Sapka itt, sapka ott

Engedelmetekkel az elmúlt 39 másodpercben megpróbáltam összefoglalni, mennyit ér szerintem a szakmai munka a magyar válogatottnál. Szavak helyett beszéljenek hát helyettem az asszociációk:

Erről ennyit, amit lehetett, már elmondták helyettem azok, akiknél szebben, kifejezőbben megfogalmazni úgysem lehet, rontani azon a színvonalon meg nem szeretnék, úgyhogy inkább olvassátok őket és vegyétek úgy, hogy az én gondolataim rendeződtek mondatokba az ő klaviatúrájukon keresztül.

A felülmúlhatatlan Garcia bőrmester.

Az FFT-főszerkesztő bátyus, Benkő Gábor.

De ha már egyszer posztolásba fogtam, pár szót ejtenék az elmúlt egy hét másik olyan futballélményéről, melynek jellemzésére a címben jelzett ruhadarabba töltött híg salakanyagot tudnám citálni.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy az előző bejegyzésemben megfogalmazott prekoncepcióim hellyel-közzel beigazolódtak, vagyis a csákvári klub amúgy szimpatikus községe nem érett még meg egy másodosztályú meccs elvárt (ez nem egyenlő a magassal ugyebár) szintű lebonyolítására. Most jöttek, tehát ezért nem lehet őket kárhoztatni, nem is teszem, csak tényeket, benyomásokat sorolok. Biztos fognak tanulni a hibákból, fejlődni is fognak, ha bennmaradnak, és akkor jövőre talán már valóban a Tatabánya(Oroszlány) - csákvári parkoló autóút lesz hosszabb időben, és nem a csákvári parkoló - csákvári vendégbejáró viszonylat. Mert a problémák valahol itt kezdődtek, és ezen bizony a nap nagyon kevés pozitívumai (a másik a győzelem) közé tartozó rögtönzött barackbemutató (mely idén a paksi után már a második volt) sem segített. De mondjuk az "idő" minden szempontból megfelelő volt (percben elég sok még a kezdésig, hőmérsékletre meg elég kellemes), így hát túráztunk egyet, nem gond. Na dehogy a vendégben a "büfé" kínálata kimerüljön 3 doboz kólában meg 2 szénsavas vízben néhány meggy Márkával kiegészítve, az már alulról súrol egy bizonyos határt. Ez kérem egy focimeccs, hahó, itt az emberek sört isznak! Semmi baj, átmegyünk a hazai büfébe, ott árulnak. Na persze, átmennénk, ha nem TCS katonái biztosítanánk ezt az egyébként biztonsági szempontból valóban kiemelt jelentőségű, súlyában csupán válogatott meccsekhez és nemzetközi klubmeccsekhez, esetleg fővárosi rangadókhoz mérhető rendezvényt. És itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amiben én az árnyoldal megfestésének gyakorlatilag egyedüli elkövetőit látom. (Nem, nem pályázom újabb beérkező hívásra Csabitól, úgyhogy a szokásosnál is nagyobb rössel nyúlok majd az eufemizmus eszközeihez.) Tudniillik szegény csákvári szervezők, tapasztalat és talán egyéb lehetőségek ismeretének hiányában szerintem arra gondoltak, hogy a biztosítást illetően tutira mennek, és felkérik azt a céget, amii bár minden valószínűség szerint a legdrágább lehet, de tény, hogy a legtöbb tapasztalattal is rendelkezik ezen a téren, vagy maradjunk annyiban, a biztosított meccsek számát és rangját tekintve valóban fényes referencia-listája van. Csakhogy ők meg a jelek szerint valóban állandó eszközökkel dolgoznak, függetlenül attól, hogy mondjuk Újpest - Fradi, Magyarország - Románia, Vidi - Trabzon vagy Csákvár - Tatabánya meccset biztosítanak. Ezen tárháznak meg ugyanúgy része a két "tábor" hermetikus elválasztása, mint mondjuk a környezet indokolatlan létszámbeli túlbiztosítása, esetenként szükségtelen erődemonstráció (az egyetlen átjárási lehetőségnél kb. 5*120 kiló izomnyi torlasz). Ezek apróságoknak tűnhetnek csupán olvasva, de átélve tényleg roppant módon deprimáló erejűek, és akkor erről többet nem is kell szerintem.

Nyertünk, ez a lényeg, üzenem a jegyárus lányoknak, hogy élmény volt végre igazi felnőttnek érezni magamat, hisz körülöttem volt kb. 200 diák és csak két felnőtt, véletlenül ők mind az én autómmal jöttek Oroszlányból, lehet rosszul állt a szemünk, nem tudom.

Befejezésül egy kis ellazulás erejéig térjünk vissza a válogatottra, ahol most a végletesen és bicskanyitogatóan szervilis magyar közmédia hatható közreműködésével ereket megfeszítve dolgoznak azon, hogy amolyan nem hivatalos válogatott himnusszá emeljék a Miénk itt a tér című eposzt. De ezúton üzenem, van ennél egy sokkal kifejezőbb darab is erre a célra, még az előadót is megtarthatjuk hozzá: