2013. augusztus 24., szombat

Szezonrajt a népnek is

Ma végre elkezdődik a szezon annak a 94 embernek is, aki idén kíváncsi lesz a csapatra, de az első meccsre nem jutott le a Viharsarokba. Az a 6 ember, aki ott volt, már látta, hogy bizony idén egy olyan bajnokság vár ránk, amikor egészen konkrét, jól meghatározható célért kell majd küzdenünk: a bennmaradásért... Amikor az előző év első részében panaszkodtunk a nem egészen jól behatárolható és motivációs erőként elég enyhe hatásfokkal működő célkitűzés miatt (1-6. hely), akkor nem épp arra vágytunk, hogy ilyetén módon kristályosodjanak ki a szezon végső helyezésére vonatkozó álmok, de ettől függetlenül talán elmondható, hogy a langyos posványnál még ez is jobb. Innentől minden pontnak, minden gólnak megsokszorozódik az értéke, minden egyes apró részeredményt egész nyugodtan értékelhetünk majd komoly sikernek. Reméljük, azért lesz ilyenben részünk a szezonban minél többször, még ha az előjelek nem is éppen erre engednek következtetni. Mert lássuk csak mi is az, amit egy laikus, az Nb2 mezőnyét csak felületesen, nem Stefi-i alapossággal ismerő egyszerű szurker láthat ebben a pillanatban: a legtöbb csapat gőzerővel erősített, kihasználva azt, hogy 16 teljes keretnyi másodosztályú játékos lett hirtelen éhes arra, hogy a következő szezonban is a kettőben induló klub ajánlattal keresse meg és ne kelljen a legalsó nemzeti ligában ragadnia. Erősítettek, ez még akkor kijelenthető, ha amint említettem is fent, nyilván nem ismerünk minden egyes átigazolási összefoglalóban szereplő nevet és az azokhoz tartozó pedigrét.
Ehhez képest hozzánk olyan nevek érkeztek, akik kevés kivétellel ebben a mezőnyben is teljességgel ismeretlenek, vagy pedig már korábban könnyűnek találtattak a Bányászban való szereplésre. A fiataloknak persze a magam részéről szorítok, mert igenis örvendetesnek tartanám, ha minél több helyi kötődésű srác vetné meg a lábát a csapatban, ez ugyanis mindenképpen erősítené a kapcsot a klub, a csapat és a lelátó között. Viszont ez csak akkor jelent kézzelfogható hasznot, ha azok, akik az utánpótlásból bekerülnek és aztán feladatot is kapnak, valóban alkalmasak arra, hogy a célokig tartó elhajózásban komoly lapátolást végezzenek. A mostani srácoknak a nevét talán már hallottam korábban, mindenesetre az, hogy komolyabban azért nem döngették az első csapat ajtaját eddig, árulkodó jel lehet. De még egyszer mondom, a személyes hitem és bizodalmam megvan bennük, remélem a többi "99" embertől is megkapják a türelmet, nem lesz az első kevéssé sikerült megmozdulásuk után verbális golyózápor indítva feléjük, mint azt láttuk korábban több alkalommal is, s talán néhányan közülük valóban hasznunkra lesznek.
Én tehát azt gondolom, izgalmas, tartalmas szezon elé nézünk, ha másért nem, akkor azért, mert olyan helyekre is eljuthatunk, ahova korábban még sosem. Élvezzük ki ennek minden előnyét, ahol tudunk, legyünk ott, örüljünk egymás társaságának, igyunk finom söröket, stíröljünk mindenkit, aki arra érdemes, kiabáljunk ha gól van, továbbra is teremtsünk és adjunk értékrendet mindazoknak, akik követnek minket vagy esélyesek arra, hogy majd egyszer így tegyenek, és mindenekelőtt:

Legyünk büszkék arra, hogy egy 103 éves, fényes múltú, s majdan fényes jövöjű klubnak szurkolunk. 

HAJRÁ, BÁNYÁSZ!

Akinek pedig nincs fb-je és még nem látta a csapatot, azon most segítek.
Forrás: facebook.com

4 megjegyzés:

  1. Szerintem nem lesz ez rossz. Bent fogunk maradni. Szabó Bence az isten! :)

    VálaszTörlés
  2. Én kérek elnézést! Picit túlsztároltam a Fiút. Amúgy az első félidei játék biztató volt.

    G.D.

    VálaszTörlés
  3. az a rövidpasszos game, ami olykor be is jött, az szerintem adható, no persze nem tikitaka mennyiségben.. meg volt pár jó hosszú passz is...
    persze messzemenő következtetést nem vonnék le.

    Aurél

    VálaszTörlés
  4. Csak szeretnék szólni mindenkinek, aki eddig nem tudott volna róla, h holnap meg fogjuk baszni Vasast, méghozzá keményen.

    És ez biztos. A meccs hősét Szabó Bencének fogják hívni.

    Lehet menni a fogadóirodákba.

    VálaszTörlés