2013. január 8., kedd

A hét (hónap?) kérdése: történik-e valami a klubnál, van-e még klub és mire fel ez a nagy hallgatás?

Ha valaki rendelkezik információval ossza meg velünk.

6 megjegyzés:

  1. Big up! Épp ma készültem írni egy posztot én is, ugyanebben a témában, de akkor konzerválom a dolgot, mert remélhetőleg ez a cím és ez a kérdés kommentfolyamot indít majd el. S hogy így legyen, elsőként röviden kifejteném én is a véleményemet.

    Először is: felháborítónak, vérlázítónak tartom azt a "kommunikációt", ami a klub irányából folyik, vagyis éppenhogy egyáltalán nem folyik kifelé. Mert az oké, hogy most nyilván minden illetékes nagyon elfoglalt az új tulajdonos megtalálása közben, na de azért azt gondolom, annyinak akkor is bele kellene férnie, hogy legalább a címben feltett kérdésekre pár mondatban válaszoljanak, hisz biztos vagyok benne, hogy több ezer embert érdekelnek a válaszok. Csakhogy alkalmas platform híján tényleg nincs hova fordulni. Egyébként azt is fontosnak tartanám, hogy kicsit részletesebben kifejtsék magának a távozásnak a pontos hátterét is, bár etekintetben már nincsenek illúzióim, erről nagyjából már lemondtam, meg amúgy is: akinek kicsit is nyitva volt a szeme, azt ezt látta előre, és pontosan tudja a valós okokat is, amik elé az állítólagos támadások fikciója csupán sötét paravánként lett felhúzva… De most azzal is beérném, ha bárki, aki most éppen még kompetens a klubnál (már ha van klubunk még…) böffentene pár szót legalább arról, hogy tudunk-e tavasszal egyáltalán meccsre menni a stadionunkba…

    VálaszTörlés
  2. Van egy olyan érzésem lassan, hogy a club mint olyan már nem létezik...kérem valaki cáfoljon meg ebben. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  3. http://www.nb2.hu/2013-01-10/csak-komoly-befekteto-johet-szoba-tatabanyan/

    VálaszTörlés
  4. Köszi az infot, ez megnyugtató.

    VálaszTörlés
  5. "Csapatunk a tegnapi nap folyamán elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra.
    Csertői Aurél elmondta márciusig napi két edzéssel készül a gárda.
    Az első két hétben a játékosok állóképességét fejlesztik.
    Csapatunktól Domokos Bálint távozott akink lejárt a szerződése. Ő a Csákvár csapatához igazolt.
    A csapathoz még nem érkeztek új játékosok, de a vezetőség 2-3 játékost szeretne igazolni.
    Az első komolyabb megmérettetés az Alcufer Kupa lesz, amit január 26-27-én rendeznek meg."

    A csapat további felkészülési mérkőzései:

    2013.01.30. Tatabánya - Sopron
    2013.02.06. Lombard FC - Tatabánya
    2013.02.13. Tatabánya - Szekszárd
    2013.02.16. Tatabánya - Újpest FC "B"
    2013.02.20. Tatabánya - Ferencvárosi TC "B"
    2013.02.23. Tatabánya - Cegléd

    banyaszdrukker.hu

    Baggio

    VálaszTörlés
  6. Farkas Jani Mezőkövesdre igazolt..

    G.D.

    VálaszTörlés