2016. április 23., szombat

Ezerjó


Bár az edzőváltás kapcsán most a média felől megint egy kicsivel több fény vetült a klub körüli eseményekre, azért nekem még mindig fogalmam sincs, hogy mi is zajlik jelenleg az FC Tatabányánál. Tény viszont, hogy ez a típusú bizonytalanság érzés egyáltalán nem ismeretlen, az idők folyamán megtanultam, megtanultunk együtt élni vele. Ennek birtokában pedig marad a kölcsönzött szlogen:
A mai napon a csapatra váró feladat sikeres megvívásához pedig még plusz motivációt találni is könnyű, és nem csak azért, mert nagy valószínűséggel az egyik leendő feljutóval mérkőzünk meg, hanem azért is, mert megint egy olyan csapat lesz az ellenfelünk, aki ellen az aktuális harmadik vonalbeli vegetálásunk során még pontot sem sikerült szereznünk. 
Ráadásul megint villanyfény, ugyanannyi néző, mint bármelyik honi élvonalbeli meccsen, számtalan honfitárs a gyepen, minden adott tehát, hogy élményekkel telve zárjuk az estét. 

De ha azt mégsem sikerül, a délutánt akkor is úgy fogjuk, pár kilóméterrel arrébb a fakanalak forgatóinak és Szent Györgynek köszönhetően. 

Minden jó, ha Ezerjó!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése