2013. december 19., csütörtök

2013. december 5., csütörtök

Szavazzatok, pajtások!

Bognár Kaszinós Gyuri és Mladen Csovics őszinte rajongója, a beépített mágnestábla-tudorunk, összekötőnk a klub felső vezetésével, Stefi úr friss javaslata alapján kitettem egy kérdést a jobb oldalsávba, kérlek hétfőig válaszoljatok. Amennyiben őszinte és túláradó igény mutatkozik arra, hogy Szabó Bencével és társaival a pályán mélyítsük el olthatatlan lángon égő barátságunkat, az említett Stefi barátunk vállalja a szervezői feladatok lebonyolítását. Legalábbis én így értelmeztem a mondandóját. :)

Hajrá.

2013. november 16., szombat

Fordulat

Én most egy kicsit "pálfordultam". Vagy nem kicsit. Amennyire emlékszem, az idei szezonhoz kapcsolódó posztjaim hangvétele egységesen eléggé pesszimista volt, már legalábbis ami a bennmaradásra vonatkozó esélyeink elemzését illeti. Még akkor is, ha volt már győzelmünk, nem voltunk eddig sem végletesen leszakadva, nem volt a játék sem mindig kilátástalan, de valahogy bennem akkor is az az összérzés alakult ki, hogy mindez vektoriálisan nem a következő évi "Közép" vagy "Nyugat" szócskával kezdődő nevű bajnokságban való indulásunkkal ellentétes irányba mutat. Aztán jött a múlt hét, amikor a lelátón mi konkrétan ugyanannyian voltunk, mint eddig bármikor, viszont eljutottunk oda, hogy mindez már a stadion teljes látogatottságának 10%-át jelentette, tehát egész pontosan a meccsen minden 10. ember a TU tagja volt. :) Először volt nyálkás, szar idő, de nem először volt olyan, hogy az ellenfél aktuális gólvágója elhelyezte a vezető találatot a hálónkba. És akkor valami beindult. Úgy érzem, akkor szakadt át egy gát, akkor jött elő véglegesen, de ilyen kikristályosodott formában először mindenkiben, hogy "na most már aztán mindenki megbaszhatja, ez ennyi volt, találkozunk a háromban". S ez a minden mindegy-érzés felszabadított. Jött egy olyan 25 perces dalolás, melyhez hasonlóra egyszerűen nem emlékszem a 14 évünk történelméből s ami valószínűleg ezután is ritkán lesz. Hogy ez, vagy bármi más hatott-e a csapatra, azt nem tudom, de teljességgel mindegy is. Ami ezután jött, az már történelem, eufória, extázis, amihez hasonló volt már a Vasas ellen is ugyan, csak akkor még a harmadik forduló táján nem voltak ott azok a bizonyos, sorozatos vereségek által lábakra láncolt béklyók, melyek ezzel a fordulattal történő leszakadása a mostanihoz hasonló felszabadultságot eredményezhetett volna. Nem vagyunk már utolsók, alig van ponthátrány a vonal feletti pozíciókhoz képest, ismét vannak a csapat játékában, hozzáállásában bizakodásra okot adó motívumok, úgyhogy egész egyszerűen azt hiszem, bent fogunk maradni. Sőt. Simán fogunk bennmaradni. Mert ez a Tatabányai Bányász.

És most a novemberi napsütésben irány Dunaújváros. Aurél, kösz a képet!

Ui: Mai jelszavunk: Csokicccsőőő

2013. november 2., szombat

El mundo fantastico

Kértem oda, kértem vissza, egyszer sem kaptam meg, de érthető, hisz nem nálam volt a "remote control". Itt, ezen a platformon viszont azt teszek, amit akarok. Nektek meg persze nem muszáj, de én azért javaslom, hallgassátok, mert amúgy a jelen pillanatban joggal bennünk lévő feszkó kivezetésére is tökéletes.

De hogy a nyolc srácról még valami nagyon emberit mutassak, figyeljétek ennek a jelenetsornak az első perceit. Riszpekt. Édesek.

2013. november 1., péntek

11 napsütés, de 9 sötétség

Ennek a szezonnak eddig van 1, azaz egy darab vitathatatlan pozitívuma. Apró szépséghiba, hogy ennek semmi köze nincsen a pályán, vagy a klub körül lezajlott eseményekhez. Mindazonáltal tény, én nem emlékszem olyan őszre, amikor a 12. forduló előtt állva elmondhattuk, hogy gyakorlatilag még nem volt olyan meccsnap, amikor az égiek nem fogadtak volna minket odaadó kegyeikbe. Ez persze lehet, hogy csak nekem említésre méltó, de ha arra gondolok, hogy én az időjárási szélsőségekre kevéssé érzékeny típusból származom, és hogy a hideggel a viszonyom olyan, mint az egyszeri katonáé, aki nem fázik, csak érzékeli a hideget, akkor azt hiszem, vannak még olyanok közöttünk, akik hasonlóan nagyra értékelik ezt a körülményt. S mikor azon morfondírozom, ez az apróság milyen örömmel tud eltölteni, óhatatlanul eszembe ötlik, mekkora áldomásban van részük azoknak, akiknek Európának az Egyenlítőhöz pár száz kilométerrel közelebbi részén jelölt ki fészket az élet ismeretlen direktora. Mert persze, kacat a mi focink úgy ahogy van, romlott minden összetevőjével együtt, és az esetek nagy többségében vallatni lehet a pályán zajló események látványával, de akkor sem tagadhatjuk le, hogy ha nem kellene soha mostoha külső körülményekkel (úgy mint: metsző hideg, hó, viharos szél) megküzdenünk mindezek mellé, akkor bizony sokkal nagyobb együtthatóval rendelkezne egy-egy terminus eredője.
De holnap is jó idő lesz, úgyhogy a sors kompenzálni vágyó énjére továbbra is számíthatunk.
Mert van mint ellenpontoznia, az már biztos. Tudom én azt jól, hogy pusztán a kedvencek által elővezetett produkciókat illetően nem csak mi vagyunk azok, akiknek csapások sorozatát kell elviselnünk, sőt, még azt is elfogadom, hogy lehet találni olyat, akikre nálunk is nagyobb terheket róttak. De ez engem cseppet sem vigasztal akkor, mikor engedem szétterjedni magamban az érzést, amit az ősz eddigi epizódjainak összessége vált ki. Hisz bár elfogadom, hogy a lelátó, a csoport összetétele és az ott kapott élmények minden hitem s reményem szerint a mostanival pontosan megegyezőek lesznek egy esetleges dicstelen végkimenetel esetén a háromban is, azért azt akkor sem tudom elhallgatni, hogy az én identitásom teraszhoz kötődő részének bizony szerves része, hogy egy olyan klubhoz fűz hű viszony, mely 103 éves történelmének dicsőséges akkordjai máig zengenek Szent Borbála karmesteri vezényletével. És ebbe az imázsba nem, egyszerűen nem fér bele a felismerés, hogy minden egyes falusi és városi kiscsapat lábtörlőjeként funkcionálunk. Kétszer másként volt ez, kétszer átérezhettük, milyen érzés úgy elhagyni a stadiont, hogy ha a játékkel nem is feltétlenül, de az eredménnyel elégedettek lehetünk, hogy nem maradtunk le újra a most már egyértelműen a bennmaradásért folytatott versenyben. De a többi 9 stáció a totális sötétségről szólt. És nyugodtan lehet akkor itt kapufákat, meg biztató játékot citálni, bármit, ez akkor is így van. De a legrosszabb az, hogy az ilyenkor obligátnak tűnő reakció, vagyis a játékosok melegebb éghajlatra történő elzavarása helyett most sokkal inkább érzem azt, hogy az igazi gondok feljebb vannak. Az igazi, fő bűnösök azok, akik totális dilettantizmusukból adódóan nem mérték fel helyesen azt, hogy ez a garnitúra bizony kevés. És most már hiába hangoztatják, hogy ők bizony mindent megtesznek azért, hogy ne essen meg a jóvátehetetlen szégyen a kiesés formájában, ha egyszer ebben az alagútban bizony nem nagyon látszik a fény. Hisz ha lesz is mondjuk pénz télen (ugyan honnan lenne?), akkor is felmerül a kérdés, vajon honnan is lehetne kukázni olyan embereket, akiknek szerződésük ugyan nincs (gondolom kivásárolni senkit nem fogunk), de minőségileg előrelépést jelenthetnek annyira, hogy ledolgozhatóvá teszik az akkora a jelen állás szerint tetemessé dagadó ponthátrányt...
Ugyanakkor minden, fentebb a felelősséggel kapcsolatban kifejtett meglátásom ellenére az is tény, hogy még ez a szedett-vedett garnitúra sem engedhet meg magának olyan nemtörődöm, nihillel súlyosbított hozzáállást és ehhez társuló kilátástalan, beszari játékot, amit ezek a léhűtők most már hétről hétre produkálnak.

Türelmesek voltunk egyszer, kétszer, sokszor. De ez nem tarthat örökké. Most eljött az idő, amikor bizonyítaniuk kell. Ez a 24. óra.

Ajka nekünk olyan, mint Kozármisleny. Jó kis túrák szoktak összejönni, élményekkel (főleg a büfében, hol a szendvics, hol a barack okán), de a győzelem, az valahogy sehogy sem. Ezen szezon előtt ezeken a helyeken összesen tízszer jártunk, pontosan nulla darab győzelmet arattunk. Az idei mislenyi kirándulás sem növelte ezek számát, úgyhogy a kurva életbe bár, most már legyen ennek a sorozatnak vége.


Legyen 12/9 a mérleg...

2013. október 23., szerda

Tisztelet!

Schrenk Éva

Forradalom

 

Amikor a mélyben forrong a düh
és sokak élete kimondhatatlanul keserű,
amikor a nép csak papíron szabad
és csak a költőktől áradnak biztató szavak,
igen, ez az amikor emlékezünk eleinkre,
56-os hőseink bátor tetteire
és főt hajtva előttük kérdezzük magunktól,
hogy mivé fajultunk és az alagútból
hogyan fogunk napvilágra törni
anélkül, hogy meg kéne valakit ölni.


2013. október 19., szombat

Elátkozott pidó zsálya

 Hol nyerjünk, ha nem az utolsó helyezettnél, igaz? Persze, hogy az. Hoppá, de nézzük csak meg miket játszottunk ott, mióta kiestünk...!

2008. november 8. 1-0
2010. március 6. 1-0
2010. október 2. 1-1
2011. október 8. 2-1
2012. szeptember 21. 3-2

Elátkozott zsidó pálya, de bassza meg, szedjük már le azt a kurva rontást! Nyerni kell!


2013. október 15., kedd

Nekünk Mohács kell

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

2013. október 12., szombat

Ismét

Ismét, mert a héten másodszor veszem elő a tükrömet, s ismét, mert a blog történetében másodszor alkotok ilyen tartalmú véleményt a válogatottunknál Egervári által vezetett szakmai munkáról:

2013. október 9., szerda

Majd meglátjuk...

Miután csapatunkat már csak az nem verte bucira, akivel nem játszott, és mindehhez a kezdeti pozitív játékbeli jelek teljes hiánya szegődött társnak, tulajdonképpen teljesen obligátnak mondható a szakmai poszton történt változtatás aktusa. Érdekes egyébként, hogy most mintha elmaradt volna az ilyen események általában megszokott "íve", mert ez valahogy úgy szokott lenni, hogy egy idő után elkezd mindenki mocorogni, fészkelődni, ejj, bizony nem jó ez így, mi lehet a baj, aztán jön az az időszak, mikor egyre több jel utal arra, hogy itt lehet, hogy a padon is vannak felelősök az elért eredményeket illetően. A következő fázisban ez bizonyossá válik, majd pedig a hattyúdal előtti utolsó szakaszban már mindenki kórusban követeli a stáb vezetőjének kardélre hányását. Mire végül a vezetőség is belátja azt, amit mindenki más már régen obszervált. Most viszont én úgy tapasztaltam (persze lehet, hogy egyedül vagyok ezzel a megfigyeléssel, de mivel szoktunk azért beszélgetni, kicsi esélyt látok erre), hogy mintha eddig ahogy én sem, senki más sem igazán érezte volna úgy, hogy a kialakult állapotokért a "Sikeredző" lenne a felelős, egyszerűen elfogadtuk, hogy ez a keret erre predesztináltatott, és nem többre. S noha e kijelentés igazságtartalmának megcáfolásához elég sok, az eddigieknél több sikerélménnyel megvívott kilencven percre van szükség, azt hiszem, az utolsó meccsen valahogy mintha egy csapásra kristályosodott volna ki mindannyiunkban a felismerés: azért nem, itt már nem lehet mindent csak és kizárólag a négy fehér vonal közötti területen szaladgáló figurák kontójára írni. Pöci bácsit szeretjük, tiszteljük, de kiderült, az elmúlt időszakban sem lett edzőfejedelem, a felcsúti telefonálós számonkérés-elkerülési performanszára alighanem előbb-utóbb sort kellett volna ismét kerítenie, ha nem történt volna meg az, ami a napokban megtörtént.
Valamit lépni kellett.
Na most aztán, hogy ez mennyire lehet a hasznunkra így ebben a formában, az azért még enyhe eufemizmussal élve is erősen kérdéses. Persze, ahogy megadtam a kezdeti esélyt és bizalmat Kaszinósnak (szerencsére nem kellett a gyakorlatban lemérni szakbarbárságának mérőfokát), Csertőinek vagy Kiprichnek, úgy Bozsiknak is megadom, ez nem kétséges, nem fogom azelőtt bírálni, hogy bármit tett volna (ma már ő ült a padon? "Bravúros" antré!), viszont vannak dolgok, amiken egyszerűen nem tudok túllépni, akkor sem, ha az én agyam is, mint mindenki másé, szelektál, és néhány emléket, információt leselejtez, ha nincs rá szükség. De nem minent. És a következő videót minden további kommentár nélkül teszem ide, mindenki asszociáljon róla, amire akar, én ezt egy egyszerű gondolatébresztőnek, kérdésfelvetésnek szánom csupán. Amúgy is eleget minősítettem már mindent és mindenkit pusztán az elmúlt 8 forduló alapján is, innentől próbálom azt az utat követni, hogy egyszerűen csak felmutatok bizonyos tükröket ilyen-olyan irányba forgatva, aztán mindenki lássa meg benne magát, vagy amit éppen a vérmérséklete, gonodlkodása, álláspontja látni enged...

Íme.


2013. október 6., vasárnap

Két kép

Az egyiket azért, mert tegnap igény mutatkozott arra, hogy megmutassam a letöltések területi eloszlását is. Nos, vagy rosszul emlékeztem, vagy az ázsiai technológia fejlett az utólagos elrejtőzés technikájában, de Japánból mégsem látni számot most, meg Ausztráliából sem, de mondjuk az USA például rajtunk tartja a szemét és évi ezer alkalommal ránk pillant... :)

A másikat meg csak úgy, Stefi, figyelj!
Erre nincs mentség. Mindenki elmehet a picsába.

2013. október 2., szerda

Én így csinálom mostantól

Azt hiszem tán az utolsó, sorrendben harmadik vagy negyedik kapufánk után jött ki belőlem az amúgy a Bűnvadászok által szállóigévé tett, de számomra legendássá Lóri és Levi közreműködése révén vált "jelmondat", mely az akkori pillanatban belém hasított érzéseket legtökéletesebben írta le: "McBride kiszáll". És akkor a metaforák megfejtéséhez nyújtandó keresetlen segítség: igen, én vagyok McBride, amit pedig elhagynék tisztelettel, az nem volna más, mint a bennmaradási esélyeinkben való reménykedés. Mert tartsátok bár kevéssé maszkulin tulajdonságnak (én racionalitásnak szeretem inkább aposztrofálni), én bizony nem szeretek olyan hajók után futni, amikre felszállni nem igazán van sanszom. És ez a következő idénybeli másodosztálybeli tagságunk nekem most pont egy ilyen csónaknak tűnik. Valami elementáris erejű vihar fújja egyre messzebb azt a tatabányai kikötőtől...
Szerintem annyi kapufát még csapat nem rúgott 7 forduló alatt, mint mi idén (ha valaki számolta, vagy emlékszik és össze tudja számolni utólag, jelezze nekem), amire lehet mondani, hogy szerencsétlenség, ami viszont hosszú távon majd kiegyenlítődik és a sors visszaszolgáltatja azt, amit elvett, de én meg hajlok arra, hogy ezt inkább valami sorsszerűségnek véljem, vagy egyszerűbben és még fájdalmasabban: ennyi kapufa csak ott jöhet össze, ahol a csapattagok koncentrációs képességeiben hiátus mutatkozik.
Mindegy, persze korán van még, máshogy is alakulhat, de én most azt mondom, én ezt lezártam, aztán ha másképp lesz, legfeljebb majd kellemeset csalódok, és persze viselem az akkor majd joggal rám akasztandó "károgó köcsög" kategóriából érkező jelzőket.

Ezután is minden meccsen ott leszek, amin tudok, ezután is fogok szurkolni, amikor megkívánom, vagy amikor elég sok sört ittam ehhez, reménykedni is mindig fogok abban, hogy az adott meccset megnyerjük, egyet nem teszek: nem számolgatom, hogy miképpen és hogy maradhatunk bent.

2013. szeptember 28., szombat

Győzelem és más semmi

Most nem eresztem bő lére, a héten már megtettem.

Bátorság, erő, férfiasság! És győzelem, mert nincs más lehetőség.

Meg is lesz. Győzni fogunk!


2013. szeptember 25., szerda

Ritka hétközi

Mostanában úgy adódott, hogy legjobb esetben is heti egyszer éreztem rá ellenállhatatlan késztetést, hogy kiírjam magamból az éppen bennem kavargó, tatabányai futballélettel és lelátóval összefüggésbe hozható gondolatokat. De a most szombati események zavart okoztak ebben a bejáródott ciklikusságban... Mert most valahogy olyan típusú érzelmek fortyognak bennem, melyek kétpólusú mivoltukból fakadóan egészen nagy hatásfokkal dolgoznak saját maguk könnyű feldolgozhatósága ellen. Erre az állapotra márpedig - különösképpen ha figyelembe vesszük enyhe grafomán elhajlásomat - a legjobb kezelés, ha üstöllést kiírom magamból panaszaimat. (Hogy ezen poszt megkezdése előtt épp a írást abbahagyni képtelen Sade márkiról szóló Quills című filmet fejeztem be, az már csak a sors véletlen iróniája.)
És hogy mi is valójában a fent említett két pólus? Röviden: erős kettősséget okoz bennem az a magammal folytatott polémia, hogy most akkor mit is kellene éreznem a csapatunk eddigi teljesítményével, úgy un bloc az idei szezon eddigi részével, történéseivel kapcsolatban. Mert az mondjuk egy dolog, hogy úgy konkrétan az egy szem Vasas-meccset leszámítva nem nagyon volt idáig értékelhető eredményünk, de valahogy ettől függetlenül a játékot is lehetett élvezni, meg jó volt ott lenni a lelátón is (Békéscsaba mínusz, ott nem is voltam, de szerintem ha lettem volna is, max azt gondolnám, hogy eddig keretbe van foglalva a szezon minden szempontból). És az igaz, hogy ez utóbbival nem volt gond ezúttal sem, sőt új élményekkel is gazdagodtunk (ki hallott már ilyen "Szotyi-szonátát" ezelőtt?), plusz megismertük a szerintem az ország egyik legszimpatikusabb másodosztályú fociközegét, csakhogy odalent a srácok valami olyan minősíthetetlen gaztettet hajtottak végre, amire nehéz feloldozást lelni. Mindjárt azonmód hozzáteszem, hogy persze töretlenül és cseppnyi kétség nélkül bízom ezen engesztelési folyamat első lépéseként elővezetendő ZTE elleni szombati sikerben, csak valahogy kevésbé delejes pillanataimban egyre nehezebb elhitetnem magammal, hogy e remény nem pusztán kincstári optimizmusból táplált. Mert hiába olyan magasfokú a meccseink élvezeti szintje, mintha Zdenek Zeman lenne az edzőnk, ha egyszer az eredményeink is pont az ő munkásságának hatékonyságát tükrözik... Lassan biztosak lehetünk benne, hogy annyi gólt kapunk, mint egy jobb képességű vízilabda csapat, így pedig nem elég, ha Ádám vagy Fredy néha elsüt egyet-egyet. És egyszerűen nem tudom, hogy miben lehetne, kellene bízni, ha nem egy-egy elkövetkező meccs végkimenetelét latolgatjuk, hanem mondjuk a bennmaradási esélyeinket. Persze, a lemaradásunk pontban kifejezve nem sok, egy győzelem a középmezőnybe repíthet, csak sajnos láttuk már elég sok bajnokság elég sok szezonját ahhoz, hogy tudjuk, a 6. forduló utáni állás már hellyel-közel reális képet fest egy liga erőviszonyairól.
Na de baszni rá, ezt kábé tudtuk a szezon előtt is, nagy meglepetés nem ért, a szomorúságot is inkább az okozza, hogy azért szerettük volna, ha mégis ott van a fa alatt az a bizonyos becsomagolt doboz. De nincs, és ez akkor is fáj, ha tudjuk, hogy még a hétvégi, amúgy minden szempontból a klubtörténet egyik mélypontját jelentő eredmény ellenére is nehéz lenne felelősöket találni, megnevezni olyanokat, akikre egyértelműen rá lehet húzni a vízes lepedőt, akiket lehet hibáztatni (mindez persze csak a bosszúság feldolgozásában segítene, mely saját tapasztalatom szerint legalábbis könnyebb, ha van kire haragudni:), ugyanis ezek a srácok alighanem ennyit tudnak. És jelenleg ők a mi csapatunk. Még akkor is, ha most nem vagyunk büszkék rájuk...

Akárhogy is, ott leszünk a ZTE ellen is, meg azután is Csepelen, de azt gondolom, mi már elrebegtük a "szeretlek" szót, most nekik kell "nyilatkozniuk"...

2013. szeptember 21., szombat

Jack Kerouac-emléknap

"Annyi bajom legyen csak, mint kurvákon a viselet."

Lehetne ez egy általánosan megfogalmazott életszlogen is, valójában azonban "csak" egy sor a kedvenc zenekarom egyik legkedveltebb eposzából. Viszont tökéletesen leírja filozófiámat az életről, pusztán ez az egy sor is. Amiről meg a zenedarab szól, mely magában foglalja ezt sort, nos, az az egész előttünk álló mai napot foglalja keretbe. Mert mit is mondhatnék egy olyan nap kezdetén, melyen Tatabányától 370, de innen Egomból jövet egész pontosan 430 kilóméter áll előttem...  Nos, csak ennyit: szeretem a Hazám!


Bár most csak pályán, de a felét kb. átszeljük, tehát ha valamikor, most jogos az érzés: bekebelezem Kelet-Magyarországot! Várom a túrát, jó lesz, nekem tetszik a csapatunk is, hajrá Bányász!

Csak most már végre el kellene kezdeni gyűjtögetni a pontokat is...


Ui: Ezt nem akartam, de most úgy érzem, muszáj ideraknom:

2013. szeptember 14., szombat

When Saturday comes

12 gól 4 meccsen az sok. 23 gól 6 meccsen meg kurva sok. Valamit tehát sürgősen kezdeni kellene ezzel a védelemmel, mert azt gondolom, előre jó lesz ez, az egyik bajnokesélyesnek idegenben kettőt rajzolni elfogadható produktum. De amit a saját kapunk előtt művelünk, azt Bandi körülbelül megfelelően jellemezte tán a negyedik siófoki gól után, mikor azt mondta "Nem igaz, hogy kétpercenként gólt kapunk". Pedig majdnem igaz sajnos...
Ellenben a dicsőségesnek kevéssé nevezhető Ligakupa-performanszunk ellenére továbbra is tartom, amit a Vasas elleni meccs 93. percének mámorában kiáltottam bele a Bányász-napi kora estébe, hogy van csapatunk. Illetve így, a hevület befolyásoltságától távolabbra helyezkedve talán úgy pontosítanám a dolgot, hogy lesz csapatunk. Mert az, ha kikaptok 3 góllal, de neked mégsem egyértelműen kellemetlen emlék egy meccsnap, és az 5 dugó ellenére is inkább az jut eszedbe, hogy jól játszottak a srácok, volt bennük potenciál, elképzelés, az mindenképp valamit jót jelent. Valami jónak a kezdetét, remélem.

Ma pedig ismét egy olyan találkozó jön, amit lehet majd élvezni, erős ellenfél, szurkolókkal, a csapatban ismerős arcokkal, teher a vállunkon 0, nem ezt kell hozni mindenáron, tehát csak nyerhetünk ezen a délutánon. Akkor is, ha nem lesz 3 pont.

De inkább legyen.

Nincs már sok hátra, pörögjetek hát fel Ocho Macho-ékkal.
   

2013. szeptember 7., szombat

Na de majd ma...

Tegnap volt egy apró megszólalásom az fb-n, mely szerint a második "DP" elnevezésű hadműveletnek kellett volna következnie. Az első a svédek és a budaörsiek közreműködésével 2 évvel ezelőtt hibátlanul sikerült, ezen emlékek által befolyásolva pedig úgy tűnik, képes voltam teljességgel hiú ábrándok táplálására. Nem minta akár péntek reggelig is ne jártam volna arealitások talaján, de valahogy reggelre átvette a szerepet a hazafias hevülettől vezérelt elfogultság.
Le van szarva, ez a a realitás, nincs ezzel gond, persze a lélektelen játékkal igen, dehát olyan a válogatott, amilyen az ország s az abban élő emberek. Tisztelet a kivételnek persze, mint mindig, de ettől még a konklúziók nem változnak.
Viszont itt van a mai nap.
Tán az utolsó nyárias hétvége, a Balatont utoljára látva úgy, hogy nem csak elutazunk mellette, hanem kifejezetten célpont is, a pályán a csapat, ami a legutóbbi alkalommal, mikor láttuk, felejthetetlen eufóriát okozott (gondolom szerdán nem csak én nem láttam őket...), tehát szokásos optimizmusomat is elővéve ki kell jelentenem: itt ma nagy nap lesz kérem szépen, akkor is, ha az ellenfél papíron is meg a valóságban is erősebb nálunk és velünk ellentétben a feljutásért harcol, de ma itt csak egy Bányász csapat győzhet.

A kék.

2013. szeptember 5., csütörtök

Fredy a házban

Egyszer régen valamikor volt már egy hasonló tartalmú poszt (ez itt), azzal a kevéssé elhanyagolható különbséggel, hogy az erősen off-topic jellegű volt, már ha eme portált szigorúan Tatabánya-centrikus blognak vesszük, és nem tágabb értelemben a focival bármilyen összefüggésben is szívesen foglalkozó virtuális platformnak. A mostani esetben eme szűkítéshez ragaszkodva is erősen Bányász-centrikus a tartalom.
Mert, feleim, itt bizony a zene és a foci továbbra is bimbózó kapcsolatának újabb, eddig számomra ismeretlen randevújáról van szó olyan szereposztással, hogy a stáblistáról az FC Tatabánya nevét elhagyni történethamisítás lenne. :).

Na de nézzétek csak!


Bizony, jól látjátok, vagy akinek nem sikerült megfejtenie: eme dallamra írt eposz elkövetője csapatunk jelen pillanatban egyik, hanem "a" legjobb, de mindenképpen (holtversenyben) legeredményesebb tagja, a zuglói fenegyerek, Ferkó Csabi!

Nekem mindig tetszett, ha valakinek a karaktere összetett, érdeklődési köre sokszínű, nem korlátozódik egy területre és egymástól látszólag teljesen eltérő spektrumokban is képes az átlagostól magasabb szintűt alkotni. És mivel abban teljesen biztos vagyok, hogy páran most inkább cinikusan húzzák félmosolyra az arcukat, jelzem, hogy aki jobban focizik ÉS kiválóbb rapzenét alkot, jelentkezhet nálam egy ingyensörre. :)

Továbbiakat Fredy-től találhattok itt és itt

Ui: a találatért köszi a banyaszdrukker.hu-nak, nélkülük most sem tudnék Csabi másik oldaláról.

2013. augusztus 31., szombat

És akkor Vasas...

Végre! Basszameg, én vártam ezt a napot. 5 éve pirítjuk ebben a szaros másodosztályban, és ez több sajnálatos körülmény mellett azt is jelenti, hogy hiányoznak azok a meccsek, amelyeknek külön jelentőségük van. Persze a három pont miatt mindegyik számít, de a lényeg, hogy mindegyik csak emiatt, és pontosan egymással megegyező együtthatóval. Most ne beszéljünk az ilyen második csapatok ellen játszott biszembaszom derbikről, mert oké, most már már azért azokat is megnézzük, sőt, el is utazunk ha máshol játsszák, de azért szerintem mindannyian érezzük, hogy ezek komolyan vétele inkább valamiféle pótcselekvésként jellemezhető csupán.
Na de.
Ma más lesz. Nem kell nekem ezt különösebben misztifikálni, anélkül is tudja mindenki, 5 éve nem találkoztunk velük, amikor meg azelőtt igen, általában nem voltak eseménymentes összejövetelek... Abban meg szinte bizonyos vagyok, hogy hiába változott sok minden a világban és a lelátókon, ezek az derék angyalföldi ifjak még mindig táplálnak irántunk olyan érzelmeket, amelyek nem a barátság és a béke eszményének lobogója mellé tűzhetőek ki. A dolog szépsége pedig abban rejlik, hogy ezen érzések nagyjából és egészében kölcsönösnek nevezhetőek...
Mindehhez Bányásznap, ingyenjegy, nyilván az szezon megjósolhatóan legmagasabb nézőszáma, fesztivál, pocskondia, vulgaritás-bemutató, "ideális fodballidő", sör, szotyi, egyszóval olyan körülmények halmaza, melyek együttállása lehetetlenné teszi, hogy ez a nap ne váljon az "eufória" jelző szinonimájává minden Bányász-szimpatizáns számára.

Ja, és este meg Irie Maffia a városban, ahogy hallom. Non plus ultra.


Ui: Figyeljétek Szabó Bencét!

2013. augusztus 24., szombat

Szezonrajt a népnek is

Ma végre elkezdődik a szezon annak a 94 embernek is, aki idén kíváncsi lesz a csapatra, de az első meccsre nem jutott le a Viharsarokba. Az a 6 ember, aki ott volt, már látta, hogy bizony idén egy olyan bajnokság vár ránk, amikor egészen konkrét, jól meghatározható célért kell majd küzdenünk: a bennmaradásért... Amikor az előző év első részében panaszkodtunk a nem egészen jól behatárolható és motivációs erőként elég enyhe hatásfokkal működő célkitűzés miatt (1-6. hely), akkor nem épp arra vágytunk, hogy ilyetén módon kristályosodjanak ki a szezon végső helyezésére vonatkozó álmok, de ettől függetlenül talán elmondható, hogy a langyos posványnál még ez is jobb. Innentől minden pontnak, minden gólnak megsokszorozódik az értéke, minden egyes apró részeredményt egész nyugodtan értékelhetünk majd komoly sikernek. Reméljük, azért lesz ilyenben részünk a szezonban minél többször, még ha az előjelek nem is éppen erre engednek következtetni. Mert lássuk csak mi is az, amit egy laikus, az Nb2 mezőnyét csak felületesen, nem Stefi-i alapossággal ismerő egyszerű szurker láthat ebben a pillanatban: a legtöbb csapat gőzerővel erősített, kihasználva azt, hogy 16 teljes keretnyi másodosztályú játékos lett hirtelen éhes arra, hogy a következő szezonban is a kettőben induló klub ajánlattal keresse meg és ne kelljen a legalsó nemzeti ligában ragadnia. Erősítettek, ez még akkor kijelenthető, ha amint említettem is fent, nyilván nem ismerünk minden egyes átigazolási összefoglalóban szereplő nevet és az azokhoz tartozó pedigrét.
Ehhez képest hozzánk olyan nevek érkeztek, akik kevés kivétellel ebben a mezőnyben is teljességgel ismeretlenek, vagy pedig már korábban könnyűnek találtattak a Bányászban való szereplésre. A fiataloknak persze a magam részéről szorítok, mert igenis örvendetesnek tartanám, ha minél több helyi kötődésű srác vetné meg a lábát a csapatban, ez ugyanis mindenképpen erősítené a kapcsot a klub, a csapat és a lelátó között. Viszont ez csak akkor jelent kézzelfogható hasznot, ha azok, akik az utánpótlásból bekerülnek és aztán feladatot is kapnak, valóban alkalmasak arra, hogy a célokig tartó elhajózásban komoly lapátolást végezzenek. A mostani srácoknak a nevét talán már hallottam korábban, mindenesetre az, hogy komolyabban azért nem döngették az első csapat ajtaját eddig, árulkodó jel lehet. De még egyszer mondom, a személyes hitem és bizodalmam megvan bennük, remélem a többi "99" embertől is megkapják a türelmet, nem lesz az első kevéssé sikerült megmozdulásuk után verbális golyózápor indítva feléjük, mint azt láttuk korábban több alkalommal is, s talán néhányan közülük valóban hasznunkra lesznek.
Én tehát azt gondolom, izgalmas, tartalmas szezon elé nézünk, ha másért nem, akkor azért, mert olyan helyekre is eljuthatunk, ahova korábban még sosem. Élvezzük ki ennek minden előnyét, ahol tudunk, legyünk ott, örüljünk egymás társaságának, igyunk finom söröket, stíröljünk mindenkit, aki arra érdemes, kiabáljunk ha gól van, továbbra is teremtsünk és adjunk értékrendet mindazoknak, akik követnek minket vagy esélyesek arra, hogy majd egyszer így tegyenek, és mindenekelőtt:

Legyünk büszkék arra, hogy egy 103 éves, fényes múltú, s majdan fényes jövöjű klubnak szurkolunk. 

HAJRÁ, BÁNYÁSZ!

Akinek pedig nincs fb-je és még nem látta a csapatot, azon most segítek.
Forrás: facebook.com

2013. augusztus 3., szombat

Anita & Robi

Anita, Robi, szóljon ez a nap rólatok, kívánok az egész brigád nevében ezúton is nagyon sok boldogságot, egészséges, hosszú életet, szép családot sok kis lurkóval, szeressétek egymást mindig annyira, amennyire ma, örüljetek minden együtt töltött percnek!

Sok boldogságot!
Igézve álltam soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
S éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!     
(Tóth Árpád)

2013. július 12., péntek

Itt van az ősz...programja

Lehet utazni, mindjárt az elején. Bő egy hónap és indul a szezon, melynek mottója: Bau Trans-szal a Föld körül. :)

1. FORDULÓ (augusztus 17.)
Békéscsaba–Tatabánya
Dunaújváros PASE–Vasas
Ajka–Nyíregyháza
Kozármisleny–ZTE
SZTK-Erima–Cegléd
Kisvárda–Soproni VSE
Siófok–Balmazújváros
Szolnoki MÁV–Gyirmót FC Győr

2. FORDULÓ (augusztus 24.)
Gyirmót FC Győr–Siófok
Balmazújváros–Kisvárda
Soproni VSE–SZTK-Erima
Cegléd–Kozármisleny
ZTE–Ajka
Nyíregyháza–Dunaújváros PASE
Vasas–Békéscsaba
Tatabánya–Szolnoki MÁV

3. FORDULÓ (augusztus 31.)
Békéscsaba–Nyíregyháza
Dunaújváros PASE–ZTE
Ajka–Cegléd
Kozármisleny–Soproni VSE
SZTK-Erima–Balmazújváros
Kisvárda–Gyirmót FC Győr
Siófok–Szolnoki MÁV
Tatabánya–Vasas

4. FORDULÓ (szeptember 7.) Siófok - Tatabánya
5. FORDULÓ (szeptember 14.) Tatabánya - Nyíregyháza
6. FORDULÓ (szeptember 21.) Kisvárda - Tatabánya
7. FORDULÓ (szeptember 28.) Tatabánya - Zalaegerszeg
8. FORDULÓ (október 5.) Szigetszentmiklós - Tatabánya
9. FORDULÓ (október 12.) Tatabánya - Cegléd
10. FORDULÓ (október 19.) Kozármisleny - Tatabánya
11. FORDULÓ (október 26.) Tatabánya - Sopron
12. FORDULÓ (november 2.) Ajka - Tatabánya
13. FORDULÓ (november 9.) Tatabánya - Balmazújváros
14. FORDULÓ (november 16.) Dunaújváros - Tatabánya
15. FORDULÓ (november 23.) Tatabánya - Gyirmót
16. FORDULÓ (november 30.) Tatabánya - Békéscsaba

2013. június 22., szombat

Végre

Most, hogy totális üresjárat van, uborkaszezon, a "Semmi nem történik és az is unalmas" időszak kellős közepe, eljöhet végre az az időszak, amikor egy ilyesfajta oldal betöltheti azt a szerepét, amit a web2 idején egy blognak alapvetően be kell töltenie: az ízlésformálásét, a közösségépítését, a részletek jelentőségének kihangsúlyozásáét, véleménynyilvánítást, gondolatok szabad terjesztését, aktuális támától függetlenül.

Most a gondolataim a zene körül forognak, leginkább azért, mert nemsokára megindulok szeretett párommal az egomi éjszaka felé olyan zenekar koncertjének meghallgatására, mely szellemiségében számos ponton kapcsolódik a lelátói kultúrához. Művelődjünk hát együtt első számukkal, melyet éppen most hallgatok.
Aztán valami a kifinomult magyar konyháról
És az első után visszatérve egy újabb klasszikusra, ami a műfajnak egyébként egy alapvetése, feldolgozza mindenki, aki számít a szakmában, de magyar szívnek egyik sem oly melengetően, mint ők.
Majd pedig egy dal sokat megénekelt, drága fővárosunkról.
Persze ezek olyan számok, amik már-már klasszikusnak számítanak, tehát aki képben van a munkásságukkal kapcsolatban, joggal kérdezheti: miért nincs valami, ami aktuális, ami friss, ami korszerű. A kérdés jogos, tehát hallgassunk meg néhány dalt az utolsó lemezükről is. Az első arról szól, amit lehet, hogy holnap én is énekelhetnék majd.
És utolsóként valami, ami KRSa és az egész banda jelszava is lehetne, annak a bandának, amelyről nehezen tudtok oly
an képet találni bárhol, amelyiken nem lenne mindenkin legalább egy Fred Perry-ruhadarab...

2013. június 15., szombat

Szar a májtól

Na most hogy az elmúlt heti összejövetel hangulata és tétje milyen kontrasztot képezett, azt nem ecsetelem, aki ott volt tudja, aki meg nem, annak maradjon meg emlékeiben az idei 15 alapszakaszbeli hazai meccsen szerzett összbenyomása... Magyarul különösebben nem hozott lázba a páros összecsapás első ütközete, de annyi azért lerakódott hordalékként emlékezetem folyómedrében, hogy ez a Budaörs gyenge, mint a harmat. Rúgtak két gólt, s ettől azt hiszik, majdnem egy súlycsoportban vannak velünk, tán a trénerük még elengedett egy olyan megjegyzést is, hogy nem dőlt el a továbbjutás, de innen az egomi székemből üzenem neki minden tiszteletemet küldve nekik a bajnoki cím okán: de, itt lefőtt a kávé. Egy kipattanó meg egy ordas nagy kamutizenegyes még nem kellene, hogy azt eredményezze, hogy bárkiben is kétely szülessen arra vonatkozóan, vajon ki utazik jövőre Szegerdre (232 km) vagy Kisvárdára (347 km)... (Atyaég, szegény Bau Trans...)
Ettől függetlenül a dolog tétje miatt azért érdekes lesz a móka, mert írtam bár akármit feljebb, mint tudjuk a labda ilyen meg olyan formájú, meg karó meg varjú, satöbbi, szóval igazából majd csak este hét körül mondhatjuk, hogy végleg elvált az egyik a másiktól.

Hajrá, Bányász!

2013. június 3., hétfő

Kommentfogó a latolgatáshoz

Ez a poszt most semmiről nem fog szólni, csak helyet ad a hétvége lehetséges kimeneteleinek taglalásához. Ami új: most nem egy adott meccs vagy párharc várható esélyein kell polemizálni, hanem azon, hogy egyáltalán lesz-e meccs, kell-e meccs.

Magyar fodball, 2013.

BUZI MLSZ!

De hogy vigadhassunk is kicsit, íme itt van a magyar foci saját, beépített Johnny Gold-ja. Csak hogy lássuk, vidám jelenetek is történnek a magyar lelátókon. :)

2013. május 28., kedd

Merci beaucoup!

Mert mit is mondhatnék mást egy "kis francia csoport" tagjaként annak az embernek, aki immáron 14 éve erőforrásokat nem kímélve, kimeríthetetlen lelkesedéssel tesz meg mindent azért, hogy Tatabányán életben maradjon a szervezett lelátói élet? Emberek körülötte jöttek-mentek, volt, aki hosszabb ideig tartott ki, volt, aki rövidebben bírta, volt aki szüneteket tartott a jelenlétét illetően, de ő az, aki állócsillagként ott tündököl a bányászváros szurkolói életének manapság is pislákoló egén azóta, hogy 1999 tájékán néhány útkereső lurkó úgy vélte, hogy eljött az ideje annak, hogy a megyeszékhely klubjának is legyen egy őt tűzön-vízen át elkísérő támogatói bázisa, amely azonban nem csak ott van a lelátókon és a korlátok mellett, de látványelemekkel, koreográfiákkal, összetettebb dallamokkal operáló énekekkel is segíti a pálya katonáit. Ő az, akit túrát szervez, aki hozza a drapit, aki a szellemiséget táplálja, a lelket erősíti, aki barátságos mindenkivel, aki befogad, aki diplomáciailag kezel, aki türelmes és toleráns, aki támogat és segít, aki összefogja az egészet.
S aki nem csak arra figyel, hogy a meccsen minden rendben legyen, de arra is, hogy ez az egyedülálló társaság (aki nem ért egyet a jelzővel, annak bármikor szívesen szóban, de egyszer majd itt írásban is elmagyarázom, miért gondolom ezt a legadekvátabb minősítésnek) a pályán kívül se szakadjon el egymástól, hogy akkor is összetartozónak érezhessük ezt a piciny kompániát, ha éppen híján vagyunk annak, amihez szívünk örökre odanőtt: a futballeseményeknek.
A legutóbbi szombat is pontosan ennek a "hadműveletnek" volt a szerves része, amiért mindenki nevében tisztelet és köszönet drága jó Bécinknek, nem tudom mikor kaptad az 'Apa' jelzőt, de ennél találóbbat keresve sem lehetett volna lelni érdemeid ismeretében. Köszönjük a kulináris élvezeteket neked és Timinek, köszönjük hogy befogadtatok és elviseltetek ennyi fröccskirályt egy fél napon át. Fantasztikus szombat volt (persze ezt az egy dolgot kivéve), s picit utalva gengünk fent említett, majdan taglalandó jellemzésére itt most röviden csak annyit, hogy vérmérsékletem és kialakult értékrendem birtokában szavakkal el nem mondható örömmel tölt el, hogy az életem legnagyobb szenvedélyét jelentő futballeseményeknek olyan társaság körében hódolhatok, ahol a legdurvább és legelvetemültebb esemény az, ha valaki kedvenc csapatának a Bl-döntő 89. percben szerzett győztes gólját követően másfél deci sört kiborít...
Ezt az egészen kivételes lehetőséget és permanens élményt viszont mindannyitoknak köszönöm.

Végül szeretném megidézni azt az embert, de talán inkább helyesebb ha azt mondom, hogy jelenséget, amely szintén, ha nem is személyesen, de szellemiségét tekintve mindenképp részt vett a dzsemborin :)

2013. május 24., péntek

Fuzi Belcsút!

Mindenféle különösebb köntörfalazás nélkül azt mondom: a szezon legfontosabb mérkőzése következik. Ez akkor is így lenne, ha betonbiztos bentmaradók, vagy épp már bajnokok lennénk, esetleg a kiesésünk lenne már kőbe vésve, ismerve a nem felejthető közelmúltbeli kapcsolatot az ellen kevéssé nagyérdemű vezetőségével. Meg akkor is az lenne, ha akárki más ellen játszanánk most, mert a jelenlegi, táblázaton elfoglalt helyezésünket és a hátralevő fordulók lehetséges kimeneteleit vizsgálva a ma délutáni összecsapás akkor is kiemelt jelentőséggel bírna.
Na de így, hogy ez a két tényező egyazon kilencven perc erejéig olvad össze, alkot közös metszetet, olyan délután vár ránk, aminek hevülete rég nem látott hőfokokat ér majd el várakozásaim szerint.

Opció pedig csak egy van: GYŐZELEM!

2013. május 20., hétfő

Befejeztem

Legutóbb Sopronban voltam Tatabánya-meccsen, reménnyel telve, bizakodva, a sikerbe vetett őszinte hittel utaztam a forró májusi napon a találkozóra, ami aztán adott olyan élményeket, amiket itthon ritkán tapasztalunk, Nb 2-ben meg főleg, de ettől függetlenül a vége: zacskó. Azóta 3 ütközet zajlott nélkülem, 9 pont és 0 kapott gól a mérleg. Azért ezek igen komoly jelek voltak, a hatásukra megejtett elemzésem végkövetkeztetéseként rá kellett jönnöm, hogy baszki, rossz ómen vagyok.
Úgyhogy a hátralevő 2 (így csak ennyi lesz, és nem 4) meccsre rárakom a "skip" bélyeget, és bízom benne, hogy a karma törvényei az elmúlt 3 hétvégéhez hasonlóan hatnak majd.

Szombaton találkozunk Bélánál, majd meséljétek el részletesen az akkorra már négyrészessé váló szekvenciánk igaz történetét.

2013. május 1., szerda

Most vagy...?

Ma egyszerűen nincs más lehetőség, csak a győzelem. Chokitósan vagy szépen, egy árva öngóllal vagy fiesztával, de ha komolyan gondolja bárki, akinek szerepe van a csapat játékában, szereplésében (mi sajnos ilyen szempontból periférikusak vagyunk), hogy egy megyeszékhely csapatának minimum a másodosztályban a helye, akkor most kell tennie érte, mert alighanem ez az utolsó alkalom. Hiába van még ezen kívül is 5 meccs, egyszerűen a mostaninak olyan súlya van pszichés és minden egyéb szempontból is, hogy ha ezt nem húzzuk be, én a magam részéről elbúcsúzok azoktól a vízióktól, hogy jövőre Bányász-meccsekre utazok a Dunának a túlsó felére.

De nem így lesz, mert ezt meg fogjuk nyerni. És csak szólok, hogy gólparádéval. Mert a munka szeretet ünnepét most a pályán munkával fogják ünnepelni a srácok.

És egy kis "népművelés" a végére, mert bár én azt hittem, ezt az örökérvényű, grandiózus eposzt mindenki ismeri, vasárnap hazafelé tartva a kis szappantartó kabinjában kiderült, hogy mégsem. Úgyhogy tessék nagyon figyelni... :)



2013. április 23., kedd

Mondjatok már valamit!

Ti, akik ott voltatok hétvégén és segítségemre lehettek annak megfejtésében, hogy mégis mi a büdös fasz történik a klubunkkal, a csapatunkkal, mégis milyen okok vezettek oda, hogy gyakorlatilag megállíthatatlanul zuhan a rég nem látott harmadik vonalbeli szereplés felé.
Nem izgultam eddig, mert ebben a szezonban a frenetikusnak nem nevezhető őszi szégyenteljes szereplés után nagyjából biztosnak láttam, hogy innen se fel, se le, majd szépen beparkolunk a még bentmaradást érő 2-5., vagy a már csak osztályozóra "jó" 6-8. helyek valamelyikére, de még ez utóbbi eshetőség lehetséges folyományaként is csupán annyit vizionáltam, hogy legalább lesz alkalmunk egy jó kis oda-visszavágós, kupahangulatú párosderbire mondjuk a Szekszárd ellen, ahol esetleg beugrok majd pár palack Heimann Barbárért. De most már nem ezt érzem, sőt, nem is ezt gondolom. Nem szoktam különösebben előre tervezgetni, sem akkor, amikor a válogatottnak a vébé-esélyeit latolgatjuk, sem akkor, mikor valamely cél eléréséhez szükséges pontok, gólok, győzelmek számát kalkulálgatjuk. De most valahogy mégis vetettem egy kósza pillantást a hátralevő 8 ellenfelünk nevére. Nos, azt kell mondjam, a fenti érzéseim nem ez miatt alakultak ugyan, de, ami sokkal rosszabb, hogy a gondolati dúc ebből a tapasztalásból épült. Lehet pesszimistának is hívni, lehet az is vagyok, de az eddigiek alapján nem látom azokat az indokokat, amik mentén mi lennénk az esélyesek holnap a Zete, majd a Sopron, a Felcsút vagy a Gyirmót ellen. Ez négy meccs a nyolcból.

Had ne folytassam...

De cáfoljon rám a csapat, ha már voltak olyan kedvesek és tettek érte, hogy mégse legyen nihil-gazdag a szezon második fele, elérték, hogy most már én magam is elkezdjek komolyabban izgulni, akkor most már tessék újabb fordulatot beiktatni és igenis bentmaradni, ahogy az egy ilyen tradíciójú klubtól elvárható.


Ez a bajnoki szezon most már így is, úgy is komoly szégyenfolt a történelmünkben...


Ma este meg nézzünk focit, de csak miután felkötöttük a bőrgagyát. Aztán legyen végre annyi a tikitakának.

2013. április 16., kedd

Zeman vagy Ranieri?

Néha guglizok posztírás közben meg az előtt annak érdekében, hogy ne pötyögjek le kapitális baromságokat, ne legyen gondolataim közt megbúvó fájdalmas tárgyi tévedés. Most nem teszem, mert a szubjektív álláspontoknak nem lehet utánakeresni a hálón, azok csak a saját tekervényeinkben léteznek. Mint pl. az felismerés, hogy akit most ismét a padunkon üdvözölhetünk, nem más, mint a magyar Zeman vagy a magyar Ranieri. Hogy melyik inkább, azt kerestem volna ki, de ezt elég nehéz lett volna, mert bár számokat meg statisztikákat találhattam volna szekérderéknyit, de arra bizonyosságot, hogy van külföldi, neves képviselője is annak az tréner-archetípusnak, akit amikor baj van, mindig hívhatnak, s aki mindig szívesen és azonnal jön is, s akivel bár nagy eredményeket prognosztizálhatóan nem ér el csapata, de látványos, közönségszórakoztató, sok esetben gólgazdag meccseket bármikor produkálhatnak, nos, nem igazán találhattam volna még a teljes web2-vezérelt, wikipediával ékesített virtuális térben sem.

De ez így van és kész.

Pöci bácsi, üdvözöljük újra a padon, már csak egy kérésem van: ha adott esetben a fent vizionált meccskimenetel által generált pozitív érzelmek másik végpontjáig jutnánk valamely mérkőzésen, és mi erről kedélyesen elbeszélgetnénk önnel, kérem, halassza el a telefonbeszélgetését, akkor is, ha az csak egy imitált fajta. Sőt, akkor halassza el igazán!

Hajrá, Bányász, hajrá, Pöci bácsi!

Ui.: Még mindig van néha olyan érzésem, mintha vagy figyelnének minket az illetékesek és adnának a véleményünkre (ezt adom nagyobb odds-szal), vagy értenénk valamicskét a futballhoz. Mert mintha mostanában pedzegettük volna, hogy Auréllal nem biztos, hogy jó irányba haladnak a dolgok, s hogy a mostani borús állapotokhoz képest még Pöci bácsi regnálása idején is fényesebb lett volna felettünk az ég...

2013. április 10., szerda

Muie Romania és sírós kurvák

Most pedig olyat teszek, amilyet már rég nem: addig írok, amíg élénk az élmény, amíg még frissek a sebek, indulatból, kapásból, ahogy jön. Amúgy is ebben a szezonban meg kell becsülnöm, ha bármilyen előjelellel komolyabb érzelmek bontanak csírát lelkemben, mert a már többször említett okok miatt én ezt az idényt teljesen naturálisnak érzem, kiesés nem lesz, feljutás sem, tehát meg kell próbálni minden egyes meccset egy külön, önmagában álló kalandnak tekinteni, ez számomra az egyetlen fegyver a nihil ellen. Nos, ebből az aspektusból hasznos kirándulás volt, értek behatások, melyeket úgy tudnék a lehető legkifejezőbben összegezni, és most előre elnézést azoktól, akik esetleg valami szofisztikált mondatfűzést várnának tőlem, de ezeknek a "forrongó" állapotban megírt összegzéseknek ez is velejárója, szóval amit érzek, és szerintem a többi 5 ember is, aki rajtam kívül ott volt:

A jó édes kurva anyját az összes hisztis picsának a lelátón és a pályán egyaránt!

Veletek együtt voltam már pár meccsen életemben, láttam-hallottam már ezt-azt, de ennyi fürdős kurvát összeverődni egy meccsen, ilyen egyenletes eloszlásban még nem tapasztaltam meg. Ez a csapat és ez a tábor úgy illenek össze, mint a borsó meg a héja. Hogy melyik alakította a maga formájára a másikat, nem tudom, vagy az is lehet, hogy egyszerre nőttek ki, mint paszulyból a friss hajtás, de a lényeg, hogy az egy szem Bányász-indulót daloló, tököli "Vágó Istvánt" leszámítva mindegyik szarhatna ma éjszaka egy méretes tarajos sünt.

A csapatba nem tudok belemarni ezúttal, akkor sem, ha ennyi helyzetet nem illik kihagyni, de van ilyen, ha így játszottunk volna ebben a szezonban mindig, nem itt állnánk, az biztos. Ha Veszprémben fele ennyi lehetőségünk lesz, lesimázzuk a királynék városának aranylábúit.

És egy nagy rejtély is jutott a meccsre: hol daloltak a gyerekek?

Persze ahogy egy rejtély született, úgy egy másik megoldódott: nevezetesen, most már értjük, miért veszett össze nemrégiben Victor Piturca és Adrian Mutu.

Aki nem érti az összefüggést, fürkéssze kicsit többet a bulvárt és gondoljon a lelátó mögénk eső részének második sorára. :)

Azért akkor is: SZAR ROMÁNIA!

2013. március 23., szombat

A büdösúristenit!

Hát erre már aztán tényleg nem tudok mást mondani. Komolyan mondom, úgy érzem, mintha a magyar labdarúgás egyszerűen szórakozna velem, és közben pofátlanul röhögne a markában. Mert ugyan mi más magyarázata lehetne annak, hogy a törökök meg az észtek ellen, amikor egy fabatkát nem adtam azért, hogy nem 6, de 4 vagy akár 3 pontot szerzünk, sőt, valahol lelkem ördögi bugyraiban még reméltem is, hogy elválik végre a szar a májtól, és a Nemzet Piktora végre az őt megillető, a padtól minél távolabbi helyre kerül, akkor országos eufóriát okozva sima kettős győzelemmel zárjuk azt az epizódot? Most meg, amikor akkori tudathasadásomon tovahaladva őszinte reménnyel hittem, hogy zártkapu ide, kiemelkedő formájú kulcsemberek hiánya oda, azért valahogy csak szőröstalpúakat fogunk vacsorázni, akkor az utolsó pillanatban, igazi  jó magyarosch módon kapok egy akkora maflást, hogy a fal adja a másikat.
Tudjátok, most amolyan ambivalenciahegy épült bennem a meccs kapcsán, annak lefolyásával összefüggésben. Olyanokra gondolok itt például, hogy bár aki látott már 10-nél több komoly focimeccset életében, az tudhatta Szalai melléfejelt helyzeténél, hogy itt majd előbb-utóbb alánk tolják a szopórollert, azért a végén már csak-csak abban hittem, hogy ez a meccs lesz a szabályt erősítő kivétel, és mégis betekerünk valahogy a célig. Aztán nem, maradt minden a "régiben". Vagy például, hogy amikor a 80-85. perc környékén már azon morfondírozok magamban, hogy lehet, rosszul ítéltem meg Faszrajzot, kezdem megkövetni, miszerint így vagy úgy, de mégiscsak hoz olyan meccseket, amit elődei közül a legtöbben nem igazán tettek, már kezdem azt hinni, az én lelkemben volt valami nemkívánatos góc, ami miatt ezt a felkészült, szakmailag megkérdőjelezhetetlen edzőfejedelmet eleve beskatulyáztam magamban, minden elismerésre méltó eredményét valahogy elvitatva tőle, akkor egy szemvillanás alatt rájövök, hogy azért ez mégiscsak egy igazi balfasz. Mondhatnám, hogy az az egyetlen momentum a 92. percben kijózanított, azonnali hatállyal. Mert a meccs azon kívüli 92 és fél perce persze ettől még pont ugyanolyan volt, mintha ez a törvényszerű dugó nem érkezett volna meg, tehát a megítélése sem feltétlenül kellene, hogy egycsapásra így megforduljon, csakhogy a valóság úgy érzem inkább ahhoz áll közel, amit a lefújás után éreztem, ami azelőtt volt, az csak az eredményjelző látványa keltette talmi bódulat elvakító hatásának számlájára volt írható. Mert arra továbbra sincs magyarázat, hogy lehet Mészáros alapember, aki szegénykém lehet, hogy gyors, de darabos és ostoba, hogy miért kell egy ilyen meccsen kockáztatni Mackóalsót, aki persze hatalmas figura, igazi bohóc, a semleges szitukban nagyon szórakoztatóan lépegeti át és engedi ki a labdákat, amik fénypontjai lehetnének egy uborkaszezonbeli gálameccsnek, csak épp kirúgása nem volt, ami emberhez ment volna, a hátratett labdákat egyszer nem játszotta meg, és az egyetlen kulcspillanatban megint nem értette meg magát a védőkkel, nem jött ki Zrínyi módjára úgy, ahogy ott és akkor kellett volna. (Volt még egy másik jelenet, amit a fent említett védőfejedelemmel karöltve hozott össze, és ami alkalmas volt magyar emberek százezreiben a másodperc törtrésze alatt megfagyasztani a szart...) Lehetne még sorolni azokat a döntéseket, amiket bár ő maga dagályos, semmitmondó körmondatokban biztosan meg tudna magyarázni, csakhogy ettől még sok százezren, millióan ugyanúgy nem értenénk a hátterüket, a motivációikat, leginkább azért, mert azokat nem is lehet.
Áááá, mindegy, tényleg, nem próbálom ezt tovább boncolni, mert az a helyzet, hogy bár a válogatott évtizedes eredményei tényleg tettek érte, hogy bizonyos fokú közömbösség azért maradjon bennem egy-egy váratlanabbnak tűnő trombita után, azért ez a tegnapi, még akkor is, ha ráadásul nem is volt teljesen váratlan (ahogy fent említettem, főleg a fejes után, amit mondanom sem kell, szerintem Böde mondjuk tízből tízszer befejel), még most is kurvára és egyelőre az enyhülés érzetének teljes hiányával marja a szívemet.

Az MLSZ-nek és a FIFÁ-nak, de mindenekelőtt a magyar rendőrségnek meg ezúton is a jó kurva anyját!

2013. március 15., péntek

Stefi előbb hívott, hogy ezt most így kellett intéznie, sajnálja...

"A 2012–2013. évi Ness Hungary NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságKeleti- és Nyugati csoport 18. fordulójában kiírt valamennyi bajnoki mérkőzést elhalasztja. A 18. forduló új időpontját az MLSZ Versenybizottsága fogja kitűzni.”

2013. március 5., kedd

Érzek valamit!

Legutóbb azt írtam egy kommentben, hogy vasárnap este már nekem is lesz mondanivalóm. Nem tévedtem... Ugyanis el kell mondanom, hogy ilyen szarul én már régen éreztem magam meccsen, mert ami rossz összejöhet egy tavaszi nyitányon, az most össze is jött. Na jó, szerencsére ez nem teljesen igaz, hisz a brigádra természetesen megint nem lehetett semmi panasz, és valahol mégiscsak ez számomra az első számú motiváló erő minden alkalommal, mikor hétvégén a stadion (vagy libalegelő) irányába elindulok. De az, hogy hazai pályán vereséget szenvedjünk úgy, hogy gyakorlatilag esélyünk sem volt a győzelemre, és mindezt olyan metsző hidegben, hogy még azóta sem olvadtam ki rendesen, nos ez már nem kerülhet fel egy ideálisnak tekinthető forgatókönyv lapjaira. Jó, a pályán történtekről részletes szakmai elemzést megint nem tudnék adni, de annyi biztos, hogy az új igazolásunknak nem csak a gólja volt nagyon rendben, de a játékával sem okozott csalódást (ezt hallottam legalábbis a hátam mögötti értékelésben:)), tehát pozitívumot azért lehet találni, most mégis had osszam meg veletek személyes kálváriámat, mely aktust követően kisdobos becsület szavamra fogadom, ehhez hasonló előjelű, tartalmú kinyilatkozással nem fogok élni a szezon hátralevő részében.
Arról van szó, hogy bár teljes mértékben egyetértek Béla minden betűjével atekintetben, hogy sokkal jobb egy jól körülhatárolható és racionálisan megfontolásokon nyugvó célért küzdeni, mint kapálózni a gőzölgő posványban, azért én még mindig nem érzem a zsigereimben, hogy ez a tavasz ténylegesen ennek a küzdelemnek a jegyében telhet el. Ez lehet, hogy csak a belső, személyes apátiámnak az egyenes következménye, és simán el kéne mennem pszichológushoz kigyógyíttatni magam, de hajlok rá, hogy azt gondoljam, inkább a lelátókon eltöltött sok év tapasztalata és a magyar fodball állapotainak a felületesnél mélyebb ismerete érezteti velem, hogy a bennmaradásért "harcolni" idén pontosan annyira lesz kihívásokkal és valós izgalmakkal telített, mintha megcéloznám egy péntek estémre, hogy amúgy betyárosan berottyulok. Nem a helyezésünk miatt gondolom ezt, természetesen, hisz abból inkább a laza kihullás lenne nagyobb eséllyel jósolható, de azt hiszem mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a pannon futballkultúrában egy adott osztályban való indulás-nem indulás kérdése a bankszámlák versenyében, és nem a tabellán dől el. Úgyhogy ha lennének is igazi, mélyről jövő skrupulusaim az újonnan szerveződő Nb3-as ligában való indulás ellen (másik bánatomra ezt sem nagyon érzem), azok akkor okozhatnának legközelebb izzadságban forgolódó éjszakákat nekem, amikor véget ér a szezon, és elkezdődnek az új idényben való indulási jogok pénzügyi bázisokon nyugvó elbírálásai.

Persze, jelen helyzetben ott is könnyen elvérezhetünk...


Szombaton iszok egy sört, Stefizetsz! :)

2013. február 24., vasárnap

Kedvcsináló és felvezető tavaszra!

"Csapatunk 4-2-re diadalmaskodott a Cegléd ellen a bajnoki nyitány előtti utolsó mérkőzésen, mely a jövő héten rajtol. Játékoskeretünkben nem történtek nagy változások és így vágunk neki a bentmaradás kiharcolásának." BK

Így múlik el a világ dicsősége egy fél év alatt, így válnak nevetségessé politikusok hangzatos kijelentései, építőipari vállalkozó céljainak komolysága bizonyosodik be azok számára akik hittek neki és hittek egy újabb "aranykor" eljövetelének.
 Minden idők egyik legcsendesebb és legeseménytelenebb téli felkészülésén van túl a csapat, ha jól tudom jött kölcsönbe két játékos ennyi. Persze a "pénzeszsák" kiürülése után ez nem is meglepő, talán könnyebb így mindenkinek, nem kell kínos magyarázkodásba kezdeni a nyári kijelentések után ("feljutás a cél"), nem kell polgármesteri szintig megszervezett szurkolói ankétot tartani, a helyünkre kerültünk és bármennyire is fáj ezt bevallani de sajnos a fenti kijelentés sokkal jobban megfelel a mostani valóságnak mint a nyári, feljutásról szóló nyilatkozatok az akkori valóságnak (amelyek megfeleltek a még kitartó és a kijelentések mögött létező valóság mélységeit kevésbé átlátni tudó szurkolók hülyébe vételének és egyszerű átverésének).
A helyünkre kerültünk és szerintem nem szabad visszanéznünk, csak előre. Van egy helyzet amit meg kell oldani (bent kell maradni, nem lesz egyszerű). Ebből a helyzetből szerintem sok mindent ki lehet hozni, van motiváció a játékosok és a szurkolók számára is. Nyilván nem olyan mintha a bajnoki címért játszanánk de ha valaki szereti ezt a klubot akkor annak ez is megfelelő alap arra, hogy kimenjen a stadionban és a csapattal együtt elérje ezt a redukált célt. Ez még mindig jobb mint a langyos víz, bár lehet túlzottan pozitív vagyok.
Ki kell harcolni a bent maradást, meg kell mozdulni az embereknek, kurvára kimenni a stadionba végre azért, hogy ne megye 1. színvonalú legyen a nézőszám, aztán vagy sikerül vagy nem. Ha nem akkor jönnek a helyközi buszos túrák...mindig csak pozitívan!

2013. január 20., vasárnap

Buzi MLSZ!

Szeretjük Szabolcsot, persze, és a gól is szép volt, ezzel nincsen semmi baj, na de azért ekkora blamát, komolyan mondom, ez a szervezet saját  maga paródiája...

Íme a versenykiírás egy részlete:

Nem nevezhető olyan gól, amelynek

- szerzőjét az adott meccsen kiállították



NO COMMENT

2013. január 8., kedd