2015. szeptember 19., szombat

Egy kibaszott góóóól!

Vagyis Un bastardo gol, de ugye még egyszer nem lesz olasz cím, addig legalábbis nem, amíg parádé nem lesz. Mármint nem "parádé", mint mondjuk két hete, hanem valódi, olyan, amilyenek apropóján és amilyenek tiszteletének megéneklésére annak idején a vonatkozó rigmus megszületett.
Felcsapva a futball világában valaha elhangzott és később szállóigévé vált gondolatok képzeletbeli lexikonját, most mondhatnám, hogy "Egyszer valaki nagyon beleszalad majd a késbe", sőt, mondom is, egyrészt, mert ennek nyilvánvalóan így kell lennie, másfelől pedig azért, mert úgy vélem, ez pont most bekövetkezni, aktualitásának érzete bizsergeti minden sejtem.
Bizony, derék zalaegerszegi komáink most bűnhődni fognak galád makacsságukért, mellyel kevéssé bölcs módon saját magukat is megfosztották annak lehetőségétől, hogy részt vegyenek egy olyan összejövetelen, ami külsőségeiben egy lépéssel közelebb áll egy valódi futballmeccshez. Értem, messze van, biztos nem értek volna haza a szombat esti vetélkedőre, vagy fáradtak lettek volna a vasárnap reggeli edzésen, de a rosseb egye meg, én most már tényleg tűkön ülve várom azt a kibaszott első villanyfényes meccset. Oké, rendben, ha már 105 év elment így, mi az a két hét, csak már annyiszor kellett a gondolatban már minden apró részletét illetően felfestett, luxokkal megszórt premierig hátralévő idő feszült várakozásának forgatókönyvét újraírni, hogy személy szerint kezdek már kicsit paprikás lenni. Mint mikor a maratoni futó már látja, hogy közel a 42 km-es tábla, de 10 méterrel a cél előtt elhúzzák neki egy kilométerrel arrébb. Érted, mi az az egy killa a 42-höz képest, semmi, csak éppen ha ő pont arra a 42-re készült, arra osztotta be az erejét, és ha nincs a változás, pont össze is esik a célszalag másik oldalán, akkor azért kellemetlenül tudja érinteni a dolog.
Szóval tessék igenis a leghatékonyabb tárgyalási stratégiát bevetni a Csornai vezetőkkel való egyeztetések során! Javaslom, vigyék magukkal Gyulát, akinél jobb tárgyaló a klub közelében lehet, hogy nincs most, gondoljunk csak a két héttel ezelőtt a kompromisszumkészség álarca mögül megtett ajánlatára: "Ha nincs zászló, két hét múlva lehet tűz... " - mondá Julius, majd barázdált vonásai hamiskás félmosolyra görbülésének közepette nyugtázza: üres medencében is meg lehet úsztatni a halakat.

Ja, de most, mikor már majdnem lezártam ezt a posztot, jut eszembe, mi is lett volna a fő mondanivalóm, mikor nekifogtam (apropó, ez most az első bejegyzés, amiért még pénzt is kapok, tehát történelmi mérföldkőhöz érkeztünk).
Annyit akartam elmondani, hogy bár teljesen egyértelmű, hogy láthatunk javuló jeleket a csapat játékán (fura is lenne, ha nem így lenne egy Folmer - Rocchi csere után centerben például), rendben van, hogy amúgy Dabason nem szégyen kikapni, ha a táblázaton elfoglalt helyezéseket nézzük, de azért ez az egész performansz még így is csak annyival állt távolabb a híg fostól, mint amennyivel Orbán szimpatikusabb Rogánnál.
Viszont kontrasztosabb kirándulást már régen éltem meg, az is biztos, mert a túra egyéb tekintetekben (majdnem) minden igényt kielégített, jó idő, sok nevetés, sör, masszív stáb, gyakorlatilag folyamatos cantare, dumálgatás tulajjal, játékosokkal, egy kis asszisztens szinkron-show (miért csak négyen?), és újra: Tommaso Rocchi, egy legenda Tatabánya-mezben.

Holnap Tatabánya, az ég világos lesz, az andráshidai puttony meg töltött.

Gyertek, mint a menekültek a déli határnak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése