2011. szeptember 26., hétfő

Ez egy fos!

Egy nulla, egy semmi, egy kárhozat. Gondoltam, hogy várok egy napot az értékeléssel, hogy próbáljam az indulataimat legalább valamelyest katalizálva minősíteni ezt a szenvedést, de az a helyzet, hogy sokat nem árnyalódott a véleményem. Olyan szélsőséges kijelentésekbe nem bocsátkoznék, hogy ez a legrosszabb Bányász, amit valaha láttam, mert azért volt már erre a címre jelentkező bőven, de hogy a mostani is eséllyel pályázik a nem túl dicső titulusra, az teljesen biztos. Aki nem látja ezt a borzalmat hétről hétre, az esetleg csodálkozhat, hogy egy éllovastól mindössze 3 pont hátrányban lévő csapatra vajon miképpen aggathatok effajta verbális szarcsimbókokat, de azt hiszem akinek nem a felcsúti második félidő volt az egyetlen élménye ennek a gárdának a „produkciójával” kapcsolatban, az többé-kevésbé egyet fog velem érteni. Elképzelés, taktika, összeszokottság semmi, nincs két ember, akinek lenne valamilyen, akármilyen minimális szintű játékkapcsolata, a védőink helyezkedése botrány, középpályás labdaszerzés kevés, mint paradicsomban a proletáröntudat, támadójátékot akkor látunk, ha tévét nézünk, a lövésekről lassan csak a falusi búcsúk céllövöldéire tudunk asszociálni, van viszont mindezek helyett eladott labdák tömkelege, rossz megoldások garmadája, alibi-passzok tengere, egyszóval siralom. Van egy Sitku Illés is, aki szegénykém egy ideig legalább a tizenegyeseit berúgta, most már ugye azt sem mindig, de azon kívül láthatóan szenved, mérgelődik, ideges, mert használható passzt nem kap, a rápasszolt labdákkal meg háttal a kapunak lófaszt nem tud kezdeni. És akkor ez volt minden, amit az előrejátékunkról vért izzadva le lehetett írni. Ez egyszerűen kurva gyenge. Ez a szezon elején még, zsákban a három ponttal valahogy kimosdatható bűn volt, de most már nem az. Akkor sem, ha a Gyirmót az ellenfél -  akiknél van nettó egy darab, az átlagnál valamivel jobb játékos. Mondjuk most is leszarnám, ha a trojka most is el lett volna hozva Arrabona külvárosából, mert ez egy olyan fura sport, hogy az eredmény gyakorlatilag minden, a 90 perc alatt kifehéredett hajszálat vissza tud színezni, de most már egymás után másodszor „hajfesték” nélkül maradtunk úgy, hogy elvileg mi volnánk a csoport egyik (?) legjobb költségvetéssel rendelkező csapata…

2011. szeptember 16., péntek

Tatabányai Bányász SC - Real Madrid CF 2:1

30 évvel ezelőtt nagy nap volt Tatabánya életében. Közülünk a legtöbben akkor még vagy járni tanultak, vagy homályos hosszútávú tervek voltak csak, de hozzávetőlegesen háromszázezer embernek minden vágya az volt, hogy aznap bejusson a Bányász-stadionba. Ez huszonkétezer szerencsésnek sikerült is, ők azok, akik egy életre szóló élménnyel lettek gazdagabbak. Nekünk maradnak az elbeszélések, az anekdoták, amelyek közül az egyik legautentikusabb az akkori edző fiának tolla által öltött írásos formát, s jelent meg a FourFourTwo magazin októberi számában. Peti közreműködésével most azok is elolvashatják, akik nem az újságot még nem látták.




Közvetítések, beszámolók:

2011. szeptember 15., csütörtök

Miért éppen Grosics Gyula?

Vetődött fel bennem a sokak számára talán furcsának és szokatlannak ható kérdés - a stadionavató, névadó ünnepség közeledtével. Miért jut eszébe valakinek kétségbe vonni a leendő névadó személyének jogosságát erre a címre annak a stadionnak a kapcsán amely olyan sok embernek jelentett és jelent most is ebben a városban és a környékén egyetlen szórakozási lehetőséget és adott olyan újra és újra előbukkanó emlékeket amelyekre az ember 10-20-30 év múltán is tisztán emlékszik. Kevés ilyen élmény van az ember életében és ez a stadion  - és a csapat - sokaknak pont ilyen élményforrás. Azt gondolom, hogy a tatabányai kollektív emlékezet, a Bányász szurkolóinak rengeteg emléke egy sor olyan játékost - esetleg edzőt - vethetett volna fel a döntéshozók elé akik megfelelnek ennek a kollektív emlékezetnek, olyan játékosok kerülhettek volna a listára akik meghatározták a közhangulatot ebben a speciális városban - amelynek hétköznapjai a bányász-lét határozta meg és a bánya adta a hátteret mindenhez. Akik itt születtek, itt kezdtek el gyerekként játszani és minden vágyuk az volt, hogy egyszer-kétszer-százszor-ötszáztízszer játszhassanak kék-fehérben. Sokan vannak ilyenek. Akik itt voltak és itt maradtak. Mert nekik ez a város és ez a stadion és a csapat nem egy száműzetés színhelye hanem az életük része.Akik az utolsó meccsüket nem zöld-fehér mezben akarták "lejátszani". Például Szabó Gyuri. Szabó György Stadion. Nekem ez is tetszene. 
Persze tudom, Aranycsapat meg VB döntő, világhír meg minden...de...nekem többet jelent, hogyha valaki tudja volt csapatának történetének legnagyobb eredményét - és nem a napokban tudja meg, hogy róla nevezik el a stadiont...biztos sokat jelent neki miután már hetekkel,hónapokkal korábban ismert volt ez a hír. 
Lehet túlságosan szőrszálhasogató vagyok, akár szentimentális is, lehet túlságosan szurkolok a helyi csapatnak, túlságosan fontos számomra, hogy ne politikai alapon, ne "hírességi-mérőszám" alapján legyen meghatározva annak a stadionnak a neve ahova sokan 10-20-30-40 évig jártak, járnak...nekik, nekünk az a fontos, hogy a stadion névadója mondjuk a szomszédban lakik, az utcában van az üzlete, gólt rúgott a VB-n és mindig kék-fehér volt. És maradt is.
Persze vasárnap megint ott leszek, megnézem a retro-meccsen, szurkolok a győzelemért utána, talán itt lesz az ünnepelt is...de amikor kimondom a stadion nevét valaki másnak büszke vagy elégedett nem leszek. 
Persze tudom, nagyképű vagyok.:)


2011. szeptember 11., vasárnap

Okoskodjunk!

Fel vagyok töltődve élménnyel! Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ez a hétvégi meccs tényleg nagy töltet volt. Újfent, nem először, és nyilván nem is utoljára bebizonyosodott, hogy a maradandó foci-élményekhez nem feltétlenül szükséges a hatalmas stadion, a sok ezer néző, viszont nem árt a villanyfény, a tömött, és a legalább alkalmanként folyamatos éneklésre hajlamos stáb… Ezzel félve bár, de arra is utalok, hogy éppen most, amikor a kiesésünk óta először van reális esélyünk a feljutásra, kezd erősödni bennem az érzés, hogy nem feltétlenül nyernénk vele a lelátón, ha meglenne a campionato. Oké, nyilván azért szomorú nem lennék, mert számos olyan esélyt kínálna, amivel itt a „kettőben” sosem futnánk össze, de ha a múlt hetet is felidézzük, amikor kb. úgy nézett ki stadion, ahogy az élvonalban festene az első bukók után, nos, akkor már minimum árnyalódik bennem az összkép.

Van még valami, amit megfigyeltem magamon. Ahogy telnek az évek, úgy kezd egyre jobban érdekelni a csapat maga is, a taktika, egyéni teljesítmények, meg ilyen focihoz kötődő „bagatell” semmiségek. Nyilván eddig is ismertem a neveket, tán még az arcokat is :), de kb. az eredmények pozitív alakulásánál mélyebben nem érintettek meg a szakmai kérdések. Na, hát most sem lettem sem mágnestáblás-bajuszos analizátor, de még csak Stefi sem (lehet fordítva kellett volna írnom…:)), de azért néhány konklúziót le-levonogatok magamban egy idő után. És bár most még csak négy meccs ment le, ergo az egész szezonra érvényes esszenciákat még a fent említett két potentát tudásával sem fogalmazhatnék meg, szigorúan az eddig történtekre érvényes sommákat azért le merek rögzíteni, úgy mint:

- Végre „posztra igazoltunk”.
- Böjte akkora tanár, hogy lassan egyetemen oktathat.
- A kis Nyilasnak tényleg van esze a focihoz, nagyot nyertünk vele, szerintem kurva nagy erősségünk lesz.
- Továbbra sincs középpályás védekezésünk.
- A csere-jobbhátvédünk egy geci.

Most ennyi jutott eszembe, és mivel itt nem csak én, de más sem szokott a csapattal foglalkozni, most nyugodtan eresszétek ki, ami ezen a fronton bennetek ragadt esetleg, osszátok meg meglátásaitokat, véleményeteket, had tanuljak, had jöjjek rá esetleg, hogy az év igazolása volt Alma helyettese… :)

Ezt meg tanulni, tanulni, már készül a szöveg…

2011. szeptember 9., péntek

100.

VIDEOTON II - TATABÁNYA

A cím csak azért, mert nem lehetett más címe a 100. posztnak, amúgy persze csak arról szól, amiről ma mindennek szólnia kell: este meccs! Gyertek autóval, busszal, vonattal, siklóernyővel, teljesen mindegy, ha hamarosan elindultok, gyalog is odaértek, a lényeg, este fél hatkor nekiveselkedünk a negydikért ott, ahol nem szokott nekünk babér teremni, törjük meg az átkot, és keserítsük el a pályaszomszéd Vityát... :)

Felcsút Away. Love it!

2011. szeptember 2., péntek

DP

A címben szereplő „szakkifejezést” gondolom, a legtöbben ismeritek, aki mégsem, annak tréfásan elárulom, hogy nagyon szabadon értelmezve kb. annyit tesz, hogy „dupla élvezet”. És hogy miért adtam ennek a posztnak ezt a címet, annak nagyon egyszerű a magyarázata: az előttünk álló hétvégétől pontosan ezt várom, azaz dupla boldogságot. Innen pedig már világos a képlet, szerintem behúzzuk ma is és holnap is.


Persze tudom én, hogy ezek közül max. a holnapival kapcsolatos reményeimnek létezhet épeszű, racionális magyarázata, de hát pont amiatt is szeretjük annyira ezt a sportot, mert itt néha megtörténhet az is, ami egyébként minden szempontból utópisztikusnak minősül. De komolyan, hát nem akkor kapjuk mindig a legnagyobb meglepetéseket, amikor abszolút nem számítunk rá, merthogy semmi előjele nincsen…? Most finoman szólva minden, de minden ellenünk szól, pont ezért fogjuk legalább két góllal felülmúlni ezeket a meszticeket. Szóval ma újra ilyet élünk majd át (ami máig az utolsó, tétmeccsen, nagycsapatnak minősülő válogatott ellen elért győzelmünk):

Egyébként a kedvenc foci-blogomon van egy fantasztikus beharangozó, aminek kb. minden szavával egyetértek, érdemes elolvasni itt.)

A holnapit viszont nem kell magyarázni, habár ha a fenti logikát követem, akkor éppenhogy vereséget kellene várni, hisz amennyire nem szól mellettünk ma semmi, holnap legalább annyira nem szól ellenünk semmi, de hát egyszer van Budán eb-árusítás, így holnapra már nem jut meglepetés…:) Tényleg nehéz visszaemlékeznem arra, mikor volt ennyire pozitív előjel egyszerre együtt egy soros bajnoki előtt…

Az idő gyönyörű lesz, a sör ha kicsit vizezett is, de korlátlan mennyiségű és olcsó, a belépés ingyenes, és a csapat… Őszintén szólva, bár a többieket még nem láttam, de nem akarom elhinni, hogy akár a bibsik is jobb kerettel rendelkeznének, mint mi. Erősek voltunk a szezon elején is, de ami a héten derült ki, az tényleg feltette a tejszínhabra a koktélmeggyet. Nem azért, mert jött 15 gól, hanem azért, mert újra megjött „a” Focista, „a” Csatár, „a” Farkas Jani.

Jani, a balatoni nyárnak vége, üdv újra itthon, az Nb1 pedig jövőre visszavár, de akkor már mi is megyünk veled!

Ja, ez kihagyhatatlan, magas labda: