Egyik cumi, a másik

Érdekes. Hogy mi mindennel fel lehet kelteni egy szurkolóban az érdeklődést, milyen könnyen várakozást, izgalmat lehet benne gerjeszteni! Hiába no, a lelátó népe már csak ilyen egyszerű algoritmusok alapján működik. Szőröstül-bőrüstül lemondtam már erről a szezonról, nem csak azért, mert már kiestünk, hanem mert úgy egyébként sem volt benne semmi, ami bárminemű érdeklődést tudott volna kiváltani belőlem, már persze a társasággal átélt szórakoztató anekdotázás, valamint a magyar pályákon ritkán tapasztalható ironikus, szofisztikált szarkazmussal átitatott lelátói üzenetek megkomponálásán kívül. Gondoltam, ezt a két meccset még ennek szellemében valahogy abszolváljuk, aztán jön egy olyan időszak, amikor megint az egész hétvégénk programját szabadon állíthatjuk össze, s ami alatt ki fog alakulni megint az az érzés, hogy mindegy, hogy másod-, harmad vagy akármilyen osztályban, csak kezdődjön már újra a bajnokság, mert nem bírjuk tétmeccsek nélkül.
De aztán a héten a vezetőség meglépte azt, amit én mondjuk már egyáltalán nem vártam, hisz ilyen esetekben ez már nem nagyon szokott előfordulni, vagyis hogy amikor már minden mindegy, minden eldőlt, majdnem vége az egésznek, két meccs van hátra, csavarnak egyet a dolgok menetén. Ez az egész semmire nem jó persze, a kávé lefőtt, de talán egyvalamire mégis: a kukta szelepe kicsit fütyülni kezd, és ezen az aktuson keresztül a feszültség egy kicsit elvezetődhet, megvan a bűnbak, akit szinte mindenki elsődleges bűnbaknak tekintett, elnyerte méltó "büntetését". Sajnos az idézőjel többszörösen indokolt, nyilván a máltai nyaralónak már olyan nagyon nem fájt a munkakönyv kiosztása, sőt, talán még boldog is volt, hogy az utazásra való felszólítást nem kell további kétszer kilencven percen keresztül megpróbálnia elengedni a füle mellett. Akárhogy is, a CV-ben egy kirúgás soha nem fest jól, gyakorlatilag ez a kudarcról szóló bizonyítványra a hivatalos aláírás, a pecsét, ebből a szempontból pedig igenis azt mondom, kellett ez, én legalábbis jobban érzem tőle magam. Azt eddig is tudtuk, hogy az idény után nem marad, de ha végigment volna vele a teljes szezon, majd az újat kezdtük volna az új edzővel, az később, évek múltán az almanachokból azt az üzenetet közvetítette volna, hogy minden rendben volt a szakmai munkával, az illetékes megtette amit lehetett, de ez sajnos csak erre volt elég. De nem, én nem akarom, hogy bárki, az utókor vagy a jelenkor ezt higgye.
A kóklernek mennie kellett, és itt újra elmondom, nem érdekel, hogy a vezetőség nem adott többször ennyi pénzt, nem érdekel, hogy nem igazoltak még jobb játékosokat, ennek a keretnek még így is, még ilyen fizetések mellett is bent kellett volna maradnia. Bent, ha nem egy olyan fasz ül a padon, aki miután sokadik zacskónkat húzzák a fejünkre, annyit bír mondani az őt pellengérre állító szurkolóknak, hogy akkor motiváljuk a játékosokat mi. Az anyád picsáját, nem mi kapjuk ezért a fizetést.
Nem, én örülök, hogy ilyen ember nem ül többet az FC Tatabánya kispadján.
És hogy most mi lesz, mi az, ami a fent említett várakozást, pezsgést kiváltja belőlem? Nyilván nem lesz semmi, sőt, ha úgy lesz, ahogy Plotár mondta, azaz hogy több hazai fiatal is lehetőséget kap, akkor valószínűleg tovább gurulunk a szopórollerrel, de mivel most már az eredményeknek semmi jelentősége nincsen, igenis örülök neki, hogy ezt a két búcsúmeccset olyan ember fogja levezényelni, akinek még van erre morális alapja, ráadásul a klubunk múltját nem csak a statisztikákból ismeri...
Aztán ki tudja, lehet, hogy a felszabadultság, a tétnélküliség a sporttörténelem során már többször bebizonyosodott pozitív hatása, vagy urambocsá a lehetőséget kapó helyi srácok eddig felszínre nem került képességei és lokálpatriotizmustól fűtött bizonyítási vágya akár még gólokban, pontokban megmutatkozó fordulatot hoz majd...

Na, ezért várom ezeket a meccseket.

HAJRÁ, BÁNYÁSZ!

Jövőre meg valószínűleg sok hasonló montázst készíthetünk majd, legalábbis én úgy számolok, sok vicces momentumban lesz részünk... :)