Tényleg?

Csákvári túra. Számomra még mindig hihetetlen egy kicsit, hogy mai ellenfelünk ebbe az osztályba tartozik. Jó, tudom, hogy jártunk már ilyen, sőt még talán ennél kisebb falvacskákban is eddig nem diadalmenetnek tekinthető legújabb kori másodvonalbeli szereplésünk alkalmával, de egyrészt azok az esetek is furcsák voltak, másrészt pedig amennyire emlékszem, szóban forgó egyletek esetében mindig volt valami jól átlátható magyarázata annak, hogy miért voltak ott, ahol, például egy erős kötődés valamilyen tehetősebb közeli csapathoz. Na most persze egyértelmű, hogy a rendszer alapvetően akkor jó, ha az játszik az adott osztályban, aki oda teljesítményével kvalifikálta magát, és nem az, akinek pénze van rá, vagy bármilyen érdeke azt megkívánja, de akkor sem tudok szabadulni a hipotézisemtől, hogy kellemesebb lenne a felállás, ha az élvonal alatti ligában legalább megyeszékhelyek, mezővárosok klubjai szerepelnének, egész egyszerűen azért, mert minden bizonnyal ott erősebb a bázis, emígyen az utánpótlás merítési lehetősége, ami erősebb csapatokat, így színvonalasabb bajnokságot jelenthet. Ezenkívül ott sejthetően több a néző, jobb a hangulat, ami egyrészt önmagában is kívánatos lenne, másfelől visszautalva fenti, színvonalról elejtett polemizálásomra, talán szintén hozzátehetne a fellépő játékosok performanszának színvonalához.
Mondjuk ez az egész csak elmélet, a gyakorlat pedig attól még a jól működő (futball)kultúrákban is különbözik, nemhogy a saját kis minden ésszerűséget és logikus ok-okozati viszonyrendszert nélkülöző posványunkban, amit azért tegyük hozzá gyorsan, valami fura perverziótól fűtve mi mégis annyira szeretünk. Itt tehát még az is könnyedén előfordulhat (és más országok példájától eltérően még különlegesnek sem számít), hogy Nagyberkik, Kozármislenyek, Csákvárok ellen játszanak fontos ütközetet 100 éves múltra visszatekintő patinás klubok, ahelyett, hogy Salgótarjánba vagy Komlóra utaznának bányászderbire.
Még egyszer muszáj hangsúlyoznom, minden tiszteletem a Csákváré, akik a pályán kiharcolták a másodvonalbeli tagságot, és ezúton is sok sikert kívánok neki, inkább ők, mint akármelyik fakó-brigád, de amit érzek, az ettől még megmarad.
Akad azonban egy kis pikantéria is ezen a meccsen, csak azért szólok, hátha valaki megfeledkezett róla. Ugye tudjuk, ki ül mai ellenfelünk kispadján? Egy olyan "szakértő", aki velősebbnél velősebb (értsd: egyik ordas ökörséget a másikkal felülíró) hozzászólásaival hetente boldogítja a magyar futball közvéleményének azon részét, akiknek a mezei hun fodballrajongónál is több mazochizmusra való hajlam jutott osztályrészül, emígyen nem átall sport1-es műsorokat nézni...

Ezzel a részével nem lenne gond...

Bognár "Kaszinó" Gyuri, aki egyszer már majdnem edző lett nálunk, csak mi (nagyon helyesen) azt mondtuk neki, hogy vagy edző egy komoly csapatnál komoly célokkal, vagy vásári ripacs alias médiakurva. Ő azt mondta, köszöni szépen, de a focihoz nem ért, a másodikhoz meg az pont nem is kell, úgyhogy azt választja. Ennek én mondjuk örültem, nem hiányzott, hogy egymás utáni második évben álljon a csapat élén olyan dirigens, aki játékosként ugyan letett "ezt-azt" az asztalra, de tudását nem volt képes átmenteni játékoskarrierje utáni életszakaszára, mindenesetre kicsit úgymond beárazta a posztot tettével. Nekünk jó lett, lett így olyan edzőnk, aki már eredményeket is mutatott, stílusa is van csapatainak, a másik meg azért csak talált magának egy helyet, ahol álláshalmozása ellen nincs skrupulusa senkinek, így ma, ezen a szép napos őszi délutánon megadatik nekünk a lehetőség, hogy helyre tegyük a dolgokat, és elválasszuk a szart a májtól.

Tegyük hát meg!

HAJRÁ BÁNYÁSZ!