2014. szeptember 19., péntek

Birka vagy, magyar!

Mivel itt én, és csakis én vagyok a cenzúra, és mivel én semmit nem szűrök meg, azaz a demokrácia úgy működik itt, ahogy ebben az országban sehogy, néhány őszinte gondolatot két témában had osszak meg veletek.

1. Pintér, MLSZ

Buzi MLSZ! 

Sohasem gondoltam volna, hogy valaha el fog jönni a pillanat, amikor nem fogok tudni tiszta szívből szurkolni a magyar nemzeti válogatottnak. Amikor mások olyanokat írtak, mondtak, hogy ők már ebben az állapotban vannak, és amíg ez vagy az az MLSZ-elnök van (nem most, nem ebben a periódusban alakultak ilyen attitűdök először...), addig őket nem érdekli a válogatott, nos, én mindig azt gondoltam, hogy ez egy olyan dolog, amit én sosem fogok érezni, mert akármi is van, ők Magyarországot, a Hazámat képviselik, és akárki is legyen az elnök, az edző vagy a játékosok, én bizony mellettük fogok állni lélekben és olykor a lelátón.
De.
Aztán jött Csányi, jött Faszrajz. Ez már nagyon-nagyon rossz ómen volt számomra, mert sosem szerettem az öreget, és teljesen egyértelmű volt, hogy vele soha semmi érdemleges nem fog történni. Bár voltak apró sikerélmények, mert ezt kár lenne elvenni attól az időszaktól, de a vége pont olyan lett, amilyennek az  meg volt írva. Akkor éreztem először ebben az érában, hogy a válogatott szereplése, történetének alakulása, sorsa mintha meg lenne írva, és ezt a könyvet én már olvastam is volna. Pont azt történt, amire számítottam.
Azonban nemcsak a fájdalmas beteljesülés következett be, de méltó jutalom is a távozás formájában, mely némi gyógyírt jelentett sajgó sebeimre. Némi remény csillant fel a dilettantizmus setét egén, és én naiv (ennyi év után...) még mindig azt hittem, hogy ha odafent azt mondják, szakmai koncepcióváltás következik, és kompetens vezetése lesz a válogatottnak egy, a feladat ellátására alkalmas, tapasztalt külföldi mester személyében, akkor az úgy is lesz.
Amikor azt hallottam, Pintér, azt hittem, április 1-jét áttették decemberre. Ott nálam vége volt, teljesen vége volt a Csányi-érának, ami eróziós folyamat persze már régen megindult, de akkor ért el oda, hogy az ő regnálásába kezdetben vetett hitem utolsó molekulái is az enyészeté lettek. Attól a ponttól egyértelmű volt, hogy itt totálisan hülyére van véve mindenki. Illetve nem, bocsánat. Nem mindenki, "csak" mi, szurkolók. Hogy mi vagyunk az egyetlen olyan ország, ahol a futballban mindenkinek számít a véleménye, csak azoké nem, akikről az egész szól... És most nem ultrákról, hoolokról, akárkikről beszélek, őket szopatják mindenhol. Hanem bárkiről, akit érdekel a foci. Fogtak egy ventilátort, beleszartak, és felénk tartották.
Akkor azt mondtam, amíg Pinyő a kapitány, nem érdekel az egész. Röhögtem az összes balfaszságán, már idegeskedni sem tudtam. Végignéztem, ahogy teljesen nevetségessé tette a válogatott intézményét, de csodálkozni nem tudtam. Ekkor éreztem másodszor, hogy olyan forgatókönyv lapjai pörögnek előttem, melyek egy tragikomédiát vázolnak fel, s melyet már magamévá tettem korábban. Borítékolható volt minden, minden egyes bukott eredménye, egyszerűen kódolva volt, és igen, az északír vereség is. Be kell vallanom, nevettem, örültem a második gólnál, mert minden egyes siker, amit elért volna, konzerválta volna a magyar szakma pozícióját. Ennek pedig nem volt szabad bekövetkeznie. Mert igen, szar a focink úgy, ahogy van, az alapoktól a kémény tetejéig, velejéig romlott az egész közeg, de ettől még meg kell próbálni abból, ami van, a lehető legtöbbet kihozni, hogy ne röhögjön már rajtunk minden egyes jöttment. Legyen legalább egy kis méltóság, egy kis tartás abban a szegmensben, ami kifelé, a világ számára a magyar focit elsődlegesen jelenti, képviseli. Ennek pedig alapfeltétele volt, hogy Pintér nem maradhat.
De a végére, a végére én komolyan mondom - és itt jön a következő fordulat - már sajnáltam szerencsétlent. Nem szerettem soha, nem is fogom, de azt hiszem nem lehet elvitatni tőle, hogy egy szerencsétlen áldozat. Ő azért a maga szintjén igyekezett, tanult, képezte magát, de hát egyszerűen ez a közeg nevelte ki, meg voltak határozva az alapjai, a keretei, a határai, nem lehetett jobb. Viszont a többi sunyi, alattomos, álszent, köpönyegforgató, korrupt, aljas, szarházi mocskos szemétládával ellenben, akik az MLSZ teljes testületét alkotják, ez az ember legalább őszintén jót akart.

A magyar foci tragédiája, de egyben profán kórrajza is, hogy neki kell elvinnie a balhét. Egy személyben.

Aki kinevezte, s akinek pontosan látnia kellett volna előre, mi fog következni (ahogy láttam én is és minden épeszű szurkoló), ennek ellenére kidobott egy évet az ablakon, annak vele együtt kellene elhúzni a véreres faszba. Csányistól, komplett elnökségestől, mindenestől.


2. Tatabánya, MLSZ

Buzi MLSZ!


NB III, alig néhány néző, meg kellene őket ünnepelni, szirmokat szórni eléjük, táj lányokkal kezeltetni a szünetben, életjáradékot fizetni nekik és a nevüket kőtáblába vésni! És akkor őket, akik még maradtak, a 48 csapatra talán 100-an (lehet hogy nincs ennyi), őket szopatom, de úgy ám, hogy amíg ott vagyok, szépen kedélyesen elbeszélgetek, eljópofizok velük, személyesen, empirikus úton felmérem, hogy normális, intelligens, értelmes emberek, nem balhéznak, csak szórakoznak, kikapcsolódnak, élvezik egymást és az életet, aztán mikor beérek, leadom a jelentést, mely szerint gazemberek, akik össze-vissza szidnak mindenkit?

Magyar foci, Magyarország, mi van veled, hova tartasz? Milyen kór fertőzött meg, drága Hazám?

Orbán, Csányi, MLSZ-ellenőr, miféle emberek, miféle lények vagytok ti, milyen anya szült benneteket?

Az utolsó órákba léptünk. De mi akartuk. Fülkeforradalmárok. És 2018-ban, majd a koronázásig minden alkalommal újra meg fogunk hajolni.

Pedig akár jó hely is lehetne Európa közepe...






2014. szeptember 6., szombat

Jó szerencsét!



Bányásznap, napsütés, ETO, mindenki a stadionba!

HAJRÁ, BÁNYÁSZ!