2014. június 24., kedd

Még mindig nem értem a magyar focit

Szambaföldön minden rendben, ott érvényesülnek az évszázados törvényszerűségek. Ez is ritka mondjuk, de most tényleg mintha így lenne. A jobbak, a frissebbek, a motiváltabbak, az élesebbek sikeresek, a fásultak, fáradtak, enerváltak, vagy éppen beszariak pedig mennek a levesbe. Ez néha lehet, hogy fájdalommal jár (pl. egy vége felé szerzett győztes gól esetében), néha meg megnyugtató érzés (pl. egy kilencvenötödik percben szerzett egyenlítő gól esetében), de objektíven, a megjátszott összegek relativizáló faktorát az egyenletből kivonva azért elmondható, hogy üdítő ezt látni.

Viszont ami itthon történik, arra már tényleg elfogytak a jelzőim. Tényleg sok mindent le tudok szarni, egyszerűen már jó ideje nem érdekel igazán, hogy a játék egy híg fos, hogy nincs hangulat, hogy korlátoltak a szekusok, hogy még csak díszlet-számba sem vesz egyetlen lelátótölteléket sem senki, akik a biznisz irányító oldalán vesz részt a buliban. Tulajdonképpen mindenre rezisztenssé váltam, megkérgesedtem, ha úgy tetszik. Már az sem formál idegességemben verejtékgyöngyöket a homlokomra, ha belegondolok, jövőre (csoport)történelmi mélypontot jelentő ligában kell egyik libalegelőről a másikra járni. Majd azt csináljuk, mint a nagyok, és egymás arcán nevetgélünk.

De némi gyermeki naivitást még zsigereimben megőrizve abban bíztam, legalább némi, valami icipici, egy száradt hangyafasznyi szikrája a karma törvénynek azért még nálunk is megmaradt, és létezik olyan, hogy ok-okozati összefüggés, melyben minden dolognak, tettnek megvan a következménye. Abban reménykedtem, hogy ha már minket a sors és Kancz úr ily gyenge erkölcsű játékosállománnyal büntetett idén, akkor cserébe az okozott gyalázatért legalább egy kicsit majd megpörköli a pokol tüze az ő borotvált mellkasukat és vádlijukat is.

Erre mit olvasok? Weitner, aki csatárként 4, azaz négy gólt tudott elérni idén, és kb. a negyedik-ötödik meccstől kezdve látványosan beleszart a piklibe, meg Zámbó Bence, aki a sikeres U-válogatott keretből mindezidáig a leghitványabb pályaívet írta le és ezen a tavaszon elérte azt, hogy visszasírjuk az őszi Radnai Gyurit, aki akkor a csapat egyik legnagyobb balfékje volt, nos, ez a páros még azelőtt szerződést kapott Ajkán, hogy elindult volna a felkészülés. Annál az Ajkánál, ahol évek óta stabil csapat van, általában a középmezőny elején tanyázva.

Van még kérdés?


4 megjegyzés:

  1. Miskei Attila. Szerintem a jelenlegi helyzetben jó választás.

    VálaszTörlés
  2. ASD Calcio Battaglia Terme.. ezzel a sokadosztályú olasz brigáddal nyomjuk az első edzőmeccset.. international friendly game

    VálaszTörlés
  3. Na akkor szombaton inkább ide kéne menni a vb-meccs megnézése helyett... :)

    VálaszTörlés