2013. április 23., kedd

Mondjatok már valamit!

Ti, akik ott voltatok hétvégén és segítségemre lehettek annak megfejtésében, hogy mégis mi a büdös fasz történik a klubunkkal, a csapatunkkal, mégis milyen okok vezettek oda, hogy gyakorlatilag megállíthatatlanul zuhan a rég nem látott harmadik vonalbeli szereplés felé.
Nem izgultam eddig, mert ebben a szezonban a frenetikusnak nem nevezhető őszi szégyenteljes szereplés után nagyjából biztosnak láttam, hogy innen se fel, se le, majd szépen beparkolunk a még bentmaradást érő 2-5., vagy a már csak osztályozóra "jó" 6-8. helyek valamelyikére, de még ez utóbbi eshetőség lehetséges folyományaként is csupán annyit vizionáltam, hogy legalább lesz alkalmunk egy jó kis oda-visszavágós, kupahangulatú párosderbire mondjuk a Szekszárd ellen, ahol esetleg beugrok majd pár palack Heimann Barbárért. De most már nem ezt érzem, sőt, nem is ezt gondolom. Nem szoktam különösebben előre tervezgetni, sem akkor, amikor a válogatottnak a vébé-esélyeit latolgatjuk, sem akkor, mikor valamely cél eléréséhez szükséges pontok, gólok, győzelmek számát kalkulálgatjuk. De most valahogy mégis vetettem egy kósza pillantást a hátralevő 8 ellenfelünk nevére. Nos, azt kell mondjam, a fenti érzéseim nem ez miatt alakultak ugyan, de, ami sokkal rosszabb, hogy a gondolati dúc ebből a tapasztalásból épült. Lehet pesszimistának is hívni, lehet az is vagyok, de az eddigiek alapján nem látom azokat az indokokat, amik mentén mi lennénk az esélyesek holnap a Zete, majd a Sopron, a Felcsút vagy a Gyirmót ellen. Ez négy meccs a nyolcból.

Had ne folytassam...

De cáfoljon rám a csapat, ha már voltak olyan kedvesek és tettek érte, hogy mégse legyen nihil-gazdag a szezon második fele, elérték, hogy most már én magam is elkezdjek komolyabban izgulni, akkor most már tessék újabb fordulatot beiktatni és igenis bentmaradni, ahogy az egy ilyen tradíciójú klubtól elvárható.


Ez a bajnoki szezon most már így is, úgy is komoly szégyenfolt a történelmünkben...


Ma este meg nézzünk focit, de csak miután felkötöttük a bőrgagyát. Aztán legyen végre annyi a tikitakának.

3 megjegyzés:

  1. Teki, röviden: ki fogunk esni, egyenes ágon.

    Ezen felül undorító, pusztulásra érett a modern foci, a németek csattogó fiszfaszától kezdve az mlsz pogácsazabáló, légyzümmögésért büntetést zsigerből osztogató, álságos, romboló, nem ebben a világban élő, politikailag végtelenül korrekt fegyelmi bizottsági tagokig bezárólag.
    Akurvaanyjukat.


    VálaszTörlés
  2. Teki!

    Elszalasztottuk a fiesztát...Lehetett volna,de sajnos már az első meccsen összességében játékban vissza estünk.Hangsúlyozom összességében.Két gyönyörű gólt rúgtunk,voltak még szép megoldások,igen leírom:tiki-taka gólhelyzet is,de kimaradt.Csak saját vélemény,lehet érte ostorozni,de ezt Auréllal hoztuk volna.Pöcinek most nincs Farkas Jani megmentője.Ja,és Bandi 2-1-nél ne szépítsük...elbaszta!Nem elég,hogy az első szerencsétlen öngól volt.Most tudom megint kapom majd,de anno,ha Plexi annyit mozdult a labdáért,mint Bandi a 3.-nál...emlékszem,legyen annyi elég.Hozzá teszem esélytelen volt.Aztán a cserék:kockázat nélkül,kizárólag posztra.Arról nem beszélve,hogy az óriási akarattal és kedvvel és nagyon jól(2 assziszt és számtalan jó meglátás)játszó Csovicsot lekapta Pöci,mert nem mert kockázatot vállalni,csak a posztra csere volt a lényeg.Sajnos.Tömören ennyi.Az eredmények szerencsés alakulásával nem lehetetlen a helyzet,8 meccs alatt 3 pontot az osztályozóhoz,8-at a biztos bent maradáshoz kell ledolgozni.

    Stefi

    VálaszTörlés
  3. Javultak az esélyek.Lehet,hogy nincs "ha",de ha mégis,akkor 2-3 meccs után akár 5 között is lehetünk,ha úgy alakulnak az eredmények...

    Stefi

    VálaszTörlés