2010. november 9., kedd

Bányász-Ajka


Hogy mik valósultak meg az elvárásaimból? Annyi mindenképpen, hogy számszakilag legalább annyi területen gazdagodtam pozitív élménnyel, amennyin azt vártam. Az, hogy teljesen más területeken, az pedig most legyen az én gondom... Mi volt a jó? Legelőször is az eredmény. Nem épp úgy jött, ahogy leginkább szerettem volna, de mint régóta tudjuk, a foci nem volt, és nem is lesz sosem kívánságműsor, annak meg amúgy sem voltam sosem híve, hogy kifogásokat keressek egy győzelemben, tehát legyen ebből a szempontból csakis az örömé a terep. (Naná, hogy legközelebb, amíg el nem kezdődik a meccs, megint nem "csupán" diadalt, de minőségi játékkal elért triumfálást fogok remélni, aztán legrosszabb esetben ismét be kell majd érnem a három egységgel...) Aztán ott volt még emellett az idő, a gyönyőrűséges napsütéses klíma, amit szeptemberben nem kaptunk meg, hát most pótolták az égiek. Jó volt még a stáb, maximális létszám, kellő mennyiségű "dörrenéssel", na és akkor amit nem vártunk: megismerhettük egykori legendás kapuspalántánk közeli rokonságát. :))

Ha ennek a hétnek a végére is csak ennyi lelkesítő faktor együttes átélésére lesz módunk, akkor semmi sem ment meg az utolsó helyezett elleni fiesztától a záró fordulóban :)

5 megjegyzés:

  1. Végre ismét olvashattam egy újságírói vénával megalkotott összegzést egy bajnokiról...

    Stefi

    VálaszTörlés
  2. Köszi!
    Reméljük, a Kaszinós Gyuriék elleni meccs után is lesz lehetőség egy még részletesebb, élményekkel telt beszámoló megalkotására!

    VálaszTörlés
  3. Csapatunk bajnoki szereplése elmaradt az elvártaktól, de a játékosok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szezonzárás során a még megszerezhető hat pontot besöpörjék. Mindannyian tudjuk, hogy a szurkolók segítsége elmaradhatatlan a mérkőzéseinken, s idegenben is rendszeresen éreztük azt, hogy nem hagyják magára az együttest. Szeretnénk valamilyen módon a hálánkat kifejezni, s erre talán jó alkalom az elég hosszúnak számító bajai túra, ahol a tatabányai szurkolók belépőjegyének árát klubunk magára vállalja. Kérjük, hogy a helyszínen, szervezetten szíveskedjenek jelezni technikai vezetőnknek a megjelentek létszámát, hogy belépésükről gondoskodni tudjunk!

    Jó utat és szeretettel várjuk a kék-fehér színek elkötelezettjeit!

    VálaszTörlés
  4. Hat NB I-es bajnokit, 5 Ligakupa-mérkőzést és 1-1 Magyar Kupa-, illetve előkészületi meccset biztosan vizsgál az elmúlt három futballszezonból a bochumi ügyészség és a magyar rendőrség a tavaly kirobbant európai méretű bundabotrány kapcsán.
    A hivatalos közlés szerint 14 hazai találkozó gyanús, listánkról csak egyetlen mérkőzés hiányzik.

    A meccslista
    Tatabánya-Vasas 0-2, 2008. február 23., NB I. 16. forduló,

    ( www.nb1.hu )

    VálaszTörlés
  5. Köszönjük, időben jelezni fogjuk a délelőtt folyamán a látszámunkat.

    Hajrá Bányász!

    VálaszTörlés