2016. október 29., szombat

Élt, él, élni fog

Újra meccs.

Ennek a normál "békeidőben" teljesen átlagosnak számító kijelentésnek most valahogy egészen más az íze, a zamata. Meg persze az érzés is, ami hatalmába kerít, ahányszor csak eszembe jut e tény, és ez a héten bizony elég gyakran megtörtént. Tény persze az is, hogy azokban a bizonyos boldogabb, kevéssé vészterhes időkben egy teljesen tetszőleges forduló, hétvége közeledtén is átjárt ugyanez a bizsergés, de most, hogy - remélhetőleg és minden bizonnyal csak átmenetileg - több problémával, nehézséggel küzdünk, mint egy átlagos honi egylet hívei (pedig mindenki másnak is van elég nyűge már pusztán abból a tényből fakadóan is, hogy magyar csapat lett a kedvencük), bizony ez az érzés még inkább felértékelődik.
Meg kell mondjam őszintén, talán valamivel jobban viseltem ezt a meccsmentes periódust annál, mint ahogy azt vártam magamtól előzetesen, de ebben azért főszerepet játszott az az igen-igen boldogságos és örömteli élethelyzet is, amiben épp most vagyok, amibe közel 4 hónapja kerültem. Mondhatom azt is talán, hogy ha már egyszer a sors (meg az önko, meg a pornómanó, meg még páran) ezt a forgatókönyvet akarta írni klubunk és brigátónk számára, akkor részemről alkalmasabb időszakban nem is tehetné. Hiszen jó eséllyel meccsre járási szokásaim így is, úgy is megváltoztak volna mostanában, viszont így legalább nem terhel az a nyomasztó érzés ráadásként, hogy sok lelátói kalandról, élményről kellett lemondanom.
De ez semmit nem változtat az alapálláson.
Ez így egy áldatlan állapot, ami nem tarthat örökké. Ezt a status quót záros határidőn belül fel kell számolni. Nincsenek illúzióim már és ezért nem hiszek abban, hogy az ez irányba történő elmozdulás érdekében bármit is tehetnénk ezen a meccsen, ettől függetlenül kutya kötelességünk, hogy a rendelkezésre álló szerény eszköztárunk felhasználásával mégis erre törekedjünk. Nagy valószínűséggel nem lesz elég vér a pucájában senkinek a helyzet okozói közól ahhoz, hogy ezt a meccset a helyszínen megtekintse. Ez csak addig volt sikk, amíg nem kellett semmilyen negatív visszacsatolástól, urambocsá komolyabb inzultustól tartani, amíg el lehetett adni a fb-profiloknak, hogy boldogság, vidámság van. Amióta ez nincs így, azóta már elég az eredményjelzőről Rómából posztolgatni és olaszul dicsőíteni a szín magyar csapatot.
De tudjátok mit? Talán sosem reméltem még annyira, hogy tévedni fogok, mint most...

Egy viszont biztos. Bármi lesz a vége ennek a szezonnak, én ezt a csapatot itt és most nyilvánosan megkövetem. Akkor is, ha több pontot nem szereznek, és akkor is, ha beigazolódik az, amit szezon előtt vizionáltam, vagyis végül tükörsima kiesés lesz a vége. Ezek a srácok gyakorlatilag pénz nélkül, kötyönökön élve is becsülettel hozzák az eredményeket, többet és jobbat, mint az várni lehetne, és ez még akkor is igaz, ha azért egy-egy komolyabb szégyenfolt is be-becsusszant. Csakhogy az sajnos realitás-ízűnek tűnt, ha túlzónak is egyben (gondolok itt persze Kaposvárra), viszont az, hogy ilyen körülmények között érkeznek a három pontok is rendre, mindenképp dicséretet és tiszteletet érdemlő moralitásról árulkodik. Ezért, bár lehet, hogy nem is kellene, de én mégis azt javaslom, azt kérem, hogy őket ne bántsuk ma sem, akkor sem, ha pusztán a játék képét illetően lehet, hogy lenne majd okunk rá. Akik többször voltak kint idén, mint én, azok pontosan tudják, hogy eddig sem a meccsek élvezeti értékéhez történő hozzájárulásuk volt az, amiért járt nekik a taps.

Lassan két hónapja jelentkeztem itt legutóbb digitális papírra hányt betűsorral, pedig éppenséggel volt, lett volna miről írni a klub körül történt események kapcsán. Hogy mégsem tettem, annak sok más, és legfőképp a fent már citált boldog, ámde az időbeosztást nagyban meghatározó mérföldkő mellett azért a legfőbb oka talán mégiscsak az apátia, ami a teljes nihil felé történő rendületlen masírozásunkat részemről körülölelni kezdte. És ez mindig félelmetes, mert nem tudni, van-e belőle visszaút. Pár hete Dani kérdezett valami olyasmit, hogy "de ugye nem fog teljesen szétesni az egész?". Akkor én magabiztosan azt mondtam neki, hogy nem, dehogy, az nem lehet, mert ennek a gyökerei jóval mélyebbre nyúlnak már annál, semmint hogy ez bekövetkezhessen. De őszintén szólva arra nem tudtam volna válaszolni, hogy az egész meddig tart. És noha a mai nap még mindig nem a vége, de amikor azt érzem, hogy kurvára nem érdekel az időjárás, leszarom, hogy ki az ellenfél, azt is, hogy milyen osztályban játszunk, akkor tudom, még erősebben és még biztosabban, mint amikor Daninak válaszoltam, hogy akármikor is tárul elénk a visszarendeződés beköszöntének ajtaja, én ott leszek és veletek együtt fogok belépni rajta.

Kell ez az érzés, kell ez a társaság, kell a klub, kell a Turul Ultrái.

És megint, kellett egy zene. Még mielőtt gondolkodni kezdtem volna, hogy mi legyen, már be is villant, címe mellett néhány helyzetünkre mottóként reflektáló sora okán is adekvát.