2010. május 31., hétfő

Nem épp ilyet szeretünk...

Hát, mozgalmasan végződött, az már igaz. Meg az is, hogy nem épp efféle mozgalmakra vágyunk, úgy általában. Persze nem baj az, ha azon kívül, hogy elutazunk, ott vagyunk, megnézzük a meccset (és mostanában bosszankodunk is közben), történik mondjuk más is, de azoknak nem feltétlenül ilyen dolgoknak kellene lenniük. Csakhát ettől függetlenül vannak helyzetek, amiket nem lehet megkerülni. Másképp, talán józanabbul kezelni persze igen, de megkerülni kevésbé. És itt el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor ki kell mondani, hogy bizony, márpedig vannak olyan helyzetek az életben, amikor többfajta igazság létezik. És ezek az igazságok egymással nem versenyeznek, egymást nem kiütik, egymásnak nem ellentmondanak, hanem egymásnak a tökéletes komplementerei… Merthogy lássuk csak:
Igaz-e, hogy ha elvárunk egy kultúrált viselkedést az esemény minden egyéb szereplőjétől (játékosok, vezetők, ellenfél szurkolói, bírók, szekusok, stb.), akkor nekünk is kutya kötelességük ugyanolyan kultúráltan viselkednünk, és nem lejáratni magunkat alpári, mocskos, értelmetlen és alaptalan fröcsögéssel, visszahelyezve magunkat abba a masszába, amelyből saját és nyilván e sorok olvasóinak örömére is kiválni óhajtunk azóta, mióta a lelátóra szoktunk? Igaz, bizony, hogy igaz. Ezt továbbfűzve igaz-e, hogy nem kívánjuk, hogy számunkra gyakorlatilag ismeretlen, a „közösbe” eddig semmit be nem tevő, totális önértékelési zavarban szenvedő és szereptévesztésben élő málé kisfiúk miatt bajba kerüljünk, és azt a megbecsülést, amit az évek alatt a fent említett más irányvonal követésével kivívtunk, egy csapásra elveszítsük? De mennyire, hogy igaz! Naná! Csakhogy. Igaz-e vajon az, hogy a lelátói életet, az egészet, amit jelenleg szurkolói szubkultúrának, vagy akárminek, bárminek hívunk, de mindannyian nagyon jól körül tudunk határolni, szóval hogy ezt a réteget mindig is leginkább a bajtársiasság, a mindenek felett álló összetartás, a becsület, az elszántság és a karakán, magáért és a vele egy színekért küzdőkért az ellennel, az egységét megbontani igyekvővel szemben mindig végsőkig harcoló jellemek összessége emelte ki és választotta el a társadalom erkölcsileg, morálisan sajnos folyamatoson erodáló tömegétől, és ha magunkat kicsit is eme mentalitást követőnek érezzük, nem lehetőségünk, hanem feladatunk bárki és bármi ellen azonnal fellépni, aki vagy ami veszélyt próbál jelenteni ránk (és a T/1 használatának jogosságáról persze, megint lehetne polemizálni, de részben pont ez az üzenete most mondandónak, hogy ilyen esetben ez irreleváns)? Naná! Egyértelmű! És akkor a kettőt összefűzve, igaz-e, hogy ebben a pillanatban két elrendeznivaló dologról beszélünk, és egy ideális világban nem azt kell eldönteni, melyiket rendezzük el (merthogy ugye, mindegyiket), hanem csak azt, hogy melyiket előbb… És igen, azt is, hogy melyiket hogyan… Kurvára igaz, hogy ez utóbbira több jó válasz van, és elfogadom, lehet, hogy nem a tegnapi válasz volt a megfelelő, de tartom, mindenképpen egy a lehetőségek közül. Az első kérdésre viszont (melyiket előbb) - és ezt akárhogy aludtam rá, nem tudom másképp látni - továbbra is csak egy választ látok: ott és akkor nincs lehetőség mérlegelésre. Lehet diplomáciailag (ez passzol hozzánk), lehet másképp (ez nem annyira), de abban a pillanatban, amikor egy hasonló eseménysor nem váltja ki VALEMILYEN cselekvés szándékát, el lehet menni a tükör elé, felszívni a turhát, és…

Béci!
Tegnap valamit elmulasztottunk, ami nagyon fontos. Én azt mondom, reggel egy kiskanál porcukorra 13-15 csepp, és be a szervezetbe. Nagyon hamar el fog múlni minden bajod, az immunrendszered pedig megerősödik úgy, hogy semmi gond nem lesz. Ha nagy a gáz, este is dobj be egy hasonló dózist. Amúgy meg:

http://www.mezfutar.hu/propolisz/

És akkor, mivel most épp Bob bácsit hallgatom, meg azért mondanivalójában is passzol ide, ezzel zárom, hallgassátok meg, amúgy is hallgassatok reggea-t, és meglátjátok, teljesen nyugodtak lesztek mindig… J (Igen, én az utóbbi napokban nem hallgattam eleget, valószínűleg.)

2010. május 30., vasárnap

Mindenki Ajkára!

A jó életbe, egy nehéz, hosszú és viszontagságos szezon utolsó túrája következik, méghozzá nem is egy szomszéd faluba, ráadásul Zámolyon keresztül (vagy ez csak nálam számít pluszpontnak? - hiába no, a Pedrónál készülő sör világbajnok), azaz nehogy már ne legyen egy kurva nagy vasárnapunk...!
Oké, nem láttam az előző két meccset, biztos lehangoltabb lennék, ha én is végigszenvedtem volna őket, de egyrészt a fentiek okán, másrészt azért, mert a lelkesedést mindig is a KLUB, és nem az aktuális - olykor bizony szedett-vedett zsoldosokból álló - csapat iránti vonzalom táplálta, azt mondom: szarni rá, előre azért, hogy szép élménnyel menjünk majd pihenőre, olyannal, ami átrepít az ubiszezon prognosztizálható fájdalmas meccs-ínségén.

"Tatabánya érted élünk,
A Bányászé a szívünk,
Hogy a három pont ma meglegyen,
Daloljuk együtt az énekünk!"

(Hát, igen, egyelőre csak Peti meg én szoktuk énekelni, de ki tudja...)

2010. május 25., kedd

Ki kell írnom magamból...

Na, hát a faszom kivolt, de nagyon… Indulás előtt nem sokkal észrevettünk egy szöget a bal hátsóban. Oké, mondom, király, akkor a mai nap ugrott. Azért persze jó szokásomhoz híven mindjárt utánanéztem neten, már amennyire egy ilyen, egyébként eléggé a gyakorlati síkhoz kötött problémának a virtuális világban segítséget lehet találni, és ezek alapján arra jutottam, talán mégis belevágunk. Ott van a szög, oké, de egyben el is tömi a lukat, a kerék nem ereszt, simán el fogok jutni Egomból Tatabányára, és majd a jövő héten valamikor, amikor lesz időm, megcsináltatom egy szakival. És akkor fél öt körü,l ahogy kell, meg is indulunk, de mondom azért a biztonság kedvéért nézzünk egy keréknyomást a kúton. Így is lett, csakhogy mennyit mutatott a cáger? Na? Hát, nem többet 1.1-nél… Na, abban a pillanatban sejtettem, hogy nekem marad a tévén a Fradi-Kispest (hú, de „jó” volt…), és ezt a sejtésemet csak megerősítette a látvány, ami a kerék fújásának folyamata közben a szög környékén a gumin lévő vizes részek buborékolása formájában elém tárult. De ez még mindig nem elég, a 2.7-re töltött abroncs a többi kerék levegővel történő kiigazítása (pár perc) után újraellenőrizve már csak 2.4 kpa nyomással rendelkezett… Maradunk… Még egy utolsó esélyt adva magunknak elnézünk pár gumis felé, hátha, de hát szombat délután van, ugye… Zárva, zárva, zárva. Most már csak abban bízok, hogy a következő hét közepéig, amikor majd el tudom vinni, nem ereszt le teljesen, és lábon el tud majd menni a „gumidokihoz”. (Jelzem, hogy ránézésre legalábbis még elfogadható kondícióban van.)
De legalább majd az eredmény kárpótolni fog, gondoltam akkor. Aha, ja. Hát annyiban mindenképpen, hogy legalább nem kell azt éreznem, valami fantasztikus dologról maradtam le…
A kurva életbe, mi volt ott, srácok? Bunda lehet? :)

Igen, most igazán, valódi értelemben „blogos” lett az írás, nem a csapatról, nem a klubról szól, hanem rólam, de annyira bennem volt a düh, hogy ki kellett írnom magamból. Ez nem az én szezonom, idén tavasszal már a hatodik mulasztásom, remélem, nem kell több ilyet elszenvednem.
Kárpótlásként „film-terápiát” tartottam, megnéztem a The Firm 2009-es változatát (szar), és a Futball Faktort újra (könyvben jobb), és remélem nemsokára az Awaydays-re is sok kerül.

Ui: A kiskésit, hát senkinek nem hiányoztam legalább egy telefonhívásnyira? :)

2010. május 9., vasárnap

Bognár! A kurva anyád!


Ezeken a hasábokon az esetek többségében higgadt, megfontolt módon szoktam véleményt formálni, a legtöbbször aludva párat a történtekre, kicsit megszabadulva az adott esetben meglévő hirtelen gerjedt indulattól. Most azonban egyrészt azt hiszem, akkor leszek a legkifejezőbb és leghitelesebb, ha pont akkor írom le a véleményemet, amikor az a legkarakteresebb formában él bennem, másrészt azt sejtem, napok múlva is ugyanezt fogom gondolni, mint most...

Mondom mindezt úgy, hogy nem láttam az esetet több kameraállásból visszanézve, lelassítva, elemezve. Meglehet, ha megtenném, némileg árnyalódna a véleményem, de erre kevés esélyt látok. Ami ma történt, az számomra a botrány kategória. A szegény Gyirmótnak, akit tavaly nem engedtek indulni, idén vissza kell adni valamit. Tudom, pont én vagyok az, aki sosem kedvelte az összeesküvés-elméleteket, és aki a bírói ítéletekről mindig úgy vélekedett, azok hosszú távon kiegyenlítik egymást. Azonban most már kezd eljönni az a pillanat, amikor már én sem nagyon vagyok képes nem tendenciát látni ezekben az esetekben. Ami ma az utolsó percben történt, az nálam már-már kimeríti a csalás fogalmát. De az égbekiáltó botrányét mindenképp...


Bognár! A jó kurva anyád neked és az egész MLSZ-nek!


A fiúk előtt le a kalappal, így kellene ezt valahogy minden meccsen, a hátralevő idei találkozókon, és jövőre végig... Külön öröm, hogy végre szerepet kapnak a fiatalok, és kezd bebizonyosodni, hogy talán mégsem egészen használhatatlanok...


És még egy örömömről had szóljak! Fasza volt, hogy ennyien voltunk, nemcsak a stadionban, de elsősorban a Kanyarban. Rég nem látott arcok, talán nem utoljára. Volt egy kis kifeszülés. :)