2013. május 28., kedd

Merci beaucoup!

Mert mit is mondhatnék mást egy "kis francia csoport" tagjaként annak az embernek, aki immáron 14 éve erőforrásokat nem kímélve, kimeríthetetlen lelkesedéssel tesz meg mindent azért, hogy Tatabányán életben maradjon a szervezett lelátói élet? Emberek körülötte jöttek-mentek, volt, aki hosszabb ideig tartott ki, volt, aki rövidebben bírta, volt aki szüneteket tartott a jelenlétét illetően, de ő az, aki állócsillagként ott tündököl a bányászváros szurkolói életének manapság is pislákoló egén azóta, hogy 1999 tájékán néhány útkereső lurkó úgy vélte, hogy eljött az ideje annak, hogy a megyeszékhely klubjának is legyen egy őt tűzön-vízen át elkísérő támogatói bázisa, amely azonban nem csak ott van a lelátókon és a korlátok mellett, de látványelemekkel, koreográfiákkal, összetettebb dallamokkal operáló énekekkel is segíti a pálya katonáit. Ő az, akit túrát szervez, aki hozza a drapit, aki a szellemiséget táplálja, a lelket erősíti, aki barátságos mindenkivel, aki befogad, aki diplomáciailag kezel, aki türelmes és toleráns, aki támogat és segít, aki összefogja az egészet.
S aki nem csak arra figyel, hogy a meccsen minden rendben legyen, de arra is, hogy ez az egyedülálló társaság (aki nem ért egyet a jelzővel, annak bármikor szívesen szóban, de egyszer majd itt írásban is elmagyarázom, miért gondolom ezt a legadekvátabb minősítésnek) a pályán kívül se szakadjon el egymástól, hogy akkor is összetartozónak érezhessük ezt a piciny kompániát, ha éppen híján vagyunk annak, amihez szívünk örökre odanőtt: a futballeseményeknek.
A legutóbbi szombat is pontosan ennek a "hadműveletnek" volt a szerves része, amiért mindenki nevében tisztelet és köszönet drága jó Bécinknek, nem tudom mikor kaptad az 'Apa' jelzőt, de ennél találóbbat keresve sem lehetett volna lelni érdemeid ismeretében. Köszönjük a kulináris élvezeteket neked és Timinek, köszönjük hogy befogadtatok és elviseltetek ennyi fröccskirályt egy fél napon át. Fantasztikus szombat volt (persze ezt az egy dolgot kivéve), s picit utalva gengünk fent említett, majdan taglalandó jellemzésére itt most röviden csak annyit, hogy vérmérsékletem és kialakult értékrendem birtokában szavakkal el nem mondható örömmel tölt el, hogy az életem legnagyobb szenvedélyét jelentő futballeseményeknek olyan társaság körében hódolhatok, ahol a legdurvább és legelvetemültebb esemény az, ha valaki kedvenc csapatának a Bl-döntő 89. percben szerzett győztes gólját követően másfél deci sört kiborít...
Ezt az egészen kivételes lehetőséget és permanens élményt viszont mindannyitoknak köszönöm.

Végül szeretném megidézni azt az embert, de talán inkább helyesebb ha azt mondom, hogy jelenséget, amely szintén, ha nem is személyesen, de szellemiségét tekintve mindenképp részt vett a dzsemborin :)

2013. május 24., péntek

Fuzi Belcsút!

Mindenféle különösebb köntörfalazás nélkül azt mondom: a szezon legfontosabb mérkőzése következik. Ez akkor is így lenne, ha betonbiztos bentmaradók, vagy épp már bajnokok lennénk, esetleg a kiesésünk lenne már kőbe vésve, ismerve a nem felejthető közelmúltbeli kapcsolatot az ellen kevéssé nagyérdemű vezetőségével. Meg akkor is az lenne, ha akárki más ellen játszanánk most, mert a jelenlegi, táblázaton elfoglalt helyezésünket és a hátralevő fordulók lehetséges kimeneteleit vizsgálva a ma délutáni összecsapás akkor is kiemelt jelentőséggel bírna.
Na de így, hogy ez a két tényező egyazon kilencven perc erejéig olvad össze, alkot közös metszetet, olyan délután vár ránk, aminek hevülete rég nem látott hőfokokat ér majd el várakozásaim szerint.

Opció pedig csak egy van: GYŐZELEM!

2013. május 20., hétfő

Befejeztem

Legutóbb Sopronban voltam Tatabánya-meccsen, reménnyel telve, bizakodva, a sikerbe vetett őszinte hittel utaztam a forró májusi napon a találkozóra, ami aztán adott olyan élményeket, amiket itthon ritkán tapasztalunk, Nb 2-ben meg főleg, de ettől függetlenül a vége: zacskó. Azóta 3 ütközet zajlott nélkülem, 9 pont és 0 kapott gól a mérleg. Azért ezek igen komoly jelek voltak, a hatásukra megejtett elemzésem végkövetkeztetéseként rá kellett jönnöm, hogy baszki, rossz ómen vagyok.
Úgyhogy a hátralevő 2 (így csak ennyi lesz, és nem 4) meccsre rárakom a "skip" bélyeget, és bízom benne, hogy a karma törvényei az elmúlt 3 hétvégéhez hasonlóan hatnak majd.

Szombaton találkozunk Bélánál, majd meséljétek el részletesen az akkorra már négyrészessé váló szekvenciánk igaz történetét.

2013. május 1., szerda

Most vagy...?

Ma egyszerűen nincs más lehetőség, csak a győzelem. Chokitósan vagy szépen, egy árva öngóllal vagy fiesztával, de ha komolyan gondolja bárki, akinek szerepe van a csapat játékában, szereplésében (mi sajnos ilyen szempontból periférikusak vagyunk), hogy egy megyeszékhely csapatának minimum a másodosztályban a helye, akkor most kell tennie érte, mert alighanem ez az utolsó alkalom. Hiába van még ezen kívül is 5 meccs, egyszerűen a mostaninak olyan súlya van pszichés és minden egyéb szempontból is, hogy ha ezt nem húzzuk be, én a magam részéről elbúcsúzok azoktól a vízióktól, hogy jövőre Bányász-meccsekre utazok a Dunának a túlsó felére.

De nem így lesz, mert ezt meg fogjuk nyerni. És csak szólok, hogy gólparádéval. Mert a munka szeretet ünnepét most a pályán munkával fogják ünnepelni a srácok.

És egy kis "népművelés" a végére, mert bár én azt hittem, ezt az örökérvényű, grandiózus eposzt mindenki ismeri, vasárnap hazafelé tartva a kis szappantartó kabinjában kiderült, hogy mégsem. Úgyhogy tessék nagyon figyelni... :)