2010. május 9., vasárnap

Bognár! A kurva anyád!


Ezeken a hasábokon az esetek többségében higgadt, megfontolt módon szoktam véleményt formálni, a legtöbbször aludva párat a történtekre, kicsit megszabadulva az adott esetben meglévő hirtelen gerjedt indulattól. Most azonban egyrészt azt hiszem, akkor leszek a legkifejezőbb és leghitelesebb, ha pont akkor írom le a véleményemet, amikor az a legkarakteresebb formában él bennem, másrészt azt sejtem, napok múlva is ugyanezt fogom gondolni, mint most...

Mondom mindezt úgy, hogy nem láttam az esetet több kameraállásból visszanézve, lelassítva, elemezve. Meglehet, ha megtenném, némileg árnyalódna a véleményem, de erre kevés esélyt látok. Ami ma történt, az számomra a botrány kategória. A szegény Gyirmótnak, akit tavaly nem engedtek indulni, idén vissza kell adni valamit. Tudom, pont én vagyok az, aki sosem kedvelte az összeesküvés-elméleteket, és aki a bírói ítéletekről mindig úgy vélekedett, azok hosszú távon kiegyenlítik egymást. Azonban most már kezd eljönni az a pillanat, amikor már én sem nagyon vagyok képes nem tendenciát látni ezekben az esetekben. Ami ma az utolsó percben történt, az nálam már-már kimeríti a csalás fogalmát. De az égbekiáltó botrányét mindenképp...


Bognár! A jó kurva anyád neked és az egész MLSZ-nek!


A fiúk előtt le a kalappal, így kellene ezt valahogy minden meccsen, a hátralevő idei találkozókon, és jövőre végig... Külön öröm, hogy végre szerepet kapnak a fiatalok, és kezd bebizonyosodni, hogy talán mégsem egészen használhatatlanok...


És még egy örömömről had szóljak! Fasza volt, hogy ennyien voltunk, nemcsak a stadionban, de elsősorban a Kanyarban. Rég nem látott arcok, talán nem utoljára. Volt egy kis kifeszülés. :)

7 megjegyzés:

  1. Ez egy vicc volt, ez az utolsó perc. Én el nem tudom képzelni hogy ezek a korcsok hogy képesek ennyire mindig ellenünk ítélni... a semmire 11-est... és van hozzá pofájuk...

    Bognár!!! Állj fejen és szard le magad!!!

    Dani

    VálaszTörlés
  2. Emlékezve a téli edzőmeccsre,nem volt alaptalan az aggódásom...!Már akkor gerinctelen köcsög módjára fújt,nem véletlen hagyta el a műfüvest kísérettel...Gondolom ő így emlékezett a maga módján...A klubnak jogában áll kérni,hogy ne vezessen nekünk többet!Talán érdemes lenne megfontolni...
    Hajrá Bányász!

    VálaszTörlés
  3. Bognár most nagyon rábaszhat. A tatabányai fiúkat nemtudták lefizetni akkor lefizetik a bírót. Ha van egy kis eszük rájönnek hogy mivan. Kiváncsi leszek mi lesz ebből a "botrány" ból

    VálaszTörlés
  4. Kiprich Dániel fogyjál le!!!:)

    VálaszTörlés
  5. Mi a helyzet srácok? :)Kosun

    VálaszTörlés
  6. Látod Zoli, baszik mindenki a blogomra nagy ívben :)

    VálaszTörlés
  7. Nem mindenki...én naponta idekattintok"alázattal".Várom a híreket,hogy hozzá szóljak...

    Üdv! Stefi

    VálaszTörlés