Még sosem volt olyan a gruppó létezése óta, hogy egészen a harmadosztály mocsárbűzös mélységéig süllyedjen a csapat... Ez persze egyáltalán nem olyan előjelű csúcsdöntés, amire valaha is vártunk volna, ám sajnos ettől még tény, ennyire alsó ligában még sosem futottunk neki ősznek, ám egy valamit lehetett tőle várni: hogy bebizonyítsa, számunkra teljesen mindegy, hogy első-, másod-, harmad- vagy akárhányad osztályba is szerzett indulási jogot a klub, a mi létszámunkra, utazási hajlandóságunkra és összetartásunkra ez semmiféle hatást nem tud gyakorolni. Persze nem gondolom, hogy bárkiben is bármiféle kétség lett volna ebben a tekintetben, mindenesetre simogató melegséggel tölti el lelkemet, hogy fentiek újabb igazolást nyertek olyannyira, hogy például a 'Füredi szerintem az utóbbi évek egyik, ha nem a legnagyobb létszámú túrája volt.
Persze, ahogy egy év korrekt értékelőjében illik, a pozitívumok mellett beszélni kell a kevéssé lélekemelő pillanatokról is, vagyis arról, hogy a fent említett, újabb bizonyításra várt tényezők közül az egyiket illetően, ugyan csak ideig-óráig, de támadhattak bizonyos kétségeink. Igen, a dorogi meccs körüli attitűd-differenciáltságra célzok, mely létezésünk nagy hatásfokú mételyezővé is válhatott volna, és kár lenne tagadnom, a maga idejében úgy éreztem, az is lesz. De nem lennénk mi azok, akik vagyunk, ha ennek nem épp ellenkezője történt volna, vagyis a tanulságokat levonva, morálisan megerősödve, a kohézió szintjét egy még magasabb szintre emelve haladtunk volna tovább.
Mely továbbhaladás idei zárófejezete 4 nappal ezelőtt, a minden eddiginél nagyobb létszámú, bizsergetően barátságos hangulatú évzáró vacsorában csúcsosodott ki, amit ezúton is köszönök mindenekelőtt Bélának, aki megszervezte, összehozta, koordinálta, moderálta, és utána mindenkinek, aki rászánt az életéből pár órát, hogy ott legyen. Valahányszor, amikor az aktuális évi év végi (vagy eleji) estebédre tartok, átfut az agyamon, hogy mennyire örülök annak, hogy ez a rituálé a mi kis gengünk életében ilyen fixen beépült az szokások közé, de azt gondolom, az idei volt az, ami után a legtöbb vidámság és emelkedettség áradthatott szét mindenki érzéseiben, lelkében. Köszönöm egyúttal a lányoknak, asszonyoknak, feleségeknek, barátnőknek is, akik szintén bevállalták és eljöttek, és így esélyt adtak maguknak arra, hogy lássák, nem az ördöggel megy cimborálni szeretett uruk hétről hétre. Bízom benne, hogy ha nem is minden hétvégén, de talán az eddigieknél gyakrabban fogunk közülük is viszontlátni minél többet a jövőben.
Ha másért nem, akkor azért, mert több ilyen, meccsen kívüli programot tudunk gründolni. Munka, egyéb hobbi, család, sűrű hétvégék, más barátok, tudom, tudom, hogy utópia, de én meg már csak ilyen ábrándozó gyerek vagyok. Bocsássátok meg nekem. De mikor tegyem, ha nem az új év, az új remények eljövetelének küszöbén állva, nem igaz?
Megragadva hát az alkalmat, kívánok mindannyiótoknak boldog, sikeres, tippmix-szerencsében bővelkedő, de mindenekelőtt egészségben gazdag új évet!
Mára pedig jó mulatást, ne feledjétek: buzi, aki nem iszik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése