2011. május 14., szombat

Nesztek!

Na most az van, hogy ez persze egy futballblog. Az volt és az is marad. De ugyanakkor én meg önző vagyok. Illetve, pontosabban fogalmazva, szeretném, ha kialakulna itt egy kis kommunikáció annak apropóján, amit én ide beteszek. Mert oké, az tény, hogy a neten történő virtuális közösségépítés és az azt magával hozó olykor teljesen tartalmatlan szájtépés tud tökéletesen káros is lenni, de ehhez kell, hogy mindenféle ismertetlen emberek, jöttmentek kerüljenek egy platformra. Itt viszont mi magunk vagyunk. Azok a népek, akik csak néhány hétvégente tudnak összejönni ilyen-olyan okokból kifolyólag, viszont amikor ez sikerül, akkor nagyon jól érzik magukat egymás társaságában. És hat így van, miért ne terjeszthetnénk ki ezeket az egymás gondolatainak kicserélésével töltött periódusokat a hét több napjára, az év több hetére is. Ehhez ez a kurva blog egy jó eszköz lehetne. Csakhogy eddig úgy figyeltem meg, az ingerküszöböt kevés dologgal tudom úgy átlépni, hogy az társalgást generáljon. Ahhoz arra van szükség, hogy valami olyan legyen itt, ami eltér az általánostól. Ezért most nem foci lesz, hanem más :) Itt van például az egyik legújabb kedvenc sorozatom egy epizódja. Aha, beteg :)


És hogy ne csak ilyen elfajzott fantáziák szüleményei legyenek, itt van még egy valami, amihez hasonló legutóbb szintén kiverte a biztosítékot, pedig szerintem rendben van :)

7 megjegyzés:

  1. szerintem az nem kifejezés, hogy ez a rajzfilm szerűség beteg... valami elmebeteg idióta találhatta ki, de vicces. :)
    A másik meg no comment. :P

    Aurél

    VálaszTörlés
  2. Hát Teki, most kitettél magadért:) A Happy Tree Friends-nek igenis közösségkovácsoló hatása van:)
    És ha már Gíber Dani barátunk állandóan a "pikibe" jár, egyszer elmehetnénk vele, az egész társaság.
    Vélemények?

    VálaszTörlés
  3. És lemaradt a meccs meghatározó rigmusa:)

    VálaszTörlés
  4. Hát persze, mert a meccsről szóló beszámoló csak ezután jön majd :) Apropó, akinek van képe, elsősorban tegnapról, de akár korábbról is, az legyen szíves elküldeni ide: tekhy@citromail.hu

    VálaszTörlés
  5. Izgatottan várom a beszámolót,biztos magasröptű lesz....

    Kipu

    VálaszTörlés
  6. Basszameg, nem tudom máshova írni, pedig valahova muszáj: ez a Kecsó kibebaszott kurva jó! Szivicset a válogatott élére, honosítani Foxit, Litsingit! (jó, tudom, h már válogatottak, de nem lehet valahogy elintézni?:))

    Amúgy a meccs is "fura" volt, biztos, h ezt Magyarországon játszották magyar csapatok? :)

    VálaszTörlés
  7. http://www.pepsifoci.hu/napi/node/91657

    GíberD

    VálaszTörlés