2010. november 6., szombat

Alázat, becsület, hit, akarat


Tudom, hogy még van ebből a szezonból hátra két meccs a main kívül, de számomra mégis ez lesz a vízválasztó. Ebben a szezonban gyakorlatilag (az első meccset kivéve) nem kaptunk mást ettől a társaságtól, csak pofonokat, és ez még akkor is így van, ha a vezetőséggel régen volt ennynire korrekt és rendezett a viszonyunk. Dehát az ember nem azért jár meccsre, hogy ezt elérje, hanem azért, hogy győzni lássa a csapatát. Bár most csak a magam nevében beszélek, de mivel úgy érzem, valamelyest ismerem az általános szurkolói lélektan mibenlétét, megkockáztatom, hogy tán sokan egyetértenek velem, ha azt mondom, ezen a találkozón sok mindent helyre tudnak tenni a srácok. Kicsit helyreállíthatják a megtépázott renoméjukat. Ez az ősz, de gyakorlatilag az egész év nagyjából már a kutyáké, de azt azért még elérhetnénk, hogy mégis kellemes szájízzel mehessünk el téli álmot aludni. Erre pedig nem sok alkalmasabb lehetőség adódhatna, mint az évek óta kiegyensúlyozott csapatnak számító, jelenleg is előttünk tanyázó Ajka lesimázásása. Nem, most nem egy szar játékkal elért, pótyagóllal megszerzett kínkeserves győzelemre gondolok, hanem parádéra. Szép játékra, gólokra, tapsviharra okot adó gyönyörű megoldásokra. Hogy nagyok az igényeim? Nem hiszem, az év eddigi részében beértem volna jóval kevesebbel is. De most kárpótlást akarok!

Ja, és még valamit. Alázatot, becsületet, hitet és akaratot.

A végső visszaszámlálás elindult. Itt az idő, meg kell ragadni az alkalmat, ha most sem sikerül, felropognak a puskatüzek...

5 megjegyzés:

  1. Kaptál vissza vmit az általad elvártakból?

    Stefi

    VálaszTörlés
  2. Az előbb elküldtem egy kommentet, de nem látom. Mi lehet a gond?:-)

    VálaszTörlés
  3. Nos, megoldódott. Tehát a lényeg: remélem némi kárpótlásban volt részed szombaton, de az igazinak Baján kell bekövetkeznie, mert már NEM VESZÍTHETÜNK pontot. Adjatok tanácsot, hogy miképp tudom megoldani, hogy minden egyes Bajára is elutazó kék-fehér fanatikus belépőjegyét kifizethessük (előzetes bejelentés, helyszínen valami megoldás?)!
    Gratulálok a blogodhoz, becsülendő, hogy még vannak ilyen rajongói Magyarországon a futballnak!!!

    VálaszTörlés
  4. Szia Győző!
    Üdv a "fedélzeten"! :)
    Jó érzés tudni, h érdeklődsz a szurkolói "közéletről", a gondolatainkról, érzéseinkről, s h még a blogunkat is figyeled. Köszönjük szépen a felajánlást előre is, a jegyeket illetően Krisztián is tud segíteni, sztem ha néhány jegyet hagytok a vendégpénztárban egy borítékban, akkor ott át tudjuk venni. Személy szerint 20-25 emberre számítok maximum, beleértve mindenkit, nem csak a TU tagjait.

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Mivel Baján -- tudomásom szerint -- nincs vendégszektor, mindenképpen számítok a segítségedre a pontos létszám ügyében.
    Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés