2013. szeptember 28., szombat

Győzelem és más semmi

Most nem eresztem bő lére, a héten már megtettem.

Bátorság, erő, férfiasság! És győzelem, mert nincs más lehetőség.

Meg is lesz. Győzni fogunk!


2013. szeptember 25., szerda

Ritka hétközi

Mostanában úgy adódott, hogy legjobb esetben is heti egyszer éreztem rá ellenállhatatlan késztetést, hogy kiírjam magamból az éppen bennem kavargó, tatabányai futballélettel és lelátóval összefüggésbe hozható gondolatokat. De a most szombati események zavart okoztak ebben a bejáródott ciklikusságban... Mert most valahogy olyan típusú érzelmek fortyognak bennem, melyek kétpólusú mivoltukból fakadóan egészen nagy hatásfokkal dolgoznak saját maguk könnyű feldolgozhatósága ellen. Erre az állapotra márpedig - különösképpen ha figyelembe vesszük enyhe grafomán elhajlásomat - a legjobb kezelés, ha üstöllést kiírom magamból panaszaimat. (Hogy ezen poszt megkezdése előtt épp a írást abbahagyni képtelen Sade márkiról szóló Quills című filmet fejeztem be, az már csak a sors véletlen iróniája.)
És hogy mi is valójában a fent említett két pólus? Röviden: erős kettősséget okoz bennem az a magammal folytatott polémia, hogy most akkor mit is kellene éreznem a csapatunk eddigi teljesítményével, úgy un bloc az idei szezon eddigi részével, történéseivel kapcsolatban. Mert az mondjuk egy dolog, hogy úgy konkrétan az egy szem Vasas-meccset leszámítva nem nagyon volt idáig értékelhető eredményünk, de valahogy ettől függetlenül a játékot is lehetett élvezni, meg jó volt ott lenni a lelátón is (Békéscsaba mínusz, ott nem is voltam, de szerintem ha lettem volna is, max azt gondolnám, hogy eddig keretbe van foglalva a szezon minden szempontból). És az igaz, hogy ez utóbbival nem volt gond ezúttal sem, sőt új élményekkel is gazdagodtunk (ki hallott már ilyen "Szotyi-szonátát" ezelőtt?), plusz megismertük a szerintem az ország egyik legszimpatikusabb másodosztályú fociközegét, csakhogy odalent a srácok valami olyan minősíthetetlen gaztettet hajtottak végre, amire nehéz feloldozást lelni. Mindjárt azonmód hozzáteszem, hogy persze töretlenül és cseppnyi kétség nélkül bízom ezen engesztelési folyamat első lépéseként elővezetendő ZTE elleni szombati sikerben, csak valahogy kevésbé delejes pillanataimban egyre nehezebb elhitetnem magammal, hogy e remény nem pusztán kincstári optimizmusból táplált. Mert hiába olyan magasfokú a meccseink élvezeti szintje, mintha Zdenek Zeman lenne az edzőnk, ha egyszer az eredményeink is pont az ő munkásságának hatékonyságát tükrözik... Lassan biztosak lehetünk benne, hogy annyi gólt kapunk, mint egy jobb képességű vízilabda csapat, így pedig nem elég, ha Ádám vagy Fredy néha elsüt egyet-egyet. És egyszerűen nem tudom, hogy miben lehetne, kellene bízni, ha nem egy-egy elkövetkező meccs végkimenetelét latolgatjuk, hanem mondjuk a bennmaradási esélyeinket. Persze, a lemaradásunk pontban kifejezve nem sok, egy győzelem a középmezőnybe repíthet, csak sajnos láttuk már elég sok bajnokság elég sok szezonját ahhoz, hogy tudjuk, a 6. forduló utáni állás már hellyel-közel reális képet fest egy liga erőviszonyairól.
Na de baszni rá, ezt kábé tudtuk a szezon előtt is, nagy meglepetés nem ért, a szomorúságot is inkább az okozza, hogy azért szerettük volna, ha mégis ott van a fa alatt az a bizonyos becsomagolt doboz. De nincs, és ez akkor is fáj, ha tudjuk, hogy még a hétvégi, amúgy minden szempontból a klubtörténet egyik mélypontját jelentő eredmény ellenére is nehéz lenne felelősöket találni, megnevezni olyanokat, akikre egyértelműen rá lehet húzni a vízes lepedőt, akiket lehet hibáztatni (mindez persze csak a bosszúság feldolgozásában segítene, mely saját tapasztalatom szerint legalábbis könnyebb, ha van kire haragudni:), ugyanis ezek a srácok alighanem ennyit tudnak. És jelenleg ők a mi csapatunk. Még akkor is, ha most nem vagyunk büszkék rájuk...

Akárhogy is, ott leszünk a ZTE ellen is, meg azután is Csepelen, de azt gondolom, mi már elrebegtük a "szeretlek" szót, most nekik kell "nyilatkozniuk"...

2013. szeptember 21., szombat

Jack Kerouac-emléknap

"Annyi bajom legyen csak, mint kurvákon a viselet."

Lehetne ez egy általánosan megfogalmazott életszlogen is, valójában azonban "csak" egy sor a kedvenc zenekarom egyik legkedveltebb eposzából. Viszont tökéletesen leírja filozófiámat az életről, pusztán ez az egy sor is. Amiről meg a zenedarab szól, mely magában foglalja ezt sort, nos, az az egész előttünk álló mai napot foglalja keretbe. Mert mit is mondhatnék egy olyan nap kezdetén, melyen Tatabányától 370, de innen Egomból jövet egész pontosan 430 kilóméter áll előttem...  Nos, csak ennyit: szeretem a Hazám!


Bár most csak pályán, de a felét kb. átszeljük, tehát ha valamikor, most jogos az érzés: bekebelezem Kelet-Magyarországot! Várom a túrát, jó lesz, nekem tetszik a csapatunk is, hajrá Bányász!

Csak most már végre el kellene kezdeni gyűjtögetni a pontokat is...


Ui: Ezt nem akartam, de most úgy érzem, muszáj ideraknom:

2013. szeptember 14., szombat

When Saturday comes

12 gól 4 meccsen az sok. 23 gól 6 meccsen meg kurva sok. Valamit tehát sürgősen kezdeni kellene ezzel a védelemmel, mert azt gondolom, előre jó lesz ez, az egyik bajnokesélyesnek idegenben kettőt rajzolni elfogadható produktum. De amit a saját kapunk előtt művelünk, azt Bandi körülbelül megfelelően jellemezte tán a negyedik siófoki gól után, mikor azt mondta "Nem igaz, hogy kétpercenként gólt kapunk". Pedig majdnem igaz sajnos...
Ellenben a dicsőségesnek kevéssé nevezhető Ligakupa-performanszunk ellenére továbbra is tartom, amit a Vasas elleni meccs 93. percének mámorában kiáltottam bele a Bányász-napi kora estébe, hogy van csapatunk. Illetve így, a hevület befolyásoltságától távolabbra helyezkedve talán úgy pontosítanám a dolgot, hogy lesz csapatunk. Mert az, ha kikaptok 3 góllal, de neked mégsem egyértelműen kellemetlen emlék egy meccsnap, és az 5 dugó ellenére is inkább az jut eszedbe, hogy jól játszottak a srácok, volt bennük potenciál, elképzelés, az mindenképp valamit jót jelent. Valami jónak a kezdetét, remélem.

Ma pedig ismét egy olyan találkozó jön, amit lehet majd élvezni, erős ellenfél, szurkolókkal, a csapatban ismerős arcokkal, teher a vállunkon 0, nem ezt kell hozni mindenáron, tehát csak nyerhetünk ezen a délutánon. Akkor is, ha nem lesz 3 pont.

De inkább legyen.

Nincs már sok hátra, pörögjetek hát fel Ocho Macho-ékkal.
   

2013. szeptember 7., szombat

Na de majd ma...

Tegnap volt egy apró megszólalásom az fb-n, mely szerint a második "DP" elnevezésű hadműveletnek kellett volna következnie. Az első a svédek és a budaörsiek közreműködésével 2 évvel ezelőtt hibátlanul sikerült, ezen emlékek által befolyásolva pedig úgy tűnik, képes voltam teljességgel hiú ábrándok táplálására. Nem minta akár péntek reggelig is ne jártam volna arealitások talaján, de valahogy reggelre átvette a szerepet a hazafias hevülettől vezérelt elfogultság.
Le van szarva, ez a a realitás, nincs ezzel gond, persze a lélektelen játékkal igen, dehát olyan a válogatott, amilyen az ország s az abban élő emberek. Tisztelet a kivételnek persze, mint mindig, de ettől még a konklúziók nem változnak.
Viszont itt van a mai nap.
Tán az utolsó nyárias hétvége, a Balatont utoljára látva úgy, hogy nem csak elutazunk mellette, hanem kifejezetten célpont is, a pályán a csapat, ami a legutóbbi alkalommal, mikor láttuk, felejthetetlen eufóriát okozott (gondolom szerdán nem csak én nem láttam őket...), tehát szokásos optimizmusomat is elővéve ki kell jelentenem: itt ma nagy nap lesz kérem szépen, akkor is, ha az ellenfél papíron is meg a valóságban is erősebb nálunk és velünk ellentétben a feljutásért harcol, de ma itt csak egy Bányász csapat győzhet.

A kék.

2013. szeptember 5., csütörtök

Fredy a házban

Egyszer régen valamikor volt már egy hasonló tartalmú poszt (ez itt), azzal a kevéssé elhanyagolható különbséggel, hogy az erősen off-topic jellegű volt, már ha eme portált szigorúan Tatabánya-centrikus blognak vesszük, és nem tágabb értelemben a focival bármilyen összefüggésben is szívesen foglalkozó virtuális platformnak. A mostani esetben eme szűkítéshez ragaszkodva is erősen Bányász-centrikus a tartalom.
Mert, feleim, itt bizony a zene és a foci továbbra is bimbózó kapcsolatának újabb, eddig számomra ismeretlen randevújáról van szó olyan szereposztással, hogy a stáblistáról az FC Tatabánya nevét elhagyni történethamisítás lenne. :).

Na de nézzétek csak!


Bizony, jól látjátok, vagy akinek nem sikerült megfejtenie: eme dallamra írt eposz elkövetője csapatunk jelen pillanatban egyik, hanem "a" legjobb, de mindenképpen (holtversenyben) legeredményesebb tagja, a zuglói fenegyerek, Ferkó Csabi!

Nekem mindig tetszett, ha valakinek a karaktere összetett, érdeklődési köre sokszínű, nem korlátozódik egy területre és egymástól látszólag teljesen eltérő spektrumokban is képes az átlagostól magasabb szintűt alkotni. És mivel abban teljesen biztos vagyok, hogy páran most inkább cinikusan húzzák félmosolyra az arcukat, jelzem, hogy aki jobban focizik ÉS kiválóbb rapzenét alkot, jelentkezhet nálam egy ingyensörre. :)

Továbbiakat Fredy-től találhattok itt és itt

Ui: a találatért köszi a banyaszdrukker.hu-nak, nélkülük most sem tudnék Csabi másik oldaláról.