2018. március 11., vasárnap

Minden kerek

Az egy év is, a tíz gól is. Éppen ma egy éve, hogy itt utoljára megjelent bármi. Ez tökéletesen jól illusztrálja a változást, ami végbement vagy végbemenőben van a csapat és a lelátó életében is, hiszen az én saját státuszváltozásom avagy életviteli átrendeződésem mellett azért a kétségtelenül meglévő ingervákuum is előkelő helyen szerepel az új szeleket generáló jelenségek listáján.
Mindenesetre, amikor azt mondom, kevesebb futballinger ér mostanában a tatabányai lelátókón, egész biztosan nem az elmaradó gólokra gondolok. Utánanézni nem fogok ugyan, de látatlanban azt mondom, történelmi rekord, hogy egy bajnoki meccsen valamely játékosunk 10 alkalommal vegye be az ellen hálóját, márpedig, rögzítsük, Árvai Dani pont ezt tette a tavaszi nyitányon. Ezzel már 44 gólos a bajnokságban, a csapat 118-nál jár, nyilván ezek is soha korábban nem látott számok.
Jövőre sem várható sokkal nagyobb küzdelem szerintem, és reméljük a majdani osztályozó is csak formalistás lesz.
Hogy aztán néhány év kihagyás után elfoglaljuk megérdemelt  helyünket a Nemzeti Bajnokságban.

Jaj de messze van még...

1 megjegyzés:

  1. Tisztelt Tekipapa!

    A facebook-on alakult egy nyilvános csoport Tatabánya sál rendelés 1.0 néven. A következő felhívást tette közzé a szerkesztő:

    "Tisztelt Tatabányai sportbarátok! Tisztelt Sál ereklye gyűjtők!
    Tatabánya retró szurkolói sál rendelhető. A sál anyaga 100% pamut, 152/19 cm, szép grafikával.
    A sál ára rendelés függ:
    10-19 4.500 Ft
    20-49 3.200 Ft
    50-99 3.000 Ft
    100-199 2.700 Ft
    200-299 2.500 Ft
    300-tól 2.300 Ft
    Vidéki rendelés esetén (nem Tatabányai) postaköltség 360 Ft/sál
    A rendelés menete a következő:
    Amennyiben rendelnél, írd be kommentben, hogy hány darabot szeretnél.
    Amennyiben összejön minimum 30 db megrendelés, jelezni fogom a csoportban. Ekkor közre adok egy számlaszámot, ahová a sál(ak) árát kérem elutalni.
    Ha a minimum 30 db sál ára megérkezett, elindítom a megrendelést. ( alap rendelés kb 50 amikor mindenkinek megéri.)
    Az én megrendelésemtől számított kb 35. napon fognak a sálak megérkezni. Ezt az időpontot illetve a gyártást, postára adás napját is fogom itt a csoportban jelezni. A sálak átvételének helyét is itt írom.
    Fontos információ:
    Nem Tatabányai vagyok, hanem Komlói. Tehát személyes pénzátvételre és személyes átadásra nincs lehetőség. Mondjuk a mai világban nem kiváltság a netbank.
    Referenciák:
    Farkas Imre az Alba Fehérvár vezérszurkolója
    Szigeti Szabolcs a Komló Sport Kft (Sport36-Komló kézilabda csapat) ügyvezetője,
    Péter Szabó Zoltán a Komló Sport Kft (Sport36-Komló kézilabda csapat) technikai vezetője.
    Cifra Tibor, a Békési FKC játékosa és utánpótlás edzője.
    Kerek Tamás, a Gyöngyös egyik vezérszurkolója
    Szabó Balázs a Gézengúz UKC Kalocsa elnöke.
    Van egy album, ahol az eddigi referencia munkáim vannak több szurkolói csoportnak is terveztem már sálakat.
    Ezt a pár sort azért írtam, le, ha esetleg kételyek lettek volna az előre utalás miatt. Azért komoly összegről beszélünk, hogy öt hétre saját zsebből megfinanszírozzak 50-100 sál elkészítését."

    Azért osztottam meg Önnel ezt a felhívást,hátha az ultrák közül valaki szívesen rendelne belőle.

    Tisztelettel: Ferenc

    VálaszTörlés