2012. október 16., kedd

Újszülötteknek

Meg azoknak, akik valami fatális véletlen, force maejure okán nem jutottak ki a vasárnapi matinéra. Mert egyébként ez egy értékes két óra volt, mindenkinek érdemei szerint jutott a javakból. A csapat pont annyi buzdítást kapott, amennyit hullámzó teljesítményével az utóbbi hetekben kiérdemelt, a hangszálaink így pont annyira lettek igénybe véve, amennyire ilyenkor illik, mi a második félidőben pont olyan játékot kaptunk, amit már régen várunk, és volt egy olyan másfél-két perc is, mely annyira volt felszabadult és vidám, amelynek során olyan mélyről feltörően és őszintén kacaghattunk, ahogy ebben a vészterhes bús magyar valóságban minden hányatott sorsú polgártársunknak kijárna. Azt hiszen nem túlzok, ha kijelentem a szezon nagyjából fertályánál, hogy a 2012/2013-as idény legintenzívebb kollektív rekeszizom-tornáját abszolváltuk azon videó megtekintése közben/után melynél többet megtekintett ugyan van a világhálón (például ez), de egy fociőrült számára szórakoztatóbb aligha.

Némi malíciával teszem hozzá, hogy mi, akiket a szárnyaló gilice Európa centrumában unt meg tovább cipelni, azt külön értékeljük, hogy ezúttal ama bizonyos momentum, mely ebben a szezonban elnyerte a "Humor-bonbon-emlékdíjat", kivételesen nem pályán történt meg. Mert történt ez már másképpen is korábban...

Szóval akkor a hibázóknak (akik számára szombaton nyílik alkalom a javításra):


És bónuszként egy meglepetés - mindenkinek (de főleg a tamáskodóknak...):


Ui: Titkosítva volt az ünnepelt személyiségi jogainak védelmében, szóval nem nézhette meg mindenki, azért nem lelt rá a kereső, de ötven-egynéhányan így is átérezhették a pátoszt. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése