Ti, akik ott voltatok hétvégén és segítségemre lehettek annak megfejtésében, hogy mégis mi a büdös fasz történik a klubunkkal, a csapatunkkal, mégis milyen okok vezettek oda, hogy gyakorlatilag megállíthatatlanul zuhan a rég nem látott harmadik vonalbeli szereplés felé.
Nem izgultam eddig, mert ebben a szezonban a frenetikusnak nem nevezhető őszi szégyenteljes szereplés után nagyjából biztosnak láttam, hogy innen se fel, se le, majd szépen beparkolunk a még bentmaradást érő 2-5., vagy a már csak osztályozóra "jó" 6-8. helyek valamelyikére, de még ez utóbbi eshetőség lehetséges folyományaként is csupán annyit vizionáltam, hogy legalább lesz alkalmunk egy jó kis oda-visszavágós, kupahangulatú párosderbire mondjuk a Szekszárd ellen, ahol esetleg beugrok majd pár palack Heimann Barbárért. De most már nem ezt érzem, sőt, nem is ezt gondolom. Nem szoktam különösebben előre tervezgetni, sem akkor, amikor a válogatottnak a vébé-esélyeit latolgatjuk, sem akkor, mikor valamely cél eléréséhez szükséges pontok, gólok, győzelmek számát kalkulálgatjuk. De most valahogy mégis vetettem egy kósza pillantást a hátralevő 8 ellenfelünk nevére. Nos, azt kell mondjam, a fenti érzéseim nem ez miatt alakultak ugyan, de, ami sokkal rosszabb, hogy a gondolati dúc ebből a tapasztalásból épült. Lehet pesszimistának is hívni, lehet az is vagyok, de az eddigiek alapján nem látom azokat az indokokat, amik mentén mi lennénk az esélyesek holnap a Zete, majd a Sopron, a Felcsút vagy a Gyirmót ellen. Ez négy meccs a nyolcból.
Had ne folytassam...
De cáfoljon rám a csapat, ha már voltak olyan kedvesek és tettek érte, hogy mégse legyen nihil-gazdag a szezon második fele, elérték, hogy most már én magam is elkezdjek komolyabban izgulni, akkor most már tessék újabb fordulatot beiktatni és igenis bentmaradni, ahogy az egy ilyen tradíciójú klubtól elvárható.
Ez a bajnoki szezon most már így is, úgy is komoly szégyenfolt a történelmünkben...
Ma este meg nézzünk focit, de csak miután felkötöttük a bőrgagyát. Aztán legyen végre annyi a tikitakának.
2013. április 23., kedd
2013. április 16., kedd
Zeman vagy Ranieri?
Néha guglizok posztírás közben meg az előtt annak érdekében, hogy ne pötyögjek le kapitális baromságokat, ne legyen gondolataim közt megbúvó fájdalmas tárgyi tévedés. Most nem teszem, mert a szubjektív álláspontoknak nem lehet utánakeresni a hálón, azok csak a saját tekervényeinkben léteznek. Mint pl. az felismerés, hogy akit most ismét a padunkon üdvözölhetünk, nem más, mint a magyar Zeman vagy a magyar Ranieri. Hogy melyik inkább, azt kerestem volna ki, de ezt elég nehéz lett volna, mert bár számokat meg statisztikákat találhattam volna szekérderéknyit, de arra bizonyosságot, hogy van külföldi, neves képviselője is annak az tréner-archetípusnak, akit amikor baj van, mindig hívhatnak, s aki mindig szívesen és azonnal jön is, s akivel bár nagy eredményeket prognosztizálhatóan nem ér el csapata, de látványos, közönségszórakoztató, sok esetben gólgazdag meccseket bármikor produkálhatnak, nos, nem igazán találhattam volna még a teljes web2-vezérelt, wikipediával ékesített virtuális térben sem.
De ez így van és kész.
Pöci bácsi, üdvözöljük újra a padon, már csak egy kérésem van: ha adott esetben a fent vizionált meccskimenetel által generált pozitív érzelmek másik végpontjáig jutnánk valamely mérkőzésen, és mi erről kedélyesen elbeszélgetnénk önnel, kérem, halassza el a telefonbeszélgetését, akkor is, ha az csak egy imitált fajta. Sőt, akkor halassza el igazán!
Hajrá, Bányász, hajrá, Pöci bácsi!
Ui.: Még mindig van néha olyan érzésem, mintha vagy figyelnének minket az illetékesek és adnának a véleményünkre (ezt adom nagyobb odds-szal), vagy értenénk valamicskét a futballhoz. Mert mintha mostanában pedzegettük volna, hogy Auréllal nem biztos, hogy jó irányba haladnak a dolgok, s hogy a mostani borús állapotokhoz képest még Pöci bácsi regnálása idején is fényesebb lett volna felettünk az ég...
De ez így van és kész.
Pöci bácsi, üdvözöljük újra a padon, már csak egy kérésem van: ha adott esetben a fent vizionált meccskimenetel által generált pozitív érzelmek másik végpontjáig jutnánk valamely mérkőzésen, és mi erről kedélyesen elbeszélgetnénk önnel, kérem, halassza el a telefonbeszélgetését, akkor is, ha az csak egy imitált fajta. Sőt, akkor halassza el igazán!
Hajrá, Bányász, hajrá, Pöci bácsi!
Ui.: Még mindig van néha olyan érzésem, mintha vagy figyelnének minket az illetékesek és adnának a véleményünkre (ezt adom nagyobb odds-szal), vagy értenénk valamicskét a futballhoz. Mert mintha mostanában pedzegettük volna, hogy Auréllal nem biztos, hogy jó irányba haladnak a dolgok, s hogy a mostani borús állapotokhoz képest még Pöci bácsi regnálása idején is fényesebb lett volna felettünk az ég...
2013. április 10., szerda
Muie Romania és sírós kurvák
Most pedig olyat teszek, amilyet már rég nem: addig írok, amíg élénk az élmény, amíg még frissek a sebek, indulatból, kapásból, ahogy jön. Amúgy is ebben a szezonban meg kell becsülnöm, ha bármilyen előjelellel komolyabb érzelmek bontanak csírát lelkemben, mert a már többször említett okok miatt én ezt az idényt teljesen naturálisnak érzem, kiesés nem lesz, feljutás sem, tehát meg kell próbálni minden egyes meccset egy külön, önmagában álló kalandnak tekinteni, ez számomra az egyetlen fegyver a nihil ellen. Nos, ebből az aspektusból hasznos kirándulás volt, értek behatások, melyeket úgy tudnék a lehető legkifejezőbben összegezni, és most előre elnézést azoktól, akik esetleg valami szofisztikált mondatfűzést várnának tőlem, de ezeknek a "forrongó" állapotban megírt összegzéseknek ez is velejárója, szóval amit érzek, és szerintem a többi 5 ember is, aki rajtam kívül ott volt:
A jó édes kurva anyját az összes hisztis picsának a lelátón és a pályán egyaránt!
Veletek együtt voltam már pár meccsen életemben, láttam-hallottam már ezt-azt, de ennyi fürdős kurvát összeverődni egy meccsen, ilyen egyenletes eloszlásban még nem tapasztaltam meg. Ez a csapat és ez a tábor úgy illenek össze, mint a borsó meg a héja. Hogy melyik alakította a maga formájára a másikat, nem tudom, vagy az is lehet, hogy egyszerre nőttek ki, mint paszulyból a friss hajtás, de a lényeg, hogy az egy szem Bányász-indulót daloló, tököli "Vágó Istvánt" leszámítva mindegyik szarhatna ma éjszaka egy méretes tarajos sünt.
A csapatba nem tudok belemarni ezúttal, akkor sem, ha ennyi helyzetet nem illik kihagyni, de van ilyen, ha így játszottunk volna ebben a szezonban mindig, nem itt állnánk, az biztos. Ha Veszprémben fele ennyi lehetőségünk lesz, lesimázzuk a királynék városának aranylábúit.
És egy nagy rejtély is jutott a meccsre: hol daloltak a gyerekek?
Persze ahogy egy rejtély született, úgy egy másik megoldódott: nevezetesen, most már értjük, miért veszett össze nemrégiben Victor Piturca és Adrian Mutu.
Aki nem érti az összefüggést, fürkéssze kicsit többet a bulvárt és gondoljon a lelátó mögénk eső részének második sorára. :)
Azért akkor is: SZAR ROMÁNIA!
A jó édes kurva anyját az összes hisztis picsának a lelátón és a pályán egyaránt!
Veletek együtt voltam már pár meccsen életemben, láttam-hallottam már ezt-azt, de ennyi fürdős kurvát összeverődni egy meccsen, ilyen egyenletes eloszlásban még nem tapasztaltam meg. Ez a csapat és ez a tábor úgy illenek össze, mint a borsó meg a héja. Hogy melyik alakította a maga formájára a másikat, nem tudom, vagy az is lehet, hogy egyszerre nőttek ki, mint paszulyból a friss hajtás, de a lényeg, hogy az egy szem Bányász-indulót daloló, tököli "Vágó Istvánt" leszámítva mindegyik szarhatna ma éjszaka egy méretes tarajos sünt.
A csapatba nem tudok belemarni ezúttal, akkor sem, ha ennyi helyzetet nem illik kihagyni, de van ilyen, ha így játszottunk volna ebben a szezonban mindig, nem itt állnánk, az biztos. Ha Veszprémben fele ennyi lehetőségünk lesz, lesimázzuk a királynék városának aranylábúit.
És egy nagy rejtély is jutott a meccsre: hol daloltak a gyerekek?
Persze ahogy egy rejtély született, úgy egy másik megoldódott: nevezetesen, most már értjük, miért veszett össze nemrégiben Victor Piturca és Adrian Mutu.
Aki nem érti az összefüggést, fürkéssze kicsit többet a bulvárt és gondoljon a lelátó mögénk eső részének második sorára. :)
Azért akkor is: SZAR ROMÁNIA!
2013. március 29., péntek
2013. március 23., szombat
A büdösúristenit!
Hát erre már aztán tényleg nem tudok mást mondani. Komolyan mondom, úgy érzem, mintha a magyar labdarúgás egyszerűen szórakozna velem, és közben pofátlanul röhögne a markában. Mert ugyan mi más magyarázata lehetne annak, hogy a törökök meg az észtek ellen, amikor egy fabatkát nem adtam azért, hogy nem 6, de 4 vagy akár 3 pontot szerzünk, sőt, valahol lelkem ördögi bugyraiban még reméltem is, hogy elválik végre a szar a májtól, és a Nemzet Piktora végre az őt megillető, a padtól minél távolabbi helyre kerül, akkor országos eufóriát okozva sima kettős győzelemmel zárjuk azt az epizódot? Most meg, amikor akkori tudathasadásomon tovahaladva őszinte reménnyel hittem, hogy zártkapu ide, kiemelkedő formájú kulcsemberek hiánya oda, azért valahogy csak szőröstalpúakat fogunk vacsorázni, akkor az utolsó pillanatban, igazi jó magyarosch módon kapok egy akkora maflást, hogy a fal adja a másikat.
Tudjátok, most amolyan ambivalenciahegy épült bennem a meccs kapcsán, annak lefolyásával összefüggésben. Olyanokra gondolok itt például, hogy bár aki látott már 10-nél több komoly focimeccset életében, az tudhatta Szalai melléfejelt helyzeténél, hogy itt majd előbb-utóbb alánk tolják a szopórollert, azért a végén már csak-csak abban hittem, hogy ez a meccs lesz a szabályt erősítő kivétel, és mégis betekerünk valahogy a célig. Aztán nem, maradt minden a "régiben". Vagy például, hogy amikor a 80-85. perc környékén már azon morfondírozok magamban, hogy lehet, rosszul ítéltem meg Faszrajzot, kezdem megkövetni, miszerint így vagy úgy, de mégiscsak hoz olyan meccseket, amit elődei közül a legtöbben nem igazán tettek, már kezdem azt hinni, az én lelkemben volt valami nemkívánatos góc, ami miatt ezt a felkészült, szakmailag megkérdőjelezhetetlen edzőfejedelmet eleve beskatulyáztam magamban, minden elismerésre méltó eredményét valahogy elvitatva tőle, akkor egy szemvillanás alatt rájövök, hogy azért ez mégiscsak egy igazi balfasz. Mondhatnám, hogy az az egyetlen momentum a 92. percben kijózanított, azonnali hatállyal. Mert a meccs azon kívüli 92 és fél perce persze ettől még pont ugyanolyan volt, mintha ez a törvényszerű dugó nem érkezett volna meg, tehát a megítélése sem feltétlenül kellene, hogy egycsapásra így megforduljon, csakhogy a valóság úgy érzem inkább ahhoz áll közel, amit a lefújás után éreztem, ami azelőtt volt, az csak az eredményjelző látványa keltette talmi bódulat elvakító hatásának számlájára volt írható. Mert arra továbbra sincs magyarázat, hogy lehet Mészáros alapember, aki szegénykém lehet, hogy gyors, de darabos és ostoba, hogy miért kell egy ilyen meccsen kockáztatni Mackóalsót, aki persze hatalmas figura, igazi bohóc, a semleges szitukban nagyon szórakoztatóan lépegeti át és engedi ki a labdákat, amik fénypontjai lehetnének egy uborkaszezonbeli gálameccsnek, csak épp kirúgása nem volt, ami emberhez ment volna, a hátratett labdákat egyszer nem játszotta meg, és az egyetlen kulcspillanatban megint nem értette meg magát a védőkkel, nem jött ki Zrínyi módjára úgy, ahogy ott és akkor kellett volna. (Volt még egy másik jelenet, amit a fent említett védőfejedelemmel karöltve hozott össze, és ami alkalmas volt magyar emberek százezreiben a másodperc törtrésze alatt megfagyasztani a szart...) Lehetne még sorolni azokat a döntéseket, amiket bár ő maga dagályos, semmitmondó körmondatokban biztosan meg tudna magyarázni, csakhogy ettől még sok százezren, millióan ugyanúgy nem értenénk a hátterüket, a motivációikat, leginkább azért, mert azokat nem is lehet.
Áááá, mindegy, tényleg, nem próbálom ezt tovább boncolni, mert az a helyzet, hogy bár a válogatott évtizedes eredményei tényleg tettek érte, hogy bizonyos fokú közömbösség azért maradjon bennem egy-egy váratlanabbnak tűnő trombita után, azért ez a tegnapi, még akkor is, ha ráadásul nem is volt teljesen váratlan (ahogy fent említettem, főleg a fejes után, amit mondanom sem kell, szerintem Böde mondjuk tízből tízszer befejel), még most is kurvára és egyelőre az enyhülés érzetének teljes hiányával marja a szívemet.
Az MLSZ-nek és a FIFÁ-nak, de mindenekelőtt a magyar rendőrségnek meg ezúton is a jó kurva anyját!
Tudjátok, most amolyan ambivalenciahegy épült bennem a meccs kapcsán, annak lefolyásával összefüggésben. Olyanokra gondolok itt például, hogy bár aki látott már 10-nél több komoly focimeccset életében, az tudhatta Szalai melléfejelt helyzeténél, hogy itt majd előbb-utóbb alánk tolják a szopórollert, azért a végén már csak-csak abban hittem, hogy ez a meccs lesz a szabályt erősítő kivétel, és mégis betekerünk valahogy a célig. Aztán nem, maradt minden a "régiben". Vagy például, hogy amikor a 80-85. perc környékén már azon morfondírozok magamban, hogy lehet, rosszul ítéltem meg Faszrajzot, kezdem megkövetni, miszerint így vagy úgy, de mégiscsak hoz olyan meccseket, amit elődei közül a legtöbben nem igazán tettek, már kezdem azt hinni, az én lelkemben volt valami nemkívánatos góc, ami miatt ezt a felkészült, szakmailag megkérdőjelezhetetlen edzőfejedelmet eleve beskatulyáztam magamban, minden elismerésre méltó eredményét valahogy elvitatva tőle, akkor egy szemvillanás alatt rájövök, hogy azért ez mégiscsak egy igazi balfasz. Mondhatnám, hogy az az egyetlen momentum a 92. percben kijózanított, azonnali hatállyal. Mert a meccs azon kívüli 92 és fél perce persze ettől még pont ugyanolyan volt, mintha ez a törvényszerű dugó nem érkezett volna meg, tehát a megítélése sem feltétlenül kellene, hogy egycsapásra így megforduljon, csakhogy a valóság úgy érzem inkább ahhoz áll közel, amit a lefújás után éreztem, ami azelőtt volt, az csak az eredményjelző látványa keltette talmi bódulat elvakító hatásának számlájára volt írható. Mert arra továbbra sincs magyarázat, hogy lehet Mészáros alapember, aki szegénykém lehet, hogy gyors, de darabos és ostoba, hogy miért kell egy ilyen meccsen kockáztatni Mackóalsót, aki persze hatalmas figura, igazi bohóc, a semleges szitukban nagyon szórakoztatóan lépegeti át és engedi ki a labdákat, amik fénypontjai lehetnének egy uborkaszezonbeli gálameccsnek, csak épp kirúgása nem volt, ami emberhez ment volna, a hátratett labdákat egyszer nem játszotta meg, és az egyetlen kulcspillanatban megint nem értette meg magát a védőkkel, nem jött ki Zrínyi módjára úgy, ahogy ott és akkor kellett volna. (Volt még egy másik jelenet, amit a fent említett védőfejedelemmel karöltve hozott össze, és ami alkalmas volt magyar emberek százezreiben a másodperc törtrésze alatt megfagyasztani a szart...) Lehetne még sorolni azokat a döntéseket, amiket bár ő maga dagályos, semmitmondó körmondatokban biztosan meg tudna magyarázni, csakhogy ettől még sok százezren, millióan ugyanúgy nem értenénk a hátterüket, a motivációikat, leginkább azért, mert azokat nem is lehet.
Áááá, mindegy, tényleg, nem próbálom ezt tovább boncolni, mert az a helyzet, hogy bár a válogatott évtizedes eredményei tényleg tettek érte, hogy bizonyos fokú közömbösség azért maradjon bennem egy-egy váratlanabbnak tűnő trombita után, azért ez a tegnapi, még akkor is, ha ráadásul nem is volt teljesen váratlan (ahogy fent említettem, főleg a fejes után, amit mondanom sem kell, szerintem Böde mondjuk tízből tízszer befejel), még most is kurvára és egyelőre az enyhülés érzetének teljes hiányával marja a szívemet.
Az MLSZ-nek és a FIFÁ-nak, de mindenekelőtt a magyar rendőrségnek meg ezúton is a jó kurva anyját!
2013. március 15., péntek
Stefi előbb hívott, hogy ezt most így kellett intéznie, sajnálja...
"A 2012–2013. évi Ness Hungary NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságKeleti- és Nyugati csoport 18. fordulójában kiírt valamennyi bajnoki mérkőzést elhalasztja. A 18. forduló új időpontját az MLSZ Versenybizottsága fogja kitűzni.”
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)