2012. június 7., csütörtök

Röviden

Muszáj reagálnom. Úgy tűnik, azt a bizonyos tiszta lapot túl korán adtam meg. Egyre jó a dolog viszont, hogy kvázi bebizonyosodott, hogy igazam volt, amikor azt gondoltam, hogy egy emberileg nem túl magas kvalitásokkal rendelkező mandróról beszélünk. És lehet, hogy szépen játszik a Baja, lehet, hogy mi is szépen játszottunk volna, de nekem valahogy nem csak ez számít, mert ha a driblik prezentálása közben azt látom, hogy a kispadon meg gőzölög egy kupac szar, akkor a melankólia jelei eséllyel üthetik fel fejüket rajtam.

Az a baj, hogy ezzel súlyosan beáraztak minket, nem csak a focit, a szakmát, a magyar NB 2-t, hanem minket is.

A Tatabánya edzőjének lenni nem ér annyit, mint Lipcsei Bettával meg Matyikával majomkodni egy bohózatban. Ez akkor sem hangzik jól, ha elsősorban saját magáról állított ki nem túl fényes bizonyítványt azzal, hogy edzőként a pad helyett a pojácaságot választotta.

És akkor most, mintha tűz után a vízről beszélnénk, fekete után a fehérről, szolidan jelzem egy képpel, hogy szerencsére a világ kétpólusú. Ahol van rossz, ott jó is mindig van.

Vezetőség, haló! Ugye tudják a számát a Mesternek?

3 megjegyzés:

  1. Senki egy szót sem, a büdös úristenit!(©MK)

    Jó mulatást holnapra srácok, ne feledjétek a jelszót:

    A dánok angyalok!

    VálaszTörlés
  2. Dorogi bor meg nincs...

    VálaszTörlés
  3. Márpediglen:

    http://www.kosbor.info/

    VálaszTörlés