2014. augusztus 30., szombat

Élményszezon, túra-szekció 1.0

Lehet, hogy a címbeli jelzőt néhányatok túlzónak tartja, nem is szállnék vitába effajta vélekedéssel, mindenesetre jómagam megelőlegeztem ezt a titulust, ha másért nem, azon szubjektív benyomás okán mindenképpen, hogy én eddig a megtekintett meccsek száz százalékát élveztem. Azt a tényt pedig, hogy mindössze egyetlen randim volt eddig a csapattal, önkényesen az irreleváns, mellékes tényezők polcára helyezem.
Mert igen, ahogy kommentben még frissiben kifejtettem, ez a múlt heti matiné nekem adta, amit előzetesen reméltem, vártam ettől az idei nekibuzdulástól. Gondolkodtam már akkor is, hogy ha egyetlen jelzőt kellene találni az egész behatás jellemzésére, mi lenne az, hogy mely attribútumba lenne összesűríthető a tavalyi szezonhoz képesti kontraszt kvintesszenciája, de akkor még nem találtam. Párat aludva a történtekre bevillant: őszinte. Nem tudom ezt egzaktul megmagyarázni, egész egyszerűen az egész sokkal őszintébbek, valódibbnak tűnt, több tisztaság, nyíltság volt benne. Színvonalban pontosan ugyanaz, mint eddig, ellenben igenis több küzdelem, több lelkesedés, több tűz, odaadás, alázat, ezen felül gólok, fordulatok, izgalom, utolsó perces ordító helyzet, teljesen rendben volt. Mármint majdnem teljesen, mert az az átkozott, hitvány, galádul bujdokló diadal most is sikeresen veszett el látókörünkből, de most már úgy érzem, megharaptuk, megsebzettük testét, már vérzik, már kullog valahol, agóniáját járja, elvánszorgott a mocsokban csúszkálva Somogy megyéig, de nincs tovább, még pár óra, és újra megragadjuk a torkát, s mint egy táplálékhoz régen jutott ragadozó, falánkan szétmarcangoljuk, megesszük, nem is ízleljük, csak habzsoljuk, rágás nélkül korgó gyomrunkba küldjük.
A túra időpontjával kapcsolatban kissé ugyan ambivalens érzéseim vannak, mert bár örülök, hogy egy ilyen szép hosszú, Balaton-menti kaland még a nyárra esik, akkor is, ha a tó vízének hűsítő hatásait ezúttal nem fogjuk kiélvezni, viszont az ilyen időszakokra eső hétvégék átkának - vagyis hogy közös metszete van fesztivál- és nyaralás terminusokkal – létszámunkat mételyező hatása nem tesz vidámabbá. De csüggedésre ok nincs, mert ezúttal hivatalosan is kihirdetem, ami tegnap bizonyosodott be végleg, vagyis, hogy 2014/2015-ben akkor is örülünk, amikor nem, merthogy (és most kénytelen vagyok plagizálni szkenneletlen bajtársainktól),

„Mi akkor is győzünk, hogyha kikapunk.”


HAJRÁ, BÁNYÁSZ!


2014. augusztus 19., kedd

Jó lesz. Mert jónak kell lennie!

Szóval ezen a héten nekem is elkezdődik, valamint nyaralás és egyéb technikai gubancok sem akadályoznak, így néhány megkésett előszónak szánt mondatot kiköhögnék magamból, fiatal barátaim.
Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy az adott, új szezonban formálódó csapat várható teljesítményének megítéléshez alapot adó személyes élményem ezúttal is pont annyi van, mint az eddigi szezonokban, azaz nulla, vagyis pont annyi, amennyi edzőmeccset láttam. Bár ugye amúgy is tartja magát a közhely, mely szerint azokból messzemenő következtetéseket nem lehet és nem kell levonni, ott nem az eredmények számítanak és így tovább, így aztán ezúton is veszem a bátorságot, hogy pusztán a megérzéseim, az előérzeteim, valamint a tapasztalatok, átélt élmények generálta meglátásaim alapján foglaljam össze, mit is várok én attól a szezontól, ami a csoport létezése óta az eddigi legalacsonyabb ligában köszönt minket.
Az, hogy kiestünk, szomorú, elkeserítő, fájdalmas, de erről már elmondtunk sok mindent, és el is fogunk még azt hiszem, itt és most erről nem szeretnék értekezni. Többek között azért sem, mert úgy érzem, úgy gondolom, hogy nem csak mi, a mi klubunk, hanem az egész magyar labdarúgás is rég, vagy inkább sohasem látott mélységben van, és itt, a legbüdösebb mocsár legmélyén gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy második, harmadik, vagy akárhányadik osztály. Igen, persze, lehet látni a különbséget a megyei meg a harmadosztály között, az első és a második között, meg tetszőlegesen kiválasztott bármelyik kettő között, csak éppen ettől még tény: mindegyik kurvára színvonaltalan, elkeserítően gyenge és fájdalmasan szar. Akkor meg nem teljesen mindegy? És akkor most arra engedelmetekkel nem térek ki, hogy minden jel szerint a magyar labdarúgásban (is) az első vagy talán egyetlen közellenség már jó ideje a szurkoló, viszont az üldöztetés mára az elviselhetetlenség határát súrolja, méghozzá oly módon, hogy minél magasabb az osztály, annál nagyobb a "vegzálás-faktor". Innen, ebből az aspektusból nézve pedig kifejezetten öröm, hogy talán-talán, el ne kiabáljam, itt egy kicsivel nagyobb nyugi lesz. Na, nem mintha rengeteg okot adtunk volna eddig is arra, hogy célponttá váljunk, de legutóbb Gyirmóton láthattuk, hogy ez egyáltalán nem szempont...
Szóval ha már itt, akkor mit is várhatunk, mit remélhetünk? Szezon-szinten én azt mondom, feljutást ne várjunk, nem lenne reális, most nem. Legyen egy biztos bennmaradás, ha ennél több, jó lesz, az oké, de én magam várni, pláne elvárni nem fogom. Amivel én már beérném, sőt, ezt azért akarom, követelem is, hogy annak most már legyen vége, ami az elmúlt egy évben történik velünk, vagyis hogy gyakorlatilag mindenki, akivel találkoztunk, belénk törölte a lábát. Méltatlan. Sokszor mondjuk, nem a foci, nem az eredmény elsősorban, ami kivisz minket, és ez így is van, de azért minden ilyen tartalmú kijelentés igazságtartalma mellett ne hallgassuk el, bizony igen-igen demoralizáló az, mikor minden meccs után kicsit összetörve kell hazaérni és válaszolni a kaján "na mi lett"-kezdetű kérdésekre. Amit én várok az az, hogy ennek vége legyen, nem úgy, hogy nem szenvedünk többet vereséget, de úgy, hogy olyat nem, mint Kisvárdán, Gyirmóton és még lehetne sorolni hol, de valamiért most ezek jutottak eszembe. Tartást, becsületet, tisztességet várok a pályán, alázatot, kitartást, hitet. Nem fogom, vagy legalábbis most azt gondolom, hogy nem fogom a dolgokat összefüggéseiben vizsgálni, nem fogok számolgatni, nem fogok tervezgetni, nem fogok az előző meccsekkel, előző időszakokkal foglalkozni, egyszerűen várni fogom a következő hétvégét, a következő meccset, és minden meccs előtt abban fogok bízni, hogy azon a meccsen lesznek motívumok, amik örömmel, pozitív töltettel, felemelő érzéssel töltenek majd el, lesznek góljaink, szép góljaink, apró és kevésbé apró sikerélményeink az adott mérkőzésen, és mindenekelőtt azt, hogy akik ott vannak és játszanak, azok nyerni akarnak. Akarnak. Nem szeretnének, meg jó lenne, hanem akarnak, mindennél jobban. Bárki bármit mond, ez tavaly nem így volt. Ott a többség nagy ívben szart a farmra. "Ez van."-ez a mentalitás volt az általános, és ezt többé nem akarom a pályán látni.
Hogy optimizmusom nem kincstári, azt leginkább a szurkolói ankéton tapasztaltak támasztották alá. Persze, ahogy olvastam az igazolásokat, addig is leginkább felfelé görbült a szám, de igazából azon kívül, hogy jó-jó, oké, retro-csapat, helyi kötődésű emberekkel, akik remélhetőleg magukban hordozzák a lehetőségét annak, hogy a fent vázoltakat a pályán manifesztálják, különösebb, az eredményekben kifejezhető célokat átíró várakozást nem gerjesztettek, nem gerjeszthettek. A szellemiség, az irány azonban mindenféleképpen megfelelőnek tűnt. Aztán az ankéton olyat tapasztaltam, amit még talán soha, vagy legalábbis nagyon rég, talán Sisa Tibi óta nem. Miskei Attila egy ritka szimpatikus ember. Hogy edzőnek milyen, azt nyilván megítélni nem tudom, de hogy egyenes, közvetlen, intelligens, felkészült, mindemellett jó humorú, barátságos, azt bátorkodom az alapján a közel egy óra alapján megállapítani. Részletek említése nélkül, volt ott olyan kérdés, amire talán egyik-másik edző kitérő, semmitmondó választ adott volna, ő nem.
És ami még ennél is fontosabb: büszke rá, hogy ennek a klubnak lehet az edzője, tudja, hol van.

Az indulásról lemaradtam, de azért ahogy hallom-olvasom, egynéhány biztató jel már akadt, lesz ez még jobb is, szerintem adjunk időt, bizalmat mindenkinek, akitől korábban megvontuk, az is mutathassa meg, bizonyíthassa be a pályán, hogy az emberek tudnak változni, javulni. Próbáljuk élvezni ennek a szezonnak minél több pillanatát, egymás társaságát, a túrákat, a söröket, ahol lehet, ott a hangosbemondókat, s tegyük mindezt úgy, hogy közben értéket közvetítünk, mintát, erkölcsöt, tartást mutatunk, legyünk igenis mások, mint a legtöbb lelátói közösség, itt ne legyen korpa, nekünk továbbra sem kell verekedni, pofázni, nekünk továbbra is annyi a dolgunk, hogy mindenhol ott legyünk, és kulturáltan szórakozzunk.

HAJRÁ, BÁNYÁSZ!

2014. augusztus 4., hétfő

2014/15, ősz

1. forduló     2014.08.16 - RÁKOSMENTI KÖZSÉGI SK - TATABÁNYA 
2. forduló     2014.08.23 - TATABÁNYA    - BKV ELŐRE
3. forduló     2014.08.30 - NAGYATÁDI FC - TATABÁNYA 
4. forduló     2014.09.05 - TATABÁNYA    - GYŐRI ETO FC 
5. forduló     2014.09.13 - VESZPRÉM   - TATABÁNYA
6. forduló     2014.09.20 - TATABÁNYA    - DIÓSD
7. forduló     2014.09.27 - BALATONFÜREDI FC - TATABÁNYA 
8. forduló     2014.10.04 - TATABÁNYA    - BUDAÖRS
9. forduló     2014.10.11 - CSEPEL FC    - TATABÁNYA
10. forduló     2014.10.18 - TATABÁNYA . - SÁRVÁR FC
11. forduló     2014.10.25 - DOROGI FC - TATABÁNYA 
12. forduló     2014.11.01 - TATABÁNYA . - TÖKÖL
13. forduló     2014.11.08 - MOTIM   - TATABÁNYA 
14. forduló     2014.11.15 - III. KERTVE - TATABÁNYA 
15. forduló     2014.11.22 - TATABÁNYA    - ÚJBUDA