Hát, mozgalmasan végződött, az már igaz. Meg az is, hogy nem épp efféle mozgalmakra vágyunk, úgy általában. Persze nem baj az, ha azon kívül, hogy elutazunk, ott vagyunk, megnézzük a meccset (és mostanában bosszankodunk is közben), történik mondjuk más is, de azoknak nem feltétlenül ilyen dolgoknak kellene lenniük. Csakhát ettől függetlenül vannak helyzetek, amiket nem lehet megkerülni. Másképp, talán józanabbul kezelni persze igen, de megkerülni kevésbé. És itt el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor ki kell mondani, hogy bizony, márpedig vannak olyan helyzetek az életben, amikor többfajta igazság létezik. És ezek az igazságok egymással nem versenyeznek, egymást nem kiütik, egymásnak nem ellentmondanak, hanem egymásnak a tökéletes komplementerei… Merthogy lássuk csak:
Igaz-e, hogy ha elvárunk egy kultúrált viselkedést az esemény minden egyéb szereplőjétől (játékosok, vezetők, ellenfél szurkolói, bírók, szekusok, stb.), akkor nekünk is kutya kötelességük ugyanolyan kultúráltan viselkednünk, és nem lejáratni magunkat alpári, mocskos, értelmetlen és alaptalan fröcsögéssel, visszahelyezve magunkat abba a masszába, amelyből saját és nyilván e sorok olvasóinak örömére is kiválni óhajtunk azóta, mióta a lelátóra szoktunk? Igaz, bizony, hogy igaz. Ezt továbbfűzve igaz-e, hogy nem kívánjuk, hogy számunkra gyakorlatilag ismeretlen, a „közösbe” eddig semmit be nem tevő, totális önértékelési zavarban szenvedő és szereptévesztésben élő málé kisfiúk miatt bajba kerüljünk, és azt a megbecsülést, amit az évek alatt a fent említett más irányvonal követésével kivívtunk, egy csapásra elveszítsük? De mennyire, hogy igaz! Naná! Csakhogy. Igaz-e vajon az, hogy a lelátói életet, az egészet, amit jelenleg szurkolói szubkultúrának, vagy akárminek, bárminek hívunk, de mindannyian nagyon jól körül tudunk határolni, szóval hogy ezt a réteget mindig is leginkább a bajtársiasság, a mindenek felett álló összetartás, a becsület, az elszántság és a karakán, magáért és a vele egy színekért küzdőkért az ellennel, az egységét megbontani igyekvővel szemben mindig végsőkig harcoló jellemek összessége emelte ki és választotta el a társadalom erkölcsileg, morálisan sajnos folyamatoson erodáló tömegétől, és ha magunkat kicsit is eme mentalitást követőnek érezzük, nem lehetőségünk, hanem feladatunk bárki és bármi ellen azonnal fellépni, aki vagy ami veszélyt próbál jelenteni ránk (és a T/1 használatának jogosságáról persze, megint lehetne polemizálni, de részben pont ez az üzenete most mondandónak, hogy ilyen esetben ez irreleváns)? Naná! Egyértelmű! És akkor a kettőt összefűzve, igaz-e, hogy ebben a pillanatban két elrendeznivaló dologról beszélünk, és egy ideális világban nem azt kell eldönteni, melyiket rendezzük el (merthogy ugye, mindegyiket), hanem csak azt, hogy melyiket előbb… És igen, azt is, hogy melyiket hogyan… Kurvára igaz, hogy ez utóbbira több jó válasz van, és elfogadom, lehet, hogy nem a tegnapi válasz volt a megfelelő, de tartom, mindenképpen egy a lehetőségek közül. Az első kérdésre viszont (melyiket előbb) - és ezt akárhogy aludtam rá, nem tudom másképp látni - továbbra is csak egy választ látok: ott és akkor nincs lehetőség mérlegelésre. Lehet diplomáciailag (ez passzol hozzánk), lehet másképp (ez nem annyira), de abban a pillanatban, amikor egy hasonló eseménysor nem váltja ki VALEMILYEN cselekvés szándékát, el lehet menni a tükör elé, felszívni a turhát, és…
Béci!
Tegnap valamit elmulasztottunk, ami nagyon fontos. Én azt mondom, reggel egy kiskanál porcukorra 13-15 csepp, és be a szervezetbe. Nagyon hamar el fog múlni minden bajod, az immunrendszered pedig megerősödik úgy, hogy semmi gond nem lesz. Ha nagy a gáz, este is dobj be egy hasonló dózist. Amúgy meg:
http://www.mezfutar.hu/propolisz/
És akkor, mivel most épp Bob bácsit hallgatom, meg azért mondanivalójában is passzol ide, ezzel zárom, hallgassátok meg, amúgy is hallgassatok reggea-t, és meglátjátok, teljesen nyugodtak lesztek mindig… J (Igen, én az utóbbi napokban nem hallgattam eleget, valószínűleg.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése