2012. május 8., kedd

Paksi Barackfesztivál

Ahogy ugye említettük is, Magyarország az utóbbi években kétséget kizáróan a fesztiválok országa lett, nyáron nincs olyan hét, hogy ne rendeznének legalább egy országos hírű, tízezrek által látogatott és nyilván jó néhány régiós, kistérségi, városi vagy falusi fesztivált többnyire valamilyen tematika köré organizálva, lett légyen az zene, bor, művészet, film vagy akármilyen tetszőlegesen kiválasztott téma. Hogy mindig van új a nap alatt, és mindig fel lehet fedezni egy-egy újabb csillagot eme kitűnő szabadidős kikapcsolódási forma végtelen égboltján, azt jól példázza a nemrég megrendezett oroszlányi zenei feszt, a majdan Vértesszőlősön gründolandó meccsnézős happening, és, bizony, a bizonyos két nappal ezelőtti Paksi Barackfesztivál is, melyen két autóban nyolc emberrel mi magunk is részt vettünk. Mert ha eddig nem lett volna világos (bár azt hiszem a "nyolcaknak" nem lehetett kétsége eddig sem, ha legalább minimális asszociációs közösséget alkotnak velem), bizony a múlt vasárnapi meglepetéstúrára utaltam a cikornyás felvezetésemmel. Ettől a paksi triptől nem vártam sokat, egészen őszintén megmondom. Arra tippeltem, hogy lesz 8 néző (a szekut és a családtagokat én nem szoktam számolni) egy fájdalmasan lehangoló állapotú, gúnyosan "stadionnak" nevezett létesítményben, ahol játszunk egy kínos, idegőrlő 0-0-t. Azt, hogy jóstehetségnek a csírája sem fejlődött ki a lassan József Attila-i hosszúságú életutam alatt, kiválóan példázza a május 6-i nap.
Mert mi is történt?
A létesítmény bár valóban aprócska, de az állapotát, a kulturáltságát azt hiszem sok más NB 1-es csapat megirigyelhetné (mondjuk annyi pozitív hozadéka van a méretével kapcsolatos jellemzőjének, hogy így legalább az a kevéske ember, aki kijár, könnyen ad absurdum félházat teremthet). A csapat helyenként jól, már-már látványosan játszott, az eredmény is teljesen megfelel (már ha tényleg nem vagyunk kíváncsiak a "céltévesztés" következményeire), nevettünk rengeteget (azt máskor is szoktunk, de nekem úgy tűnt, az átlagnál is jobb volt a hangulat), és hát ugye azok a bizonyos barackok... Amikből nem csak az összlétszámhoz viszonyítva, de talán nominálisan sem nagyon fordul elő ennyi máshol. És, ami a legszebb az egészben, hogy nem csupán kvantitatív, de kvalitatív értelemben sem emelhetünk semmiféle panaszt a helyi erők nyújtotta szortimentet illetően. Ami azt illeti, lehet, hogy a barackok helyett salátát vagy szilvát kellett volna mondanom, de ez egyrészt nyilván szórást mutatott, másrészt nem volt módunk az igazságot kideríteni, így maradtam az összefoglaló halmaznévnél. Akinek a szünetben elhangzottaknál is részletesebb, még több vizualitást kínáló jellemzésre van igénye, nézzen körül itt.

Stefi, az előző posztban neked kedveztem, bocsi, de biztos megérted, hogy ez most nem a te érdeklődési irányodnak szól... :)))

És ha már fesztivál, zárásképp jöjjön Magyarország egyik kedvenc fesztiválzenekara, akik hogyhogynem épp megénekelték gondolatainkat ("pesti" helyett gondoljatok "paksi"-ra a teljes azonossághoz, ezt a feladatot ránk bízta a banda..:)).

8 megjegyzés:

  1. nagyon jó írás Teki!:)

    G.D.

    VálaszTörlés
  2. http://1888.blog.nepsport.hu/archives/2012/05/08/Het_ok_amiert_kellunk_az_NB_I-be/

    "- Mert rajtunk kívül alig vannak szurkolók nyugaton. Lehet cseszegetni minket azzal, hogy kevesen vagyunk, de a helyzet az, hogy Veszprémet leszámítva eddig minden idegenbeli meccsünkön a mi ultráink voltak többen és hangosabbak, és csak két város, Veszprém és Sopron volt, ahonnan jöttek az NB II-ben vendégszurkolók a Hungária körútra

    Ez teljesen hülye?

    VálaszTörlés
  3. http://kemma.hu/galerialp/55618
    tényleg nem volt szurkoló...

    G.D.

    VálaszTörlés
  4. Nem bírtam ki, előre elnézést mindenkitől, akinek a kommunikáció modern formái fájdalmat okoznak, de én meg kénytelen-kelletlen haladok a korral, és nem tekintem random-generátor által létrehozott mesterséges megnyilvánulásoknak az efféléket, így muszáj úgy kezelnem őket, mintha egy szerencsétlen metszett farkú pajesz-fajzat írta volna a kipájába rejszolás után...

    VálaszTörlés
  5. Hallo Urak!
    Ez a megnyulvánulás felháborító! Gágágá..
    Szurkoljatok Veszprémben én sajna most sem tehetem!
    Pribram szép város, élvezem a vendégszeretetét még vasárnapig ;)
    Minden jót, két hét múlva ;)
    Aurél

    VálaszTörlés
  6. Mit csinálsz te ott apafej? :)

    VálaszTörlés
  7. amolyan tanulmányi kirándulás, ahonnan marketing-szakemberként érkezek haza! ;) legalábbis ezt remélik. :)

    VálaszTörlés
  8. Most találtam.

    http://www.tornadosrapid.at/matches.php?match=985

    Baggio

    VálaszTörlés