Stefi, ez még pénteki!

Csak egy pár mondatos off, amit az élmény és a téma frissessége miatt nem hagyhatok ki. Bár a tudatom a már többször vázolt okok miatt némiképp hasadt állapotban volt a kezdő sípszó előtt, és nem voltam teljesen biztos érzelmileg sem a dolgomban, azért a nagyobb helyzeteknél kiderült, hogy az ősi, zsigeri ösztönök és legmélyebb emóciók nem írhatóak felül még évtizedes arculcsapások által sem. Igen, persze, hogy a saját ziccereinknél bosszankodtam, mikor kimaradtak, és nem a finneknél... És emígyen persze, hogy felkiáltottam az Öreg fejesénél, de ezt az egy mondatot akkor is le kell írnom:

A magyar foci jelen állapotának legadekvátabb jellemzője és egyben legtragikomikusabb eseménysora az maga a gól stadionbeli ünneplése, az egész közvetítés attitűdje és végkicsengése volt. Mert ezek mind pontosan megmutatták, milyen mélyen is vagyunk. A finnek legyőzése után sugalltak alapján gyakorlatilag majdnem azt hittem, hogy kijutottunk az Eb-re...

Na és akkor a lényegről is kicsit, merthát engem valahogy mégiscsak jobban, sokkal jobban érdekelnek a szombatok, a nemzeti bajnokság harmadik vonalának nyugati történései. Viszont jó ideje, a számomra fekete péntekké minősített október 24-e óta nem jelentkeztem ezen platformon gondolataimmal, amit legnagyobb örömömre néhányan szóvá is tettek már. :) Akkor azt mondtam és teljes bizonyossággal úgy is gondoltam, hogy a csoport abban a formában, ahogy addig volt, megszűnt létezni. Persze nem gondoltam és nem is reméltem, hogy ez abszolút értelemben is igaz lenne, hogy ne utaznánk többet, hogy ne lenne kint drapi, de a szellemiségben törést vizionáltam. Aztán persze mint mindig, néhány gondolkodással töltött nap és éjszaka ezúttal is finomította, árnyalta, cizellálta az elsőre a hozzám hasonlóan heves vérmérsékletű fazonokban kialakuló szélsőséges véleményt, de leginkább az tett jót a lelkemnek, hogy egy héttel később a feldolgozásban rendelkezésemre állt az az eszköz, amit leginkább szeretek használni: a kibeszélés. Béci barátom mondatát sohasem fogom elfelejteni (és a hangsúlyt sem, de azt itt nem lehet megjeleníteni): "Teki, attól még nem szűnt meg a csoport, hogy te azt mondod." Aminek egyrészt akkor, abban a pillanatban is teljesen világos volt az igazságtartalma, másrészt emlékpolcaimon való örökbérletének megváltásához ironikus kulisszát adott az addig sohasem látott mélységbe zuhant aktuális létszámunk, melyhez az idézett diskurzus protagonistáin kívül az örökifjú Gida járult még hozzá a maga egy főjével. Igen, természetesen később többen lettünk. Irreleváns mellékkörülmény. :)

Ezt a dolgot azért bátorkodtam részletesebben kifejteni, mert elég magabiztosan jellemzi azt az érzésegyüttest, ami bennem ezen szezon közben gyakorlatilag az eleje óta él, és melynek jelzőjeként talán az ambivalens vagy az eklektikus szó lenne leginkább citálható. Számos igen pozitív és majdnem ugyanennyi annak kioltására törekvő negatív élmény. Szép sikerek, jó túrák, közösségnek kinéző csapat, szimpatikus edző, vállalható koncepció, látványos támadójáték, régi-új arcok feltűnése, de ugyanakkor arcpirító, történelmi vereség, váratlan betli, érthetetlen kapu előtti balfaszkodások sorozata, lelátói egységbomlás, negatív létszámok, MLSZ-büntetés, klubvezetés, melyről nem tudod eldönteni hogy teljesen naiv, bájosan szentimentális vagy botrányosan inkompetens-e, régi arcok megbízhatatlanná válása, szóval van itt mindenből bőven. 

Egy valami nyilván nagy bátorsággal kijelenthető: ebben az évben sem unatkozunk. 

És kérdem én: hát kell ennél több? Nem ez a lényege az egésznek?

Óbuda, jövünk!

Ui: Stefikém, bár tudom, hogy a lényeget illetően, vagyis, hogy látod-e a soros meccs előtt vagy sem, nem sokban különbözik a péntek éjjel a szombat délelőttől, de azért reméltem, hogy ez a kis különbség is számít tán, és leginkább a te kedvedért siettem kilőni az éterbe ezt a 3308 karaktert. J