Lapszemle - kemma.hu-riport Farkas Janival

Interjú Farkas Janival, végre, igazából szerintem a megyei lapnak ennél többet kellene foglalkozni a klubbal, tehát mindenképp üdvözlöm a témát.
http://www.kemma.hu/komarom-esztergom/sport/farkas-legalabb-tizenotszor-szeretne-golt-rugni-412438

Italian Baja

A nevet a híres tereprali versenytől kölcsönöztem, jogdíjat ezért nem fizettem, a túra érzését ezzel kifejeztem, a képek egy részét feltettem. A többit várom a restektől. (Annus Dani?)

Béla 31

Ünnepi poszt, úgyhogy kezdjük az "ajándékommal" :)

Ma mindent a te tiszteletedre csinálok, miattad főztem meg a rumosteámat, amit kortyolgatok, miattad hallgatok Jean-Michel Jarre-t, és miattad írok posztot is.

ISTEN ÉLTESSEN BÉLÁM!

És akkor térjünk át az általam csak elmésen Türr István-emléktúrának becézett kirándulás felidézésére, amit én ezen sorokkal csak elkezdek, és remélem a kommentek között mindenki hozzárakja a maga részét, amit én figyelmetlenség vagy egyéb típusú hanyagság miatt kihagyok.

Mindenképpen érdekes események vezették fel a túrát, gondolok itt az előző hazai utáni "felkérdezésre", de méginkább az azt követő csütörtöki találkára, ami úgy tűnik, ilyen vagy olyan okokból, de évente egyszer elér minket, és amiért ezúton is tisztelet és köszönet Pilunak, aki összehozta, és köszönet azoknak, akik ott voltak és tolmácsolták álláspontunkat. Számtalanszor bebizonyosodott már korábban, hogy mivel ebben a játékban (is) minden fejben dől el, és hogy a futballt bizony emberek játsszák, érzésekkel, gondolatokkal, lélekkel, valamint a lelátón pontosan ugyanezen attribútumokkal rendelkező teremtmények foglalnak helyett, a két főszereplő oldal közötti nexus jelentősége semmiképp nem irreleváns. Mivel az egyeztetés jól sikerült, remélni lehetett, hogy ennek bizony a pályán is viszontlátható hatása lesz már most szombaton, ámde ennek a túrának nemcsak emiatt vágtunk neki nagy elvárásokkal, hanem azért is, mert tavaly éppen a bajai kirándulás volt az év túrája, s bíztunk benne, hogy a históriás könyvek képzeletbeli nyomdászai néha hibát követnek el, s ugyanazt a lapot kétszer is kinyomtatják.

Nos, nem tették.

Nem, mert ez a szombat (nálam legalábbis, de majd ki-ki eldönti maga) a tavalyit is felülmúlta. Engem már az is örömmel töltött el, hogy a mi egységünk idejekorán el tudott indulni, mégha ez némi áldozattal is járt e sorok írójának (is), hiszen olyan nagyon régen fordult elő velem, hogy egy meccs miatt pontosan abban az időben kelljen felébrednem, mintha dolgozni mennék. :) De nem szocproblémák gyűjtőhelyének nyílt a poszt, tehát a lényeg, hogy megérkeztünk Zámolyra (sose csináljunk dél irányába tartó túrát Pedro-megálló nélkül!), ahol nem kellett kapkodni, volt idő a "spirituális" és árpa-elméleti warm-up-ra, nem voltak disszonanciák, senki nem akart hamarabb indulni, senki nem akart tovább maradni, minden úgy és akkor történt, ahogy és amikor annak történnie kellett. Apróságnak tűnhet, de vannak pillanatok, mikor az ördög pont az ilyen apróságokban lakozik, s nekem ezen a napon pont az ilyen apróságokban is meghúzódó teljes egyetértések adták a pluszt. Ezen a napon rég nem látott egységbe tömörültünk, akkor is, ha egyik alakulat más úton érkezett, legalábbis egy darabig, hisz Paks mellett a 107-es kilóméterkőnél eggyé olvadt, ami eggyé tartozik: A Turul Ultrái legénysége. Voltunk már pár kiránduláson és leszünk is még sokon, emiatt kívánom, hogy az, amit én most és akkor éreztem az "egység" szó ereje mértékeként, mindig legyen velünk, vagy minél többször. Sokszor, sokan elmondtuk, hogy a mi brigádunk alapvetően heterogén, igazából elég sokféle ember alkotja, nincs mélyen gyökerező ideológiai, érzelmi, gondolati unió, de azon a nyilvánvaló tényen kívül is, hogy összeköt minket az FC TATABÁNYA 101 éves múltja iránti tisztelet, a klub iránti elkötelezettség, van valami magas szintű tolerancia és velünkszületett alapvető intelligencia, amely legalábbis a csoport felszínén olyan védőhálót és egyben biztos bázist képez számunkra, ami ellentmondást nem tűrően plántálja az érzést ebbe a tucatnyi indivídumba: tartozunk valahova.

Most érhet persze a túlzott pátoszosság vádja, ám ha a továbbiakban el akarnám hagyni eme megközelítést, és csak a meccs tényszerű leírására törekednék mesterségesen, hiteltelenné válnék, mert erről a napról autentikusan beszámolni másképp nem nagyon lehet. Arany középutat megpróbálván fellelni a meccsről magáról és az alatta átéltekről nem is írnék hosszabban, azt gondolom, azok mindenkiben örök élmények maradnak, olyanok, amikért valaha elkezdtünk lelátókat látogatni, a meccs forgatókönyvétől elkezdve az ezzel összefüggő izgalmakon át a gólok ünneplésének módjáig, meg az olyan meglepetésekig, hogy a kispadunkon lehet hogy mégis élő emberek s nem preparátumok foglalnak helyet, szóval mindent az utolsó rezzenésig ideértve kell azt mondanom, hogy a 90 perc jellemzése csak kedvenc őrültjeim refrénjével történhet:

És mitől volt még ez a nap több, mint egy átlagos túra? Hogy olyat tettünk, amit a 12 év alatt nem sokszor: a meccs után nem rohantunk haza (pedig biztos mindenkinek lett volna dolga a saját életében), hanem még rászántuk az időt egymásra, a közösségre, az élményre, és beültünk egy kellemes kis csárdába, hogy annak layout-ját percek alatt képzett enteriőrként újrahangolva még alávessük magunkat egy kis anekdotázásnak a csoportunk minden héten gazdagodó történelméből.

Egy biztos.

A legközelebbi hasonló anekdotázáson eggyel több kiemelkedő élményről tudunk beszámolni ez után a szombat után.

Köszönet érte mindenkinek, aki ott volt!

Ui: következő posztban lesznek képek, mobilról is, facebook-ról is, úgyhogy akinek még van, de nem küldte el nekem, tegye meg, összevárom őket, hogy egy helyre tudjam feltenni. Címem: tekhy@citromail.hu

Találós kérdés

Kinek mi jut eszébe erről a képről?

Na, csak azért, mert nekem pl. erről is, mint még elég sok minden másról is, a hétvégi túra. Ne feledjétek, tavaly az év legjobb túrája volt (hivatalosan is, hisz megszavaztuk...:), kb. ugyanebben az időpontban, november közepén voltunk, most lehet, hogy nem lesz annyira jó idő, mint akkor, de érjük el, hogy minden egyéb feltétel ugyanúgy adott legyen, mint akkor.

Társaság, sör, halászlé, s talán a holnapi beszélgetés remélhető hatásaként egy végre éles csapat...

MINDENKI BAJÁRA!

Nem változunk...

...mert én most is ugyanannyira várom ezt a mai meccset, mint akármelyik előzőt, hiába történt, ami történt ebben a szezonban idáig, és hiába írtam és gondoltam eddig, amit írtam az előző posztokban például. A szurkoló már csak ilyen, pár perc és megindulok Tatabányára, és alig várom, hogy elkezdődjön, és megint ugyanúgy hinni fogok a sikerben, a szép játékban, az élvezetes megoldásokban, gólokban, mintha ez lenne az első meccs...

Aranylábú gyerekek, ugye nem csak 10 percig tehetem majd mindezt...?

Mikroposzt

Most rövid leszek és tömör. Nincs kedvem minden második meccs után ugyanazokat a dolgokat leírni, márpedig gyakorlatilag az előző két poszt tartalmát minden találkozó után, mint aktuális helyzetábrázolást le lehetne jegyezni, és ennél nagyobb kritika nem létezik.

Annyit jegyeznék csak meg, hogy most már kezd kibaszottul idegesítő lenni az a szerecsenmosdatás, ami itt megy. Hogy nincs egy ember sem a fantasztikusan helyi kötődésű vezetésben, aki kiállna, és azt mondaná, hogy "Elnézést kérünk mindenkitől, aki eddig volt hajlandó végigszenvedni akár csak egy félidőt is ebből a pusztulatból, mert mi is tudjuk, hogy ez az, és igyekszünk majd javítani. A bajnokságot már nem nyerjük meg, az MTK befoghatatlan, és tudjuk, hogy csak az eredmények szerencsés alakulásának, a sok körbeverésnek köszönhető, hogy egyáltalán az első hatban vagyunk, és így az orrotok alá tudjuk dörgölni, hogy az év eleji céloknak megfelelően haladunk. Mostantól igyekszünk elviselhetőbbé tenni a teljesítményünket, ennek érdekében ezt és ezt a változtatást eszközöljük a csapat életében."

Nem bazmeg, ehelyett az egyetlen fórumon, ahol egyáltalán hajlandóak valami hevenyészett interaktivitást mutatni, azaz a facebook-on meg megy a magyarázkodás, hogy a számok így, meg a statisztika úgy, majdnem megmagyarázzák, hogy ez márpedig jó, és buzi aki szerint nem.

Hát a fasz kivan! De kurvára.

Hallgassunk inkább zenét.

Quo vadis, Tatabánya?

Azt gondolom, 8 forduló elteltével ez most a legaktuálisabb kérdés nem csak a csapat, de a klub szempontjából is. Lehet, hogy magam hajlamos vagyok túlzásokba esni, hogy némiképp hevesebb a vérmérsékletem, és ennélfogva élesebb a véleménynyilvánítási stílusom az átlagnál, de ha csak egy percet szánunk rá, hogy végiggondoljuk a klub élén történt változások óta végbement eseményeket, könnyen rájöhetünk, hogy talán nem is csupán a fenti tulajdonságaimnak köszönhetem, hogy ez a felvetés kristályosodott ki bennem. Nézzük csak a legkézenfekvőbb dolgokat, ellentmondásokat. Mit is mondtak év elején a célokkal kapcsolatban? 1-6. hely valamelyike. Igazából ezen már akkor fent kellett volna akadnunk (nyilván lehet, hogy sokan meg is tették, én magam akkor még nem foglalkoztam vele különösebben), de mivel szerintem elég sokan úgy voltunk vele, hogy reálisan nézve minimum dobogón végzünk mindenképpen, tán észre sem vettük az ebben rejlő ellentmondást, hogy úgy ne mondjam totális néphülyítést, inkompetenciát. Mert ez nem cél. Ahogy valaki az nb2.hu-n is prímán megfogalmazta, cél lehet a feljutás, cél lehet a dobogó, vagy középcsapatnak lenni, nem kiesni stb. Csakhogy az első hatban végezni ebben a mezőnyben ezzel a csapattal akkor is kötelező, ha minden héten 11 egészséges játékosunk lesz, és meccsek előtt a csapat minden tagja hajnal 4-kor megy haza a Cocoon-ból. Legalábbis én valahogy ezt hittem, de így, 8 forduló elteltével kezdem azt hinni, hogy vagy én nem értek a focihoz annyira sem, mint eddig hittem, vagy olyan szinten siklottak itt ki a dolgok, hogy annak igen fájdalmas vége lesz. És nem azért mondom ezt, mert nem lehetne 6 pontot akármikor röhögve behozni, fog itt még botlani mindenki eleget, hanem azért, mert a mi játékunk viszont annyira kilátástalan, hogy mi valószínűleg még náluk is többet fogunk zacskózni. Persze ne legyen igazam, de mivel erről az előző posztban már értekeztem hosszabban, most nem megyek bele újra, sajnos pont ugyanazokat tudnám írni. Van viszont egy másik szál, ami ugyanakkor elmémben azóta lett szépen kötél vastagságúvá fonva. Ez pedig nem a csapattal, hanem a vezetéssel kapcsolatos, a szellemiséggel, az ideológiával, ha úgy tetszik. Nagyon jó dolog, hogy visszahozunk a klubhoz olyan embereket, akik anno sokat tettek értünk, és akiket tisztelünk ezért, akikre felnézünk sportemberi tetteikért. Csak abban nem lehetünk biztosak, hogy mindezek az egykori teljesítmények egyúttal azt is jelentik, hogy ők a legalkalmasabb emberek a saját jelenlegi posztjukra. Tudomásul kell venni, hogy sikeres csapatot, klubot akkor lehet építeni, ha a csapat- és klubvezető pozíciókat kompetencia, és nem marketing-szempontok alapján igyekszünk betölteni. Lehet, hogy csak én érzek szakadékot az egy évvel ezelőtti, és a mostani állapotok között, de valahogy nekem azért kellemes volt a tudat, hogy ha egy meccsen az edzőnk eléggé elítélhető módon vette a bátorságot, hogy ocsmány módon pocskondiázza azokat, akiket munkájával szolgálnia kellene, akkor 3 nap múlva egy asztalnál tudtunk vele ülni, és lényegében személyesen megkövetett minket, a klubvezetéssel egyetemben. Na most képzeljük el ugyanezt a szitut ebben az évben! Nem megy? Érdekes, és ennek biztos nem az az egyetlen oka, hogy a mostani edzőnk nem csak nekünk, de másnak sem nagyon szól semmit az egész meccsen… Egyszerűen az a kellemetlen érzés van bennem ebben az évben, hogy nem vagyunk részei a történéseknek, és ez a legrosszabb, ami történhet, ha az ezerfejű úgy érzi, kívülálló lett, nem része annak az egységnek, aminek ideális esetben a klubbal együtt ő maga is szerves alkotóeleme. És ezen aztán nagyon nem segítenek az ingyenes meccsek, a lovas bevonulás, az FFT-hátszél meg a vizezett ingyensör sem, addig legalábbis biztos nem, amíg pár hét után élesen beléd hasít az érzés, hogy ez nem azért volt, hogy jól érezd magad és boldog legyél tőle, hanem hogy befogd a pofád és fel ne emeld a szavad később valami ellen is. És ha mégis megteszed, még le is basz a facebookon „DUNA FC TATABÁNYA”…