlen alaptézisnek látszik a szereplésünkkel kapcsolatban függetlenül attól, hogy az adott bajnokság végén történetesen hányadik helyen zárunk (sorrendben egyébként 4., 5., 7. és 5., magyarul az első hatban mindig benne voltunk, ugyebár, csak egy nyamvadt dobogó nem akar sehogyan sem összejönni...). Ez a bizonyos konstans sorminta pedig azt mutatja, hogy van egymás után pár meccs, aminek végén elégedettek lehetünk az eredménnyel (esetleg a játékkal, mert a kettő együtt aztán végképp nem szokott összejönni egymást követő alkalmakkor), akkor bizton lehet rá készülni, hogy hamarosan kapjuk a csicskalángost, de olyat, hogy szelet keltve pördülünk meg tőle. Mert ilyenkor nem vereség szokott "pusztán" következni, hanem általában átmegyünk "felmosórongy-üzemmódba", hogy az ellen kénye-kedve szerint felmossa velünk a zöld gyepet, avagy szimplán olyan lélektelen játékot vezetünk elő, amire a korláton túlról, és ismerve a csapat körüli, a rendelkezésre álló információk alapján rendezett állapotokat, nem nagyon tudunk magyarázatot találni. (Azt csak halkan teszem hozzá, hogy ha egy bizonyos Kozármisleny otthonába látogatunk, akkor tulajdonképpen bátran el lehet indulni a fogadóirodákba megjátszani a két-esélyt, sajnos...) A pénteki ütközettel kapcsolatban ez utóbbit azért most semmiképp nem állítanám, legalábbis nem itt láttam a legnagyobb problémát, de ne ámítsuk magunkat (s ez most fájó lesz azoknak, akik nem látták a meccset és a korai kiállításban vélik felfedezni a sikertelenség alapkövét): ez a 'Misleny szórakozott velünk, bohócot csinált belőlünk, gyakorlatilag le lettünk focizva, olyan gyorsan hajtottuk a szopórollert, ahogy csak kitelt tőlünk. És ezt SZAR volt átélni. Igen, lehet, hogy jogtalan volt a bírói döntés, igen, mindenképpen szarul jött a hatása (biztos, hogy Bakost kellett lehozni, aki egyedül képes arra, hogy elosztogassa a labdát?), de egy bajnoki címet megcélzó csapatnak akkor is kell, hogy legyen annyi tartása, ami még ezen csapások után sem engedi, hogy egy kvázi ificsapat a bolondját járassa vele.
Ezt én szó nélkül hagynám, ha először fordulna elő, akkor is, ha már párszor megesett volna, de kurvára elegem van abból, hogy 4 éve ugyanaz a képlet. Türelmes vagyok, és hiszek még a feljutásban, mert 6 pont az lófasz esti fénnyel, csak ha nem fog kiegyenesedni az az átkozott szinusz-görbe, akkor megmondom mi lesz júniusban:

Osztályozó, kérem szépen.

Lehet rámcáfolni!

 Ui: Csak hogy valami pozitívat is említsek a pénteki napról: 'Mislenyben adják az NB2 legjobb szendvicsét, isteni!

Mert ez most ide illik

Azt hiszem, ez a kép többet mond ezer szónál, ezért arra gondoltam, itt és most mindenképp meg kell mutatnom nektek, akkor is, ha láttátok már...

Ez márpedig jó

Nem zártuk szép élményekkel a legutolsó kollektív futball-élményünket, a válogatott sejtezősorozatának első dublóját, márpedig az időtlen idők óta kimutatható, hogy szoros összefüggés van a nemzeti csapatt utolsó meccsén szerzett benyomások és az azt követő forduló látogatottsága között.  Meg ezen kívül is biztos van pár olyan tényező, ami éppenhogy mostani kijelentésem ellen szól, de akkor is: ez márpedig egy szép délután lesz! Nyertünk az elmúlt fordulóban, gyönyörűségesen szép futballidő van, nem döglünk meg a melegben és nem is fázunk, nem esik az eső, olyan ellenfél jön, aki kezdeti bukdácsolásai ellenére az egyik legnagyobb riválisunknak számít a feljutásért vívott harcban, és mivel azon kevés csoportbeli ellenfeleink közé tartozik, melynek szurkolói is vannak, tán még némi meccs-hangulatra is számíthatunk. Tehát minden adott ahhoz, hogy jól érezzük magunkat 6 óra magasságában...

És még pogácsa is lesz. Találkozunk három és fél óra múlva!

HAJRÁ, BÁNYÁSZ!

Sapka itt, sapka ott

Engedelmetekkel az elmúlt 39 másodpercben megpróbáltam összefoglalni, mennyit ér szerintem a szakmai munka a magyar válogatottnál. Szavak helyett beszéljenek hát helyettem az asszociációk:

Erről ennyit, amit lehetett, már elmondták helyettem azok, akiknél szebben, kifejezőbben megfogalmazni úgysem lehet, rontani azon a színvonalon meg nem szeretnék, úgyhogy inkább olvassátok őket és vegyétek úgy, hogy az én gondolataim rendeződtek mondatokba az ő klaviatúrájukon keresztül.

A felülmúlhatatlan Garcia bőrmester.

Az FFT-főszerkesztő bátyus, Benkő Gábor.

De ha már egyszer posztolásba fogtam, pár szót ejtenék az elmúlt egy hét másik olyan futballélményéről, melynek jellemzésére a címben jelzett ruhadarabba töltött híg salakanyagot tudnám citálni.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy az előző bejegyzésemben megfogalmazott prekoncepcióim hellyel-közzel beigazolódtak, vagyis a csákvári klub amúgy szimpatikus községe nem érett még meg egy másodosztályú meccs elvárt (ez nem egyenlő a magassal ugyebár) szintű lebonyolítására. Most jöttek, tehát ezért nem lehet őket kárhoztatni, nem is teszem, csak tényeket, benyomásokat sorolok. Biztos fognak tanulni a hibákból, fejlődni is fognak, ha bennmaradnak, és akkor jövőre talán már valóban a Tatabánya(Oroszlány) - csákvári parkoló autóút lesz hosszabb időben, és nem a csákvári parkoló - csákvári vendégbejáró viszonylat. Mert a problémák valahol itt kezdődtek, és ezen bizony a nap nagyon kevés pozitívumai (a másik a győzelem) közé tartozó rögtönzött barackbemutató (mely idén a paksi után már a második volt) sem segített. De mondjuk az "idő" minden szempontból megfelelő volt (percben elég sok még a kezdésig, hőmérsékletre meg elég kellemes), így hát túráztunk egyet, nem gond. Na dehogy a vendégben a "büfé" kínálata kimerüljön 3 doboz kólában meg 2 szénsavas vízben néhány meggy Márkával kiegészítve, az már alulról súrol egy bizonyos határt. Ez kérem egy focimeccs, hahó, itt az emberek sört isznak! Semmi baj, átmegyünk a hazai büfébe, ott árulnak. Na persze, átmennénk, ha nem TCS katonái biztosítanánk ezt az egyébként biztonsági szempontból valóban kiemelt jelentőségű, súlyában csupán válogatott meccsekhez és nemzetközi klubmeccsekhez, esetleg fővárosi rangadókhoz mérhető rendezvényt. És itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amiben én az árnyoldal megfestésének gyakorlatilag egyedüli elkövetőit látom. (Nem, nem pályázom újabb beérkező hívásra Csabitól, úgyhogy a szokásosnál is nagyobb rössel nyúlok majd az eufemizmus eszközeihez.) Tudniillik szegény csákvári szervezők, tapasztalat és talán egyéb lehetőségek ismeretének hiányában szerintem arra gondoltak, hogy a biztosítást illetően tutira mennek, és felkérik azt a céget, amii bár minden valószínűség szerint a legdrágább lehet, de tény, hogy a legtöbb tapasztalattal is rendelkezik ezen a téren, vagy maradjunk annyiban, a biztosított meccsek számát és rangját tekintve valóban fényes referencia-listája van. Csakhogy ők meg a jelek szerint valóban állandó eszközökkel dolgoznak, függetlenül attól, hogy mondjuk Újpest - Fradi, Magyarország - Románia, Vidi - Trabzon vagy Csákvár - Tatabánya meccset biztosítanak. Ezen tárháznak meg ugyanúgy része a két "tábor" hermetikus elválasztása, mint mondjuk a környezet indokolatlan létszámbeli túlbiztosítása, esetenként szükségtelen erődemonstráció (az egyetlen átjárási lehetőségnél kb. 5*120 kiló izomnyi torlasz). Ezek apróságoknak tűnhetnek csupán olvasva, de átélve tényleg roppant módon deprimáló erejűek, és akkor erről többet nem is kell szerintem.

Nyertünk, ez a lényeg, üzenem a jegyárus lányoknak, hogy élmény volt végre igazi felnőttnek érezni magamat, hisz körülöttem volt kb. 200 diák és csak két felnőtt, véletlenül ők mind az én autómmal jöttek Oroszlányból, lehet rosszul állt a szemünk, nem tudom.

Befejezésül egy kis ellazulás erejéig térjünk vissza a válogatottra, ahol most a végletesen és bicskanyitogatóan szervilis magyar közmédia hatható közreműködésével ereket megfeszítve dolgoznak azon, hogy amolyan nem hivatalos válogatott himnusszá emeljék a Miénk itt a tér című eposzt. De ezúton üzenem, van ennél egy sokkal kifejezőbb darab is erre a célra, még az előadót is megtarthatjuk hozzá: 

Tényleg?

Csákvári túra. Számomra még mindig hihetetlen egy kicsit, hogy mai ellenfelünk ebbe az osztályba tartozik. Jó, tudom, hogy jártunk már ilyen, sőt még talán ennél kisebb falvacskákban is eddig nem diadalmenetnek tekinthető legújabb kori másodvonalbeli szereplésünk alkalmával, de egyrészt azok az esetek is furcsák voltak, másrészt pedig amennyire emlékszem, szóban forgó egyletek esetében mindig volt valami jól átlátható magyarázata annak, hogy miért voltak ott, ahol, például egy erős kötődés valamilyen tehetősebb közeli csapathoz. Na most persze egyértelmű, hogy a rendszer alapvetően akkor jó, ha az játszik az adott osztályban, aki oda teljesítményével kvalifikálta magát, és nem az, akinek pénze van rá, vagy bármilyen érdeke azt megkívánja, de akkor sem tudok szabadulni a hipotézisemtől, hogy kellemesebb lenne a felállás, ha az élvonal alatti ligában legalább megyeszékhelyek, mezővárosok klubjai szerepelnének, egész egyszerűen azért, mert minden bizonnyal ott erősebb a bázis, emígyen az utánpótlás merítési lehetősége, ami erősebb csapatokat, így színvonalasabb bajnokságot jelenthet. Ezenkívül ott sejthetően több a néző, jobb a hangulat, ami egyrészt önmagában is kívánatos lenne, másfelől visszautalva fenti, színvonalról elejtett polemizálásomra, talán szintén hozzátehetne a fellépő játékosok performanszának színvonalához.
Mondjuk ez az egész csak elmélet, a gyakorlat pedig attól még a jól működő (futball)kultúrákban is különbözik, nemhogy a saját kis minden ésszerűséget és logikus ok-okozati viszonyrendszert nélkülöző posványunkban, amit azért tegyük hozzá gyorsan, valami fura perverziótól fűtve mi mégis annyira szeretünk. Itt tehát még az is könnyedén előfordulhat (és más országok példájától eltérően még különlegesnek sem számít), hogy Nagyberkik, Kozármislenyek, Csákvárok ellen játszanak fontos ütközetet 100 éves múltra visszatekintő patinás klubok, ahelyett, hogy Salgótarjánba vagy Komlóra utaznának bányászderbire.
Még egyszer muszáj hangsúlyoznom, minden tiszteletem a Csákváré, akik a pályán kiharcolták a másodvonalbeli tagságot, és ezúton is sok sikert kívánok neki, inkább ők, mint akármelyik fakó-brigád, de amit érzek, az ettől még megmarad.
Akad azonban egy kis pikantéria is ezen a meccsen, csak azért szólok, hátha valaki megfeledkezett róla. Ugye tudjuk, ki ül mai ellenfelünk kispadján? Egy olyan "szakértő", aki velősebbnél velősebb (értsd: egyik ordas ökörséget a másikkal felülíró) hozzászólásaival hetente boldogítja a magyar futball közvéleményének azon részét, akiknek a mezei hun fodballrajongónál is több mazochizmusra való hajlam jutott osztályrészül, emígyen nem átall sport1-es műsorokat nézni...

Ezzel a részével nem lenne gond...

Bognár "Kaszinó" Gyuri, aki egyszer már majdnem edző lett nálunk, csak mi (nagyon helyesen) azt mondtuk neki, hogy vagy edző egy komoly csapatnál komoly célokkal, vagy vásári ripacs alias médiakurva. Ő azt mondta, köszöni szépen, de a focihoz nem ért, a másodikhoz meg az pont nem is kell, úgyhogy azt választja. Ennek én mondjuk örültem, nem hiányzott, hogy egymás utáni második évben álljon a csapat élén olyan dirigens, aki játékosként ugyan letett "ezt-azt" az asztalra, de tudását nem volt képes átmenteni játékoskarrierje utáni életszakaszára, mindenesetre kicsit úgymond beárazta a posztot tettével. Nekünk jó lett, lett így olyan edzőnk, aki már eredményeket is mutatott, stílusa is van csapatainak, a másik meg azért csak talált magának egy helyet, ahol álláshalmozása ellen nincs skrupulusa senkinek, így ma, ezen a szép napos őszi délutánon megadatik nekünk a lehetőség, hogy helyre tegyük a dolgokat, és elválasszuk a szart a májtól.

Tegyük hát meg!

HAJRÁ BÁNYÁSZ!