Hajrá, forza, vamos!

Érdekes, nem ilyen télre számítottam. Nem ilyen ingerszegény időszakra, ami még akkor is így van, ha ahhoz azért már volt időm hozzászokni, hogy a hosszú fallikus zöldségről elnevezett periódusok mindig sokkal eseménytelenebbül telnek, mint a bajnoki fordulókkal tűzdelt hétvégék hónapjai. Ez így rendjén is van, de őszintén szólva a "rendszerváltás" utáni pezsgés és a klub (vagyis elsősorban Massi) kommunikációjában bekövetkezett ugrásszerű fejlődés után egyfajta váteszként úgy éreztem, lesz miről beszélnünk a holtidőben is. De ez most nyilván nem panasz vagy szemrehányás akar lenni, ugyan miért is akarna, teljesen rendben van ez így, végtére is elsősorban és legfőképpen azért mégiscsak az edzőteremben meg a gyepen kell tevékenynek lenni, feljutást még ritkán adtak jól megszerkesztett Fb-posztokért és magabiztos Photoshop-kezelésért.

Mindemellett van viszont egy elvitathatatlan pozitívuma annak, ha ilyen eseménytelenül telnek a tétmeccsek nélküli napok, mégpedig az, hogy így még jobban kiéhezve várjuk már azokat a kilencven perceket, amikért pontokat is adnak. (És ez még akkor is így van, ha személyes okokból ezúttal nem bántam volna, ha ortodox módon akkor kezdődik a szezon, amikor X szezon óta mindig, vagyis február utolsó-március első hétvégéjén.) Szándékosan fogalmazok így, ugyanis ami engem illet, hosszú idő után ez az első idény, amikor a csapatot sikerült megnéznem a felkészülés ideje alatt is egy edzőmeccsen, ha úgy tetszik tehát, kissé előrehoztam magam számára a tavasz nyitányát, és két másik csoporttag társaságában megtekintettem a Kaszinósék elleni főpróbát. S hogy milyen élmények tolultak fel bennem? Lássuk pontokban.


1. Egy magyar harmadosztály középmezőnyében tengődő csapat leghátsó, göröngyös edzőpályáján látni egy egykori olasz válogatott Lazio-legendát egészen szürreális élmény, és ez teljesen független a korától, az edzettségi állapotától vagy a formájától. Ő egy legenda. Pont.


2. Tavasszal érdemes lesz figyelni egy bizonyos Adria De Mesa Garrido nevezetű játékosunkra, legalábbis két esetben biztos: ha egy távoli indítást próbál meg minden erejével befutni, ekkor ugyanis rekeszizom-remegtető élményben lesz részünk; valamint ha levegőből érkező labdákat készül lekezelni. Ilyenkor meg az állkapcsunkat kell majd a földről összeszedni.


3. Rigó Gabi szerződéshosszabbításának háttere továbbra is rejtély, szerintem ő vagy fizet, hogy a keretben lehessen, vagy tényleg egyfajta motivációs referensi feladatot lát el, mert a pályán neki szánt szereppel kapcsolatban a második félidei, mintegy 10 perces cameójából egyértelmű következtetést lehetett levonni. Én még ilyet komolyan nem láttam, még edzőmeccsen sem, talán legutoljára a Fekete Párduc Fradiban történő bemutatkozása volt hasonlóan "meghatározó" szakmai hozzájárulás egy mérkőzéshez.


4. A Giordano-családban nemcsak a két idősebbik, de a jelek szerint a legfiatalabb ragazzo sem csupán labdaszedői minőségben került már közel a zöld gyephez. Van benne potenciál.


5. A második félidőben gyakorlatilag lefociztuk az eggyel magasabb ligában a középmezőny első feléhez tartozó ellenfelünket, ami még akkor sem rossz, sőt, reményekre feljogosító tény, ha edzőjük egy igazi kontár tőről metszett faszkalap.


6. Ha süt a nap, az még nem jelenti azt, hogy nem kell jó melegen felöltözni.


Talán plusz egyes pont lehetne az is, hogy a klub történelmében valószínűleg először fordult elő, hogy 11 külföldivel a kezdőcsapatban kezdjünk el egy meccset. S bár az ezt elfogadók, az ezzel megbékélők száma láthatóan napról napra növekszik, azért a légiósok felülreprezentáltsága még mindig elég sok szimpatizánsnak jelent feldolgozhatatlan traumát. Ezt persze valahol megértem, hisz ki az, aki nem szeretné, ha 22 helyi kötődésű játékossal a keretben harcolnánk a dobogó különböző fokaiért a legmagasabb osztályban? Jelen pillanatban azonban ennek nincs realitása, tudomásul kell venni, hogy vagy helyi arcokkal esünk ki a megyébe, vagy idejönnek olyan játékosok akárhonnan, bárhonnan, a fáról vagy a föld alól, akiknek a közreműködésével talán lesz esélyünk megindulni a történelmünk alapján minket megillető irányba.

Azért pedig, hogy ez a kényszerpálya felépült, lehet okolni nagyon sok mindenkit, a magyar fodball teljes jelenkori és múltbéli nomenklatúráját, a város totálisan futballellenes vezetését, hibás lehet mindenki, "a bankok a zsidók, az IMF, a melegek", egyvalakit nem érdemes elővenni: Massimiliano Carolettit.


Mondjátok meg nekem, mikor volt vagy mikor lesz olyan csapatunk, amiben egy világbajnokságot megjárt, sőt ott továbbjutást érő gólt szerző külföldi válogatott focista egy edzőmeccs után az öltözőbe rohanván még meglapogatja a vállam és magyarul elköszön? Kamil, pacsi! Nálam mostantól nem csovicsolás, hanem kamilozás van :)


Vagy képzeljétek el a jelenetet, mikor a GM egyik tagja jelzi Kubinak, hogy a csoportban lesz egy esküvő pont a lilák elleni derbi napján, amire az egész mob hivatalos, és mivel nem szeretnének választani a meccs és a ceremónia között, próbáljon már meg tárgyalni a Roderick barátjával arról, hogy áttegyék a meccs dátumát, mire Kubi úgy felel, hogy "Gratulálok, az én esküvői ajándékom az lesz, hogy megpróbálom elintézni a dolgot." Megvan? És? Hihetőnek tűnik? Tatabányán ilyen is létezik.


Mert most ilyen a szellemiség a klubnál, és akárki, aki képes rá, lássa a lelkemet, de én a feljutásnál már csak egy dolgot szeretnék jobban: hogy ez a szellemiség maradjon meg minél tovább. Mert ez a buli erről szól, nem az útleveleket kiállító hivatalok országonkénti eloszlásáról.


Induljon a tavasz, jöjjenek a győzelmek, guruljon a sör, hajrá, forza, vamos!