2013. május 28., kedd

Merci beaucoup!

Mert mit is mondhatnék mást egy "kis francia csoport" tagjaként annak az embernek, aki immáron 14 éve erőforrásokat nem kímélve, kimeríthetetlen lelkesedéssel tesz meg mindent azért, hogy Tatabányán életben maradjon a szervezett lelátói élet? Emberek körülötte jöttek-mentek, volt, aki hosszabb ideig tartott ki, volt, aki rövidebben bírta, volt aki szüneteket tartott a jelenlétét illetően, de ő az, aki állócsillagként ott tündököl a bányászváros szurkolói életének manapság is pislákoló egén azóta, hogy 1999 tájékán néhány útkereső lurkó úgy vélte, hogy eljött az ideje annak, hogy a megyeszékhely klubjának is legyen egy őt tűzön-vízen át elkísérő támogatói bázisa, amely azonban nem csak ott van a lelátókon és a korlátok mellett, de látványelemekkel, koreográfiákkal, összetettebb dallamokkal operáló énekekkel is segíti a pálya katonáit. Ő az, akit túrát szervez, aki hozza a drapit, aki a szellemiséget táplálja, a lelket erősíti, aki barátságos mindenkivel, aki befogad, aki diplomáciailag kezel, aki türelmes és toleráns, aki támogat és segít, aki összefogja az egészet.
S aki nem csak arra figyel, hogy a meccsen minden rendben legyen, de arra is, hogy ez az egyedülálló társaság (aki nem ért egyet a jelzővel, annak bármikor szívesen szóban, de egyszer majd itt írásban is elmagyarázom, miért gondolom ezt a legadekvátabb minősítésnek) a pályán kívül se szakadjon el egymástól, hogy akkor is összetartozónak érezhessük ezt a piciny kompániát, ha éppen híján vagyunk annak, amihez szívünk örökre odanőtt: a futballeseményeknek.
A legutóbbi szombat is pontosan ennek a "hadműveletnek" volt a szerves része, amiért mindenki nevében tisztelet és köszönet drága jó Bécinknek, nem tudom mikor kaptad az 'Apa' jelzőt, de ennél találóbbat keresve sem lehetett volna lelni érdemeid ismeretében. Köszönjük a kulináris élvezeteket neked és Timinek, köszönjük hogy befogadtatok és elviseltetek ennyi fröccskirályt egy fél napon át. Fantasztikus szombat volt (persze ezt az egy dolgot kivéve), s picit utalva gengünk fent említett, majdan taglalandó jellemzésére itt most röviden csak annyit, hogy vérmérsékletem és kialakult értékrendem birtokában szavakkal el nem mondható örömmel tölt el, hogy az életem legnagyobb szenvedélyét jelentő futballeseményeknek olyan társaság körében hódolhatok, ahol a legdurvább és legelvetemültebb esemény az, ha valaki kedvenc csapatának a Bl-döntő 89. percben szerzett győztes gólját követően másfél deci sört kiborít...
Ezt az egészen kivételes lehetőséget és permanens élményt viszont mindannyitoknak köszönöm.

Végül szeretném megidézni azt az embert, de talán inkább helyesebb ha azt mondom, hogy jelenséget, amely szintén, ha nem is személyesen, de szellemiségét tekintve mindenképp részt vett a dzsemborin :)

2 megjegyzés:

  1. Áááá, ez a mai meccs sokkal több nézőt és brigád tagot érdemelt volna...

    VálaszTörlés
  2. Ez a mlsz.hu-ról van:

    "Egyúttal az is eldőlt, hogy mely csapatok búcsúznak a másodosztálytól, illetve kik azok, akik osztályozóra kényszerülnek. Keleten az ezüstérmes Vasas, a bronzérmes Békéscsaba, illetve a Balmaz Kamilla, a Nyíregyháza a következő szezonban is az NB II-ben játszik, a Szolnok, a Szeged és a Cegléd osztályozón harcolhatja ki a bennmaradást. Az NB I-es tartalékcsapatok mellett két borsodi csapat, a Putnok és a KBSC búcsúzott a ligától.

    Nyugaton a második Kozármisleny, a harmadik Gyirmót, valamint a ZTE és az Ajka biztosan marad az NB II-ben, a Tatabánya, az SZTK és az SVSE osztályozón harcolhatja ki a bennmaradást, míg a Csákvár, a Veszprém, a BKV Előre, a Baja és az NB I-es tartalékcsapatok búcsút intettek a másodosztálynak."

    Ez meg a Sport oldaláról:
    " Az NB I-ből elvileg két csapat esik ki az egycsoportos NB II-be, csakhogy a biztosan kieső Egri FC nem kapott NB II-es licencet (a másik kieső a Siófok vagy a Lombard Pápa lesz, ez vasárnap dől el), így az Eger helyét be kell tölteni, tehát a fenti osztályozós párharcok még módosulhatnak, attól függően, miként dönt a versenybizottság."

    Szokás szerint senki nem tudja kevesebb, mint egy héttel a meccs előtt, hogy mi van:)

    VálaszTörlés