Egy hátra, egy előre

Hátra:

Ez így rendben volt. Nem az eredmény, mert engem a döntetlen ahogy soha, úgy most sem elégített ki, még akkor sem, ha kétgólós hátrányból értük el az utolsó percben. De a személyes szocproblémáimon túl is azt kell mondjam, az egy pont nekünk körülbelül annyit ér most, mint műfűnek a locsolás, kurvára nem vagyunk előrébb vele akkor sem, ha a bennmaradás a célunk, és akkor sem, ha ennél valóban vérmesebb remények lakoznak valakiben. S ha már itt tartunk, egy kellemes, jóleső mosoly kiváltására nektek is bátran ajánlom az alábbi összeállítás 4:43-nál induló részét.


Amiből én elsősorban arra tudok gondolni, hogy ez a gruppo tényleg komolyan hitte, hogy itt még ebben az évben bajnokok lehetünk, ami egyfelől a mostani helyezésünket és pontszámunkat nézve tényleg vicces, másrészt viszont, ha eszembe jut, mit láthattak a ragazzik például a BKV pálya gaznőtte lelátóján ülve, és mi járt az én fejemben ugyanazokban a pillanatokban, akkor azt kell mondanom, teljes joggal táplálhattak ilyen reményeket, mert az már abban a pillanatban megvilágosodhatott előttük (előttünk pedig még korábban), hogy bizony a magyar harmadosztálynál gyengébb versenysorozatot valószínűleg csak a magyar alsóbb osztályokban lehet találni, a világ más részein aligha. Amiben kicsit tévedhettek, az talán a saját képességeik helyes megítélése lehetett, mert azt azért nem árt figyelembe venni, hogy ezek a dzsokatórék többek között azért is vannak itt, mert ennél jobb helyre nem sikerült elpasszolnia őket az Ags 23-nak. Lehet, hogy a rosszmájúság mondatja velem és óriásit tévedek, de mintha az első pár játéknapon a srácoknak a fejében még élénken ott élt volna a Sport utcában szerzett benyomások összessége, és azt gondolták, itt mindenkit, hátrakötött kézzel is karóba húznak. Sajnos nem így lett.
Ez baj, mert most kevesebb pontunk van a kelleténél, de annyiban meg igenis hasznos volt, hogy így talán a szezon hátralevő részét komolyabban fogják venni és tudatosítják magukban, hogy bizony a stoplis magától még a pannon terciában sem lő gólokat. Ők viszont szerencsére megtették szombaton háromszor is, ami most már tényleg át kell, hogy szakítson minden gátat, le kell, hogy tépjen minden béklyót és innentől jöhet a dara. Nekem a második félidő igenis tetszett. Mentünk előre, tudatosan, szervezetten, jók voltak a hosszú indítások, volt szélsőjáték, voltak helyzetek, vagyis a legszebb tavalyi meccseinket idézte a játék képe, azzal a kevéssé örömteli analógiával kiegészítve, hogy mint a legtöbb ehhez hasonlatos összképű előző idénybeli meccsen, most sem sikerült behúzni a mattot.
Lesz ez még máshogy.
Még valamiről, pontosan valakiről szót kell ejtenem. Igen, szegény új portásunkról. Szegény, mondom, miközben én magam is pontosan tudom, hogy elsősorban ő volt a fő oka annak, hogy nem nyertünk. De. Had jegyezzem meg először is azt, hogy egy hiba a saját kapu előtt az pont úgy jelent mínusz egy gólt az ellenféllel való összevetésben, mint egy baki az ellenfél ketrecénél (egy kihagyott nagy helyzet képében). Ez még akkor is így van, ha ezt nem szoktuk emlegetni, és a ziccereket elpuskázó támadókat a legritkább esetben állítjuk csak pellengérre. Ez a futball igazságtalansága, de mivel évszázados hagyomány, együtt élünk vele. Másodsorban viszont, higgadt fejjel azért látni érdemes azt is, hogy ez a flótás nem akart rosszat egyszer sem, egyszerűen minden balul sült el neki, három gyors szituáció, amikor valamit csinálni kellett, és sajnos háromszor nem volt szerencséje, mert sokszor bizony csak ennyin múlnak a dolgok. Igen, ez bizony "nokedli", de ugyanakkor azokat az analógiákat, hogy aszongya "ha én ennyit hibázok a munkahelyemen, engem kirúgnak" nem tartom helyénvalónak, leginkább azért nem, mert nem hiszek abban, hogy a jóhiszeműen meghozott döntések esetén bekövetkező nemvárt végeredmény esetén bárhol is egyből az eltávolítás eszközéhez nyúlnának. Aztán lehet, hogy csak nekem van az átlagosnál jobb helyem :).
Mostanában egyébként ezen esettől függetlenül is sokat agyalok azon, kit miért lehet és kell felelősségre vonni (nem csak a futballban, hanem úgy általában), ki mikor és milyen mértékben hibáztatható bizonyos tetteiért abban az esetben, ha adott pillanatban, amikor cselekedni kellett, az illető a legjobb tudása szerint és a legtisztább szándékkal hozott meg egy döntést és járt el aszerint. Ilyenkor általában arra jutok, hogy bántani csak azt érdemes, aki szándékosan olyan döntést hozott, hogy azzal ártson másnak, rosszat okozzon valakinek. Persze ha arról van szó, hogy valaki nem képes rá, hogy kiválassza az adott helyzetekben a jó megoldást, mert nincs meg hozzá az ehhez szükséges ismeretanyaga, rátermettsége, akármilye, akkor kijelenthetjük, hogy nem alkalmas az adott feladatra, de akkor egyszerűen ki kell cserélni egy olyanra, aki meg képes.
Nem tudunk mindannyian varrógépet javítani. :)

Ezenfelül pedig nem mindenkiben van ám annyi emberi tartás, gerinc, hogy mindezek után szembenézzen tettei súlyával, és önnön felelősségét nem elkendőzni próbálván odaálljon azok elé, akiknek cselekedetei következményei leginkább fájdalmat okoztak, és nem egyszer, de kétszer kérjen tőlük felmentést, megbocsátást. Bemehetett volna egy szó nélkül az öltözőbe. Mert nem tudhatta mi vár előttünk rá, lett volna olyan hely, ahol röpült volna felé egy s más például.
Nem heroizálom tovább, de nálam emberből jeles, kapusként meg majd meglátjuk.

Jaj, ki ne hagyjam. Teljesen jó, hogy egyre többen állunk a kanyarban. Lehet, hogy mégsem vagyunk olyan nagyképűek? (Válasz: dehogynem).

Gyertek, gyertek bátran máskor is!

Előre:

Ide minek bármi. Dorog, idegenben, bojkottmentesen először az elmúlt nem tudom, hogy hány évben. Mi a faszom lehet ennél jobb?