Ígérem, hogy nem lesz innentől kezdve minden bejegyzésnek olasz címe, de azért még valamelyest tart a hatás, amit a múlt heti változások idéztek elő bennem. Na, meg kicsit a jövőre is gondolva, amikor majd pár év múlva visszanézem a blog tartalmának alakulását a címeken keresztül, ez alapján próbálva visszaemlékezni, mi is történt ebben a szezonban, akkor legyen némi arra utaló nyom, hogy nem egy egyszeri, véletlenül kipattant szikra alakította úgy a múltkori titulust, ahogy, hanem bizony a klubunk életében nyílt ezekben a napokban úgy fejezet. Ami most még a jelen, de tudjuk, az ilyen epizódok kivétel nélkül epilógusba torkollnak...
De visszatérve a bevezetőben említett hatásra egy gondolat erejéig. Azt az állítást tagadni, hogy a múlt héten még minden kétséget kizáróan meglévő, és a magyar harmadosztály szintjén a fejét ritkán felütő fellángolás enyhülésében a csodák három napos élettartamán való túllépésen kívül a talján premier forgatókönyve is ludas, dőreség lenne. Nem, nem erre a leányzóra számítottunk. Elisabetta Canalis helyett megkaptuk Gina Lollobrigidát.
Persze nem fogok abba a hibába esni, hogy egy meccs után ítélek, még akkor sem, ha az elvárásaim és a végül tapasztaltak közötti különbség lezongorázásához Bence Péter is kevés lenne, pedig ő azért nem egy piti palkó...
És ha már kialakult egyfajta, némi paranoia-vezérelt "közbeszéd" a szerepvállalás vélt motivációival kapcsolatban, muszáj némi malíciával megemlítenem, hogy így nyilván még magasabbak lesznek az oddsaink a hétvégén, tehát ha létezne olyan stratégia, ami reméljük, hogy nem létezik, abba pont bele is illene a magunk mögött hagyott víkenden "megcsodált" szcenárió.
Bár... Ha maradunk ezen a logikai vonaton, akkor megérkezünk arra az állomásra is, mely immáron teljes fényárban úszó reflektorokkal világít rá a felismerésre, hogy ebben az esetben viszont előbb-utóbb muszáj fordítani a kocka állásán, korpát ugyanis csak az fog hozni. Ez pedig karmikusan a vastag vonal nevünk alatt való meghúzásával lesz egyenlő, és amint sejthető, ebben a kiírásban ennél nagyobb céljaink akkor sem lehetnének, ha szombaton már nem csak Róma egyik felének egykori, de másik részének jelenlegi kapitánya is elfoglalná helyét a szeptemberi eső áztatta diósdi műfüvön.
Volt két évvel ezelőtt egy olyan szezonunk, amiről akkor azt gondoltam, hogy nincs lejjebb. Na nem színvonalban, de érzések tekintetében semmiképp, mert az, hogy módszeres pocskondia tárgyai legyünk hétről hétre, nem tartozott azok közé a dolgok közé, amelyekről még oly erős realizmussal felvértezett jövőlátó receptoraim azt jelezték volna, hogy valaha még kísérteni fognak.
Csakhogy akkor ennyi forduló után négy pontunk volt. Most egy. 5 bajnoki és egy kupameccs telt el gól nélkül...
Engem nem érdekel összeszokatlanság, rossz fizikai állapot, semmi. Akit külföldön képeztek, az ennek a magyar harmadik vonalbeli mezőny bármelyik dodójának a fejére igenis húzzon bohócsipkát. Ilyen szép mezbe bújva meg főképp.
Győzni kell, a marketing már nem elég.
HAJRÁ, BÁNYÁSZ!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése