2013. október 6., vasárnap

Két kép

Az egyiket azért, mert tegnap igény mutatkozott arra, hogy megmutassam a letöltések területi eloszlását is. Nos, vagy rosszul emlékeztem, vagy az ázsiai technológia fejlett az utólagos elrejtőzés technikájában, de Japánból mégsem látni számot most, meg Ausztráliából sem, de mondjuk az USA például rajtunk tartja a szemét és évi ezer alkalommal ránk pillant... :)

A másikat meg csak úgy, Stefi, figyelj!
Erre nincs mentség. Mindenki elmehet a picsába.

4 megjegyzés:

  1. Ez a Pöci sorsa...

    "Az NB II-ben sereghajtó Tatabánya labdarúgócsapatánál a pletykák szerint edzőváltásra készülnek, a következő fordulóban már nem P. Nagy László irányítja a csapatot. A hírt a Nemzeti Sport Online megkeresésére nem cáfolták, igaz, egyelőre nem is kívánták megerősíteni.


    HIRDETÉS
    „Hozzánk is eljutottak ezek a pletykák, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom az értesülést" – reagált az edzőváltással kapcsolatos értesülésünkre Veér Zoltán, a Tatabánya labdarúgócsapatának ügyvezetője.
    „Az igaz, hogy ma lesz egy tanácskozás, melyen a csapat helyzete, a szakmai stáb eddigi munkája lesz a téma" – tette hozzá a sportvezető.
    Úgy tudjuk, hogy már holnap, a Sopron (amely csapatnál szintén szóba került a trénercsere lehetősége, de Supka Attila egyelőre maradt) elleni Ligakupa-meccsen sem P. Nagy László, hanem a korábbi szövetségi kapitány, a Tatabánya jelenlegi klubmenedzsere, Bozsik Péter dirigálja a csapatot. Utóbbi szakember megkeresésünkre csak annyit mondott, ő egyelőre erről még nem tud."

    VálaszTörlés
  2. Mint ha elszórtam volna Szigetszentmiklóson egy pár morzsát ezzel kapcsolatban...Valaki összeszedegette...

    Stefi

    VálaszTörlés
  3. Ott volt hallgatózni az NS tudósítója? :)

    VálaszTörlés
  4. Feladatátcsoportosítások a szakmai stábban

    2013. október 9-ével változások történtek a Tatabánya FC szakmai irányításában.

    A klub vezetése a mai nappal Bozsik Pétert nevezi ki az NB II-es labdarúgó csapat vezetőedzői pozíciójába. A Zalaegerszeggel korábban bajnoki címet szerző és a válogatottat is irányító szakember szerződése a szezon végéig szól. P. Nagy László munkájára természetesen továbbra is igényt tart az egyesület, a jövőben pályaedzőként dolgozik tovább a felnőtt csapat mellett.

    Fontos változás még, hogy klubbunk a kapusedzői feladatokkal Rabóczki Balázst bízta meg. A korábbi válogatott játékos kinevezése 2014. június 30-ig szól.

    Bízunk benne hogy ezek az átszervezések átsegítik a csapatot a holtponton, és a Cegléd ellen megkezdi a társaság a pontok gyűjtését, és elindul felfelé a táblázaton.

    Aurél

    VálaszTörlés