2012. október 9., kedd

Egy kép ezer szó helyett

Nem tudom, készült-e valaha olyan lelátói kép, amely ennél jobban kifejezte volna az adott meccs egészének miliőjét és az azt megtekintőkre gyakorolt hatásait, mint a felsőgallai fedezet eme expozíciója.

Fotó: Hagymási Bence






Legfőképpen azért, mert bár az egyénekben külön-külön és a tagokban kollektíven is kavargó érzések, gondolatok szövegbuborékok nélkül is egészen világosan leolvashatók róla, mégsem tudom ez alapján megállapítani, hogy a meccsnek pontosan melyik szakaszában is készült. Ettől eltérő kisugárzást árasztó képet ugyanis nagyjából 31 másodpercig lehetett volna készíteni, azalatt viszont még élesíteni sem lehet az objektívet. A következő 90+ percnek viszont hű lenyomata, ami itt látható, ezért most hosszan nem is elemezném az események láncolatát, s ennek ezúttal tényleg nem az a tanulság az oka, melyet benzinkutas találkozásunk alatti beszélgetésünkkor szűrtem le, vagyis hogy minél többet írok, annál kevesebb eséllyel fogtok ti hozzászólni. J Azt a groteszk apróságot azért még rögzítem (hátha nem emlékeznénk már rá, mikor pár év múlva  a régi  posztokat böngészgetjük majd), hogy felettünk, a mi kis mikrokozmoszunkban  akkor ragyogott a legfényesebben a nap, mikor odafent betolatott mögénk a „híres” Szombathelyi-Hegységrendszer (én biza tényleg annak láttam…), mert ilyen hosszúságú és hevületű éneklést szerintem nem produkáltunk kb. sok éve, már ezért megérte elmenni, köszi szépen.


És még egy személyes felismerés: bár földrajzból érettségiztem, egy nap alatt kétszer buktam meg belőle a virtuális szintfelmérőn, nem csak a hegységeket nem ismerem ugyanis, de azt sem tudtam, hogy (leg)Ajka ilyen közel van (legalja)Szombathelyhez. „Rózsika” néni a hulladozó vakolattal meg a takarítatlan betonkaréjjal együtt ezt is megmutatta nekem…

2 megjegyzés:

  1. extázis volt Gyerekek!! mitha akkor rúgtuk volna meg a 4. gólunkat és tuti bajnokok lennénk, mert a gólarányunk és pontjaink is magasan vernék a mezőnyt:)

    G.D.

    VálaszTörlés
  2. Valóban extázis volt az az utolsó 5-10 perc, én nagyon bírtam, teljesen az ellentéte volt annak az agóniának amit a kép egészen élethűen visszaad.

    VálaszTörlés