2012. augusztus 9., csütörtök

Közeledik...

...a vég. Vagy a kezdet. Esetleg a vég kezdete, vagy a kezdet vége. 

Szombaton indul a szezon!
  
Ezúttal nem egy bajnoki, hanem egy kupameccs az első tétre menő összecsapás "ősszel", ez mondjuk nem teljesen példa nélküli, de általában ha így is van, akkor mondjuk a Taktaharkány vagy a Karancslapujtő szokott lenni az első körös legyőzendő ellenfél, most valami érdekes okból kifolyólag (nyilván a véletlen hozta így...) a bajnokságban talán legnagyobb riválisunknak számító Gyirmóttal kellene kezdenünk valamit az elején. Nyilván nem a kupa a legfontosabb az idei szezonban (sem), de azért ha már itt vagyunk, nem lenne rossz mindjárt tudatosítani bennük az erőviszonyokat. Meg amúgy is, ha már elindulunk ebben a sorozatban, akkor miért ne vezethetnénk elő egy olyan szereplést, mint amilyet tavaly az MTK, hogy aztán később meg se álljunk mondjuk Kazahsztánig vagy Albániáig... :)
Egyébként, ha már Gyirmót és erőviszonyok. A nevek alapján egyértelműen erősebbnek tűnnek, mint mi, még akkor is, ha többnyire kiöregedett, vagy máshol kikukázott playák alkotják a keretüket, viszont ne feledjük, ilyen koncepcióval villantott már pár csapat korábban a honi mezőnyben. De valamiért őket én az NB II Újpestjének tartom, ahol meg tudjunk mi a "szlogen" :)
Ami még emellett bizakodással tölt el engem (persze akkor is bizakodnék, ha semmi okom nem lenne rá), az az, hogy ahogy Béla jósolta anno, itt a végére mintha kezdene tényleg összeállni valamiféle használhatónak tűnő garnitúra. Na persze önmagában talán a névsort böngészve ez nem lenne határozottan kijelenthető, de ha alaposabban szemügyre vesszük a dolgot, mégiscsak azt látjuk, értékes tapasztalattal rendelkező játékosokat (is) szereztünk, Huszák például még nincs 24 éves, de már több klubnál (nem csak kutyaütőknél) szerezhetett NB I-es tapasztalatot, vagy Csovicstól is lehet várni egy remek szezont, mondjuk a egykori hévízi után a másodikat. Benne van a gyerekben. Mondom ezt úgy persze, hogy sosem láttam játszani, vagyis láttam, mert játszott ellenünk többször, sőt gólt is lőtt nekünk - ahogy Bakos is -, de mondjuk emlékezni nem emlékszek rá. De, állítólag anno Farkas Jani is parádézott ellenünk, csak én ezt akkor nem jegyeztem meg :) A ZTE most egy évet pihen a kettőben, ők nem fognak veszélyt jelenteni ránk, hogy miért? Csak. Mert azt mondom. Túl mély ott a gödör, nálunk minden szempontból rendezettebbek a körülmények, meg kell őket előzni és kész.

Egy nagyobb félelmem van még, hogy most, hogy a Vidi megoldotta azt, hogy a saját tarcsija is maradhat a másodosztályban, mennyire lesz érdeke, hogy még egy fakója legyen ugyanott. Mert bár kimondva ez így sosem volt, azért lehetett azt látni, hogy ennek az együttműködésnek az elsődleges célja az volt, hogy itt tudjon játékban tartani pár periférikusabb arcot, hisz a másodosztály erősebb, mint a harmad, ahova ők jövőre rangsorolva lesznek. Mondjuk az idei - nem létező - játékosmozgás a két csapat között szépen alátámasztja ezt a teóriát, de remélem, a legnagyobb bajom az lesz, hogy nem jött Vujovics és Szakály, és nem az, hogy a pénzcsapok is elzáródtak...

Találkozzunk szombaton, Hajrá Bányász!

Ui.1: Gratulálok az olimpiai csapat eddigi szerepléséhez, fantasztikus, csodálatos!

Ui.2: Nikolicsot mikor hívja már be végre Faszrajz?

4 megjegyzés:

  1. Te ki vagy? :P
    Én is kinézek a meccsre.
    A kérdésem az lenne hogy van valami kocsma szerü ahová be szoktatok ülni meccs előtt , vagy csak mindenki beesik kezdésre a stadionba?

    üdv

    Lev

    VálaszTörlés
  2. A szokásos...mindenki beesik a meccsre vagy ha hamarabb jön össze néhány ember akkor a teke nyitott terasza nyújt találkozási pontot.

    De Te ki vagy?:):)

    VálaszTörlés
  3. Nem, én nem a Teki vagyok :)
    Rendben akkor azt hiszem a teke nyitott teraszát kipróbálom mint a találkozási pontot, ha más nem a söröm és köztem.

    VálaszTörlés
  4. A meccset leszámítva ez egy kellemes esemény volt, főleg a meleg pogácsa tetszett! :)

    VálaszTörlés